16/06/2026
18. Zsoltár 1-4.
„A karmesternek: Dávidé, az Úr szolgájáé, aki akkor mondta el ennek az éneknek a szavait az Úrnak, amikor valamennyi ellensége hatalmából és Saul kezéből kimentette őt az Úr. Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem!” (Zsolt 18,1-2)
Sokszor elnézem a sport közvetítéseket, amikor azok a játékosok, akik gólt szereznek vagy győznek, túláradó örömükben és büszkeségükben saját magukat magasztalják. A másik kép, mely emlékeim között megmaradt, egy labdarúgó világbajnokságról szól, ahol a brazil válogatott néhány játékosán a mez alatt egy másik póló is feszült azzal az angol nyelvű felirattal, melyet így lehet lefordítani: „Jézushoz tartozom!” Minden megszerzett gól után felhúzták magukon a mezt, hogy az egész világnak megmutassák az írást. És világbajnokok lettek. – Szabadulásainkat, sikereinket tulajdoníthatjuk magunknak vagy más embereknek, de az Úr nélkül nincs siker. Apróbb csatákban győzhetünk, de rá fogunk jönni, hogy milyen kevés az erőnk. Dávid tudta, hogy az Úr az ő erőssége, aki megszabadította az oroszlán, a medve, Góliát, Saul vagy a filiszteusok kezéből, pedig emberileg esélye sem volt a győzelemre. De ő nem is magában bízott. Tudta, hogy kihez tartozik; ki az, aki kimenekítette a veszedelmekből. Szerette és áldotta az Urat. Csodálatos zsoltárai ennek legszebb bizonyságai. – Az első reakciónk mutatja meg legjobban, kik vagyunk. De nem a kudarcok, hanem a sikerek. Akkor derül ki, hogy kinek adjuk a dicsőséget. Dávid életére mintha csak ezt a mondatot írták volna fel: „Szeretlek, Uram, erősségem!” A mi életünkre vajon mi van felírva? Arathatunk bármilyen sikereket, csak akkor leszünk biztonságban, ha az áll rajta: „Jézushoz tartozom!” Benne adott nekünk örök győzelmet mennyei Atyánk!
„Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.” (Zsolt 18,3-4)
A hívő ember életének egyik legnagyobb kísértése, hogy egy idő után elvárásokat kezd el támasztani az Úrral szemben, mintha minden csak úgy járna neki. Pedig az igazi hit ismertetője nem az elvárások megfogalmazása, hanem a szívből fakadó igaz, őszinte hálaadás folyamatos felcsendülése szavainkból és cselekedeteinkből. Saul és Dávid között ez volt az igazi különbség. Saul állandóan elvárásokat támasztott, mikor bajba került, Dávid viszont szüntelenül dicsérte az Urat. A 18. zsoltár egy csodálatos dicsérő ének, ahol valósággal túlcsordul az emberi szíven és szájon az Úr magasztalása. Dávid élete minden próbájában megtapasztalta, hogy nincs egyedül. Csodálatos sziklavára és bevehetetlen bástyája Isten. Az ő szeretetével volt csordultig a szíve és róla énekelt, bármerre is fordult a sorsa. – A mi hitünk ismertetőjele sem lehet más. Aki csak keseregve követel, azzal valami nincs rendben. Aki hálával és örömmel van tele, az dicséri az Urat, mert már a baj idején is a szabadulást látja. Dávid még csak remélhette azt, aminek mi már tanúi vagyunk. Jézus Krisztus nem csupán világi ellenségeinktől szabadított meg, hanem az ősi kígyó fejére taposva az üdvösség hófehér ruhájába öltöztette azokat, akik benne bíznak. Szabadításának kősziklájára állva soha nem inog meg az életünk!
Forrás: F**k Lóránt
Zsoltármeditációk
(Versről versre végig a 150 zsoltáron)
Veresegyház, 2018
