23/10/2023
Mit jelent az örökké...
Időnként együtt ebédelek egy nagyszerű asszonnyal. Magdi néni nővérként dolgozott egy egész életen át, hatalmas küzdelmet folytatott mások egészségéért. Odaadása, emberszeretete mindig is példaértékű volt, nem hiába lett Komárom-Esztergom megye egyik kedvenc nővérkéje.
A nővér, aki mások gyógyítására esküdött fel, ám élete egy pontján különös szerepet szánt Neki az Isten, a sors és a történelem. Történt, hogy az 1950-es években Európa koldusszegény országából, Albániában tömegével hozták Magyarországra az alultáplált, számtalan betegséggel küzdő kisgyermekeket. A sztálinista diktatúrába süllyedt Albániában ezek a kicsit nagy eséllyel nem élték volna túl a betegségeket.
A rengeteg nélkülöző és nagyon beteg gyerek között ott volt egy aprócska, ötéves-forma kisfiú, Méli Ostreni, akit gyermekbénulással hoztak Magyarországra. A fiúcska a paralízis egyik legsúlyosabb fajtájában szenvedett, amikor a fiatal ápolónő, Magdika magához vette, szerette, gondozta, sajátjaként szerette. Vitt neki ennivalót, mesélt neki, hazavitte a családjához.
A nagy barátságból nagy álmok lettek, ám a végleges örökbefogadás előtt -politikai okokból- az albán csoportokat gyakorlatilag két nap alatt visszahurcolták Albániába. Amikor Magdika hírt kapott a különleges katonai akcióról, elvitte a kisfiút egy fényképészhez, aki készített róluk egy összebújós képet, amit Magdolna nővér egész életében magánál tartott, úgy őrizte, mint egy valódi kincset.
A 60'-as évektől Albánia maga volt a pokol. A kegyetlen diktátor, Enver Hoxha 800.000(!) betonbunkert építtetett az összes haragosa ellen, miközben országa éhezett, szenvedett...de a napi több órás hadgyakorlatok nem maradhattak el, még a háziasszonyok számára sem.
Méli Ostreni képeslapjai még egy ideig érkeztek. Gépfegyveres Mikulásokat és gránátvetős húsvéti nyulakat ábrázoltak a bizarr üdvözlőkártyák, de legalább Magdika megtudta belőlük, hogy a fiú él... és bár időközben elfelejtett magyarul... a szeretet nem ismert nyelvi korlátokat, így a nővérke tudta és érezte, hogy a fiú lélekben vele van. Voltak furcsa telefonhívások, ahol nem is beszélgettek, ők ketten, hanem "csak" hallgattak a kagylóba. Hallgatták egymást. Érezték egymást.
Aztán a teljes bezárkózás idején már nem csak a képeslapok, hanem minden elmaradt, a kapcsolat teljesen megszakadt. Magdi néni úgy ment nyugdíjba, hogy már semmit nem tudott az "albán betegről", drága Mélijéről.
Nem húzom, nem halasztom: 44 évvel később megfogtam Magdi néni kezét, felültem vele egy Tiranába tartó járatra, hogy másnap, az albán főváros főterén, a Skander Bég téren, 44 évnyi néma csönd után újra átölelhessék egymást azok, akik egykor a legjobban szerették egymást ezen a világon.
Folytak a könnyek, nem eresztett az ölelés, aztán leültünk egy padra. Kiderült, hogy az egykori kisfiú az Albán Olimpiai Csapat válogatott orvosa lett, s nem felejt***e el megemlíteni, hogy mindez azért, mert egykor, nálunk, Magyarországon megmentették az életét. Azt is megtudtam, hogy Méli Ostreni valamelyestb azért még emlékszik a magyar nyelvre, büszkén számolt, tízig, szeretett és énekelt is magyarul.
Családi vacsora, tiranai sajtótájékoztató, tengerparti körutazás... és megannyi ölelés, puszi és szeretet... életem meghatározó napjai voltak ezek... gondoljátok el, milyen volt mindez számukra. Milyen volt ez Magdikának és Mélinek?!
Szép volt, gyönyörűséges volt...így hát elkészít***em az egykori összebújós kép 44 évvel későbbi mását!📸❤️
Eltelt újabb másfél évtized. Amikor együtt ebédelek ezzel a Drága Asszonnyal, még mindig csak mesél és mesél.. 65 (!!!) évnyi házasság után nemrég veszít***e el rajongásig szeretett férjét, mégsem adja fel. Soha nem adja fel. Még most is hasznos tanácsokkal látja el imádott lányait, minden gondolata unokái és dédunokái körül forog. És egy egykor albán gyermek körül, aki miatta lett az, aki.
Csendesen, békésen, végtelen szeretetben szoktunk beszélgetni...immár mi...ketten. És fogunk is, mert ez a kapcsolat (is) örökké tart.
Amikor azt írom: tisztelet a szolgálatért, egy ölelésért, egy jó szóért, tisztelet a segítő szándékért... akkor az olyan Hétköznapi Hősökre gondolok, mint például Magdika. Aki nem szerepelt a színes lapok címoldalán, aki nem lett világszár, de még országos csillag sem. Akiről nem írtak a lapok, nem sugároztak róla riportokat a tévéhíradók. Ám aki egész életét arra t***e fel, hogy megmentse... mások életét!
Soha nem tudhatod, hogy micsoda erőt tud adni egy jó szó, milyen utat mutat egy ölelés... micsoda hatalom van egyetlen simogatásban. Mostani írásom -Magdika és Méli történetén kívül- erről szól, így ha teheted, ma ölelj meg valakit, aki számodra fontos!
A Magdika és Méli szívszorítóan szép találkozásáról szóló filmem linkjét a hozzászólásoknál találod meg…
Barátsággal: Tvrtko
