1RE - Veszprém, Egyetemen a Reformátusok

1RE - Veszprém, Egyetemen a Reformátusok Közösségünk, az 1RE-Veszprém, a keresztények örömhírét éli a Pannon Egyetemen. Csatlakozz Te is az evangélium nagy történetéhez!

29/05/2026

NE LEGYEN SZITOKSZÓ A MENEDZSMENT! EZT TANULHATNÁK AZ EGYHÁZAK A JÓ VÁLLALATI MŰKÖDÉSBŐL

A keresztény felekezetek eltávolodhatnak a politikától, de ez csak a jéghegy csúcsa – vallja az egyházmenedzsmentet kutató evangélikus teológushallgató. Az eredetileg építész, közgazdász, jelenleg menedzsment-tanácsadóként tevékenykedő Gamplett Gábor szerint ha nem néznek szembe belső működésük visszásságaival, akkor a közéleti hangsúlyváltás nem hoz számukra teljes megújulást.

ÍZELÍTŐ A CIKKBŐL

„Egyre többször kerül szóba, hogy a keresztény egyházaknak változniuk kell. A hallgatás, a magyarázkodás, a reflexszerű védekezés és a külső kritikák elutasítása után már az is előrelépés, ha egyházi közegben egyáltalán kimondhatóvá válik: valami nincs rendben."

„A legtöbb nyilvános vita ma az egyházpolitikáról szól: arról, hogyan viszonyultak az egyházak vezetői az elmúlt 16 évben a hatalomhoz. Milyen gesztusokat tettek, miről hallgattak, mikor szólaltak meg, kik mellett álltak ki, és kik mellett nem – botrányokban, társadalmi konfliktusokban, politikai lojalitások és anyagi függések között.

Csakhogy ez mindössze a jéghegy csúcsa. A felszín alatt ott van az egyház tényleges működése. Az a kevésbé látványos, de mélyebb réteg, amelyben nem elsősorban egyházpolitikai állásfoglalások születnek, hanem iskolák, szociális intézmények, gyermekvédelmi szolgálatok, kórházak, karitatív szervezetek és gyülekezeti közösségek működnek napról napra.

A keresztény egyházak nemcsak hitéleti szereplők, hanem az egyik legnagyobb társadalmi szolgáltató és foglalkoztatói rendszer fenntartói: oktatásban, szociális ellátásban, gyermekvédelemben, egészségügyben és karitatív területen 120–150 ezer ember munkája kapcsolódik hozzájuk.

Ennek a világnak a minőségét nem pusztán az határozza meg, hogy az egyház vezetői mit mondanak közéleti kérdésekben. Hanem az, hogy a mindennapi működésben világosak-e a felelősségek, átláthatók-e a döntési utak, rendezettek-e a folyamatok, működik-e a visszajelzés, van-e valós elszámoltathatóság, hogyan áramlik az információ, hogyan kezelik a konfliktusokat, hogyan vonják be a laikusokat, és hogyan támogatják – vagy éppen terhelik túl – a lelkészeket, a pedagógusokat, a szociális munkásokat, az intézményvezetőket és az önkénteseket."

„Az igazi változás ott kezdődik, amikor az egyház nemcsak a közéleti szerepére néz rá kritikusan, hanem a saját működésére is. Arra, hogyan dönt, hogyan vezet, hogyan gazdálkodik, hogyan bánik az embereivel, és hogyan tanul a saját hibáiból."

„Az egyházpolitikai döntések mögött mindig működési minták vannak. Ki dönt? Milyen információk és motivációk alapján? Van-e belső vita? Létezik-e valódi felelősség? Van-e következménye a rossz döntésnek? Megjelenhet-e a kritikus hang anélkül, hogy azonnal eretneknek minősülne? Létezik-e olyan belső kultúra, amelyben a közösség, a lelkészek, az intézményi dolgozók és a laikusok nemcsak végrehajtói, hanem résztvevői is az egyházi működésnek?

Ha ezekre a kérdésekre nincs jó válasz, akkor az egyházpolitikai önkritika is könnyen felszínes marad. Lehet bocsánatot kérni, lehet új korszakot hirdetni, lehet visszafogottabb közéleti jelenlétet ígérni. De ha közben a döntési kultúra, a vezetési működés, az erőforrás-kezelés, az átláthatóság és a közösségi bevonás nem változik, akkor ugyanaz a rendszer fog új mondatokat mondani."

„A bizalom nem az abszolút filmszínház kommunikációs terméke. A bizalom a működés következménye is – amely a jéghegy kevésbé látható része.

Ha egy szervezet átláthatatlanul dönt, ha a felelősség elmosódik, ha a hibáknak nincs következményük, ha a pénzügyi és az intézményi működés nehezen követhető, ha a kritikus hangokat inkább zavaró tényezőnek tekintik, akkor a bizalom nem fog visszaépülni pusztán jobb kommunikációval, hiszen a bizalmi válság belülről származik.

Az egyházaknak ezért nemcsak azt kell végiggondolniuk, hogyan beszélnek a társadalommal, hanem azt is, hogyan működnek belül. Így a bizalmat nemcsak egyházpolitikai szinten kell helyreállítani, hanem az egyházi és intézményi vezetésben, a működésben és a közösségi életben is újra kell építeni."

👉A teljes cikk a hozzászólások között található linkre kattintva olvasható.👇

26/05/2026

A természet sokunk számára a békét, a tisztaságot, a teljességet közvetíti. Ezt a tapasztalatunkat elvihetjük a nagyvilágba is. Amikor kiléptünk az erdő ösvényeiről az élet göröngyösebb útjaira, ezek az élmények belső iránytűink is lehetnek. Segíthetnek abban, hogy érteni tudjuk a világot és benne önmagunkat is. Mert a természet nem csak látvány, hanem tanító. És a vele töltött idő nem csupán emlék, hanem erőforrás is lehet.
Tanuljuk hát tisztelni a fák erejét, a madarak szabadságát, az állatok ösztönös bölcsességét.

📷Herczog Krisztián

24/05/2026

🕊️ PÜNKÖSDI DILEMMA: MIT ÜNNEPLÜNK AZ EGYHÁZ SZÜLETÉSNAPJÁN?

Pihenésre hívogat a hosszú hétvége, itt vagyunk a nyár kapujában, piknikezni indul a fél ország. A keresztények is ünnepelnek – hivatalosan a Szentlélek eljövetelét. De mit jelent ez a gyakorlatban? Gégény István ünnepváró gondolatai:

A minap vásároltam egy bögrét a főváros szívében, a Ferenciek terén. Általában nem árusítanak ott ilyesmit, de a tavasz végén esedékes keresztény könyvhét pavilonjaiban most ilyen portékával is találkozhattak az érdeklődők. Azért vettem meg, mert megszólított a felirata: „hívők, akik szabadok a szolgálatra”. Egyszerre tűnt szimpatikus üzenetnek, és ébresztett bennem kétséget. Hát milyen keresztények azok, akik nem szabadok a szolgálatra? Hamar választ is találtam saját felvetésemre: lelketlenek.

2026 pünkösdjén valójában nem önmagában azt ünnepeljük, hogy mi történt nagyjából két évezreddel ezelőtt valahol a Közel-Keleten, hanem azt, hogy kétezer éve mi történik folyamatosan az egyházban.

Nem elsősorban az egyházban mint intézményben, hanem az egyházban mint az egyháztagok világméretű közösségében (teológiában jártasabbak kedvéért: most a zarándok egyházra utalok). A Szentlélek vezeti, formálja, inspirálja, újítgatja az egyházat, és bár nem úgy, ahogy sokan szeretnénk, nem akkor, amikor elvárjuk (tegnapra), ez a folyamat mégis csodálatos, misztikus, és leginkább: működőképes. Nincs még egy olyan közösség, amely évezredek óta folyamatosan fennállna, és ez kizárólag azért lehetséges, mert az emberi esendőség, sőt, időnként kifejezett gyarlóság, csupán az egyház járulékos része. Az alap, a fundamentum Krisztus, a hajtóerő, üzemanyag pedig a Lélek. Ahol hiányzik a Lélek, ott nincs valódi egyház-lét, onnan menekülnek a valóban hívő, Krisztus-követő emberek – ott forma ugyan lehet, de vitális tartalom nem társul hozzá.

Ennek a Léleknek pedig számos különleges tulajdonsága van. Az egyik legfontosabb, amiről a Szentírás is beszámol, hogy „ott fúj, ahol akar”. Márpedig azért, mert a Szentlélek szabad. Érdemes a teljes igeverset idézni: „A szél ott fúj, ahol akar. Hallod zúgását, de nem tudod honnan jön és hová megy. Ez áll mindarra, aki lélekből született.” (Jn 3, 8) Lélekből születni – milyen beszédes megfogalmazás! Erre csak az ember képes, egy épület, egy szervezet, egy hivatal csupán a kereteket tudja biztosítani.

Egy másik bibliai vers szerint „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3, 17). Ez a szabadság azonban nem szabadosság, nem korlátlanság, nem alap-talanság. Keresztény nézőpontból nincsen szabadság elkötelezettség nélkül. Ahogyan elkötelezettség sincs szabadság, szabad akarat nélkül. Épp ezért érvénytelen például egyházjogilag a kikényszerített házassági vallomás. Kizárólag a szabad ember tud akár családot alaptani, akár egyházat építeni. Nem a tökéletes, hanem a szabad ember. Nem lelketlen jót-tevő, hanem lelkes botladozó tagokból épül az igazi egyház.

Lám, pünkösd ünnepelnivalója nem is áll olyan messze attól, ami piknikezés, pihenésre, felöltődésre hív! Miközben a keresztények világszerte az egyház születésnapját ünneplik, a szabadság lehetőségével bárki élhet. Ez pedig jó alapot biztosíthat akár egy gyümölcsöző párbeszédnek, akár különböző világnézetű, ám egyként nyitott szívek találkozásának is.

Mit jelent a szabadság? Hogyan legyünk igazán szabadok? Tudjuk-e értékelni, ünnepelni a szabad akaratunkat? Mit jelent valójában az, hogy „lelkesek” vagyunk? Pünkösd ilyen kérdések mentén hívogat a szívünk mélyére rejtett válaszok keresésére.

24/05/2026

A MINDENT - MINDIG

Egyszer szép gondolatokkal készültem egy gyülekezeti taghoz, aki mély gyászban kereste a vigasztalást, de nehéz kérdéseivel folyton elzárta maga elől az utat. Erős szavakat és szép érveket gondoltam ki, szinte fel voltam villanyozva, sőt, Gyökössy Endre hasonlatával szólva: „bemosakodva” indultam hozzá, azaz imádságban Isten elé vittem mindent. Aztán útközben csörrent a telefonom, és máris megzavart valaki valami fránya üggyel, és nyomban odalett a jól elgondolt és megimádkozott terv. Hirtelen közbejött valami és ez visszahozhatatlanul kiverte a fejemből is, meg a szívemből is azt a jót, amit elgondoltam. Azt hiszem, mindannyian ismerjük ezt a mindennapos tapasztalatot.
De élünk-e ilyenkor Jézus ígéretével?
Jézus, amikor halálára és feltámadására készült, és készítette a tanítványit, a Szent Lélekről beszélt nekik, és ezt mondta Róla: „ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam nektek.” (János 14,26) Sokan ezt úgy magyarázzák, hogy Jézus ezzel az ígérettel és annak pünkösdi teljesítésével utat nyitott a tanítványai és követői számára, utat a rettenetes kereszthalál drámájából az emlékezés és a reménykedés egybefüggő valóságába.
Az életünk úgy van megszerkesztve, hogy amikor távolodunk Istentől, egyre nagyobb istenfeledésbe süllyedünk. Ezt akkor is megtapasztaljuk, amikor a bajaink sűrűsödvén, végső soron Őt akarjuk számadásra vonni, vagy amikor türelmetlenül sürgetjük amúgy megfontolatlan kéréseink teljesítésére, vagy amikor roppant testi-lelki súlyokat hordozva fokozzuk a rosszat azzal, hogy magunkra rántjuk az istenhiány mérhetetlen terhét is. A Szentlélek tanít meg a bajok közepette is Isten kegyelmére támaszkodni, ahogy Pál apostol mondja Ábrahámról: reménység ellenére reménykedni (Róma 4,18). A Szentlélek vigasztal meg, mert erőt és józanságot ad a próbatételekben. És a Szentlékek a mi szószólónk, aki kimondhatatlan fohászkodásokkal esedezik érettünk, és bátorságot ad a lélek-roppantó pillanatokban, leginkább amikor Isten elé kell állnunk alázattal. És a Szentlélek tesz hálássá minden áldásért, mert csak sokféle kegyelmének bőséges kiáradásában élhetjük át, hogy a hit, amellyel elfogadjuk az áldásokat, igen, maga a hit is kegyelemből van – ahogy János apostol mondja mély értelemmel: a kegyelmet is kegyelemért kapjuk (János 1,16).
A Szentlélek bizalmas közelséggel ajándékoz meg. A régiek közül Eckhart Mester fogalmazta ezt meg a legszebben: Isten közelebb van hozzád, mint te önmagadhoz. Még inkább, tegyük hozzá, a Lélek reánk áradása, az isteni áldások gazdagsága, a csodák tanúsító ereje, a krisztusi erők sodrása és a gyülekezet ember-közössége, egész isten-gyermekségünk nem is egyéb, mint buzdítás arra, hogy közeledjünk a mindig-közel-lévőhöz. Ez a „mindig” a Lélek mindent átható isteni munkája. Igen, a régi mondást így kell kiegészíteni: Isten mindig közelebb van hozzád, mint te önmagadhoz. Ahogy Krisztus mondja: én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké (János 14,16).
Ha távolodunk Istentől, magunk vagy mások miatt, az ürügyeink félresöprik az üdvösség-ügyet. Akkor a gond nemhogy kiűzi fejünkből és szívünkből a legjobbat is, hanem feledésre is ítéli. Ám ha közeledünk Istenhez, egyre jobban tapasztaljuk a hit megújuló erejében, a józan reménykedésben, és a készséges szeretetben, hogy Isten nem valami többet, sokat ajándékoz nekünk Szentlelkével, hanem Önmagát. A Mindent - mindig.

JÖVEL, SZENTLÉLEK ÚRISTEN!

17/05/2026

📖 FAZAKAS SÁNDOR: „ELVÁLASZTHATATLAN ÉS ÖSSZEELEGYÍTHETETLEN” ‒ ÁLLAM ÉS EGYHÁZ KAPCSOLATÁNAK KÁLVINI FELFOGÁSA

Mit jelent ma az egyház és az állam „elválaszthatatlan és összeelegyíthetetlen” viszonya Kálvin János teológiájának fényében? A tanulmány amellett érvel, hogy a reformátori örökség nem politikai recepteket, hanem olyan teológiai és etikai kritériumokat kínál, amelyek segítenek megkülönböztetni az együttműködést a kiszolgáltatottságtól és a kritikátlan lojalitástól. Fazakas Sándor írása az Egyházfórum 2026/1. számában jelent meg.

Az egyház és az állam viszonyának mai református megítélését és gyakorlatát Kálvinra visszavezetni ‒ kockázatos vállalkozás. Nem mintha ne lennének a református közgondolkodásban olyan értékek, amelyek évszázadokon keresztül meghatározták a reformátusok arculatát, és ne lennének kapcsolatba hozhatók a genfi reformátor egyház- és világképével. Ilyenek például a köz dolgai iránti nagyobb felelősségvállalás, a helyi közösségek autonómiaigénye, a református művelődés eszméjének ébrentartása az oktatás és a kultúra terén, törekvés a fokozott szociális érzékenységre és diakóniai kultúra kialakítására stb. A társadalmi élet szinte valamennyi területén találni olyan szegmenseket, ahol egyház és állam fokozottabb együttműködése kívánatos lenne a közjó érdekében. Ennek az együttműködésnek az alapját teológiai indoklás tekintetében az egyház küldetéséről való – a Szentírás és a hitvallások tanításában gyökerező – meggyőződés, a hit és az élet, a tanítás és az együttélés rendjének összefüggése, egyben dialektikus feszültsége képezi. Nemzedékeken át meghatározó volt az igény, hogy a tanítás (a doctrina) reformját az élet szüntelen reformációja (a reformatio vitae) kövesse.

Mégis, ebben a folyamatban a Kálvinra, Kálvin tekintélyére történő közvetlen hivatkozás nem problémamentes. Az egykor és a ma, az eltérő szociokulturális adottságok, az adott konfliktushelyzetek természete, a politika és az állam önértelmezésében beállt változások minden közvetlen vagy közvetett visszautalást kérdésessé tesznek. Egyébként is, a felvilágosodás, a racionalizmus és a szekularizáció következtében a világi felsőbbség kompetenciái a vallásgyakorlás belső dolgai tekintetében radikálisan megkérdőjeleződtek. Maga Kálvin is sokkal inkább a teológiai módszer alkalmazását ajánlotta volna a mai magyar reformátusoknak a saját helyzetükben, mint örökérvényűnek vélt bölcsességek kritikátlan adaptálását. Ezért a következőkben nem analógiák felállítására kerül sor az egykor és a ma között, hanem inkább azokra a kritériumokra szorítkozunk, amelyek eltérő helyzetben és társadalmi-kulturális összefüggésekben segíthetik a teológiai és a szociáletikai ítéletalkotást, a potenciális konfliktushelyzetek feloldására vagy az együttműködés feltételeinek körülhatárolására nézve. Ehhez kézenfekvőnek kínálkozik rámutatni néhány téves sztereotípiára is, hogy keressük témánk összefüggésében a bibliai kinyilatkoztatás relevanciáját és etikai impulzusait a jelen viszonyulásainak és döntéseinek horizontján.

---o---

A teljes írás az Egyházfórum 2026/1. számában olvasható. A szám megrendelhető oldalukról, amely a kommentek közül érhető el. 👇🏼

14/05/2026

“Felment a mennybe, ott ül a Mindenható Atyaisten jobbján…”

Áldozócsütörtök Jézus mennybemenetelének ünnepe.

29/01/2026

Dunántúli Református Lelkigondozói Szolgálat (DRESSZ)
Keressék bátran szolgálatunkat: https://dressz.hu/

Cím

Egyetem Utca
Veszprém
8200

Telefonszám

+36309559794

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni 1RE - Veszprém, Egyetemen a Reformátusok új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése 1RE - Veszprém, Egyetemen a Reformátusok számára:

Megosztás