Sátoraljaújhelyi Református Egyházközség

01/06/2026

„Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj föl ide az Abárím-hegyre, és tekintsd meg azt a földet, amelyet Izráel fiainak adtam. Ha megtekintetted, te is odakerülsz elődeid mellé, ahogy odakerült testvéred, Áron, mert fellázadtatok parancsom ellen a Cin-pusztában, amikor perlekedett a közösség, és nem mutattátok fel szentségemet előttük azoknál a vizeknél, Meríbá vizeinél, Kádésban, a Cin-pusztában” (4Móz 27,12-14)

Teológus korunkban néztük meg a „Soha, sehol, senkinek” című filmet. Rendkívül nehéz, kemény film. A legvadabb kommunizmus meghurcoltjainak, kitelepítettjeinek mindennapjait mutatja be. Nem valószínű, hogy magamtól még egyszer megnézem: beleégett az agyamba, nincs rá szükségem. Ezzel együtt egyszer minden felnőttnek kötelező lenne látni az életben, hogy ne kívánja vissza a kommunizmust…
Van benne egy rész, amikor az apa nadrágszíjjal veri meg a fiát. Előtte azonban elmondja neki, hogy muszáj vagyok megbüntetni téged. Hidd el, nekem is nagyon fáj, de meg kell tennem. És aztán mutatják, ahogy rendesen megveri a szíjjal. – Rendkívül durva, kemény, irgalmatlan jelenet, különösen mai szemmel. Mégis rávilágít egy fontos dologra, ami a mai igében is benne van.
Izrael az ígéret földjének határánál van. Mózes azonban nem mehet be. Az Abárim-hegyre kell felmennie Mózesnek, onnan ráláthat az ígéret földjére. Isten megengedi neki, hogy megnézze, sőt, maga Isten temeti el ott a hegyen Mózest. – Milyen megtisztelő!
Igen ám, de azt olvassuk, hogy Isten büntetése miatt nem mehet be oda, ahová a népet 40 éven át vezette. Hiszen a nép folyton lázadozott, hogy nincs mit enni, nincs mit inni, stb. Isten több alkalommal tett csodát és a puszta közepén azt mondta Mózesnek, hogy üssön rá a botjával egy bizonyos kősziklára és víz fog fakadni, ami meg is történt. Egy alkalommal Cin pusztájában kezdtek megint lázadozni és Mózes rendkívül belefáradt már ebbe. Isten akkor is azt mondta Mózesnek, hogy egy bizonyos kősziklára üssön rá. Ő azonban azt mondta: „Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából? Azzal fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára. Erre bőséges víz fakadt, és ivott a közösség meg az állatok is.” (4Móz 20,10-11) És Isten azt mondta, hogy nem bíztak benne, nem adtak dicsőséget Neki a nép előtt, ezért nem mehetnek be az ígéret földjére. Most pedig mindez valóra válik: a hegyre felmehet Mózes, de az új otthonba nem.
Nem kegyetlenség ez? Nincs bűnbocsánat? Hogy van ez?
Azt a kérdést veti fel ez, hogy a bűnbocsánat egyenlő-e azzal, hogy a bűnöknek nincs következménye? – És bizony itt van az eb elhantolva! 3 dologról van ugyanis szó: bűn-bűnbocsánat-bűn következménye. A bűnbocsánat nem törli el a bűn következményeit, egyet kivéve: a kárhozatot. Attól ugyanis Jézus Krisztus megváltott. De ha nem lennének a bűnöknek következményei, tragikus lenne a világ. Egyrészt nem lenne visszatartó erő a bűn iránt. Másrészt pedig az igazságérzet sem tud kiegyenesedni. Ha sosem kellene szenvedni, szembenézni a bűneink következményével, állandó lelkiismeret furdalásban kellene élnünk.
Gondoljunk bele: egy keresztyén munkatársunk állandóan elkésik a munkából. Mindig szabadkozik, bocsánatot kér, de elkésik újra és újra. Meddig fogja ezt csinálni? Amíg nem szembesül a következményekkel. Amíg nem kap fizetéslevonást vagy elbocsátást. Ha ez elmarad, sosem fog változni. Bűn, büntetés és következmények: összetartoznak. Nem esik jól a szembesülés a bűn következményeivel, de szükséges, hogy változni tudjunk Isten akarata szerint. Lehet, hogy akit ki kell tenni a munkahelyről, egy életen át haragudni fog ránk, mégis ezzel fog megváltozni az élete és lehet belőle normális munkaerő, felelős, megbízható ember. Ha pedig komoly keresztyén, egyszer hálás is lesz a kirúgásért. Ne lepődjünk meg rajta, ha Isten alkalmazza velünk szemben. A szeretetének része ez is.
Almási Ferenc

31/05/2026

2026.05.31.- Vasárnap
Róma 14,5-12
A jól ismert igében, hogy „akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk”, Pál apostol a római gyülekezetben meglévő különbségekről beszél. Arról, hogy voltak olyanok, akik bizonyos napokat különbnek tartottak másoknál, és voltak, akik bizonyos ételeket kerültek. Mindez nagyban adódott abból, hogy zsidó és pogány háttérből is voltak keresztyén tagok a gyülekezetben. Az apostol azonban nem a viták részleteire helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy mi kell a keresztyén ember cselekedeteinek alapjául szolgáljon: az, hogy minden hívő Krisztusnak él.
Ez a szakasz mélyen összecseng a Heidelbergi Káté első kérdés-feleletének egyik legismertebb részével, amelynek kérdése: „Mi teneked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?” A felelet első része így hangzik: „Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok.” A vége pedig így szól: „Ezért Szentlelke által engem az örök élet felől is biztosít, és szív szerint hajlandóvá és késszé tesz arra, hogy ezentúl őnéki éljek.”
Pál hangsúlyozza, hogy minden hívő ember életének központja nem önmaga, nem a másik embernek való megfelelés, hanem a megváltó Úr. „Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg; tehát akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk.” A keresztyén ember legnagyobb vigasztalása nem az, hogy minden könnyű lesz, hanem éppen az, hogy Krisztushoz tartozunk. Hát mire épül a te identitásod? Saját véleményed és szabadságod fontosabb? A másik megítélése többet nyújt számodra, vagy Krisztus uralma a meghatározó? Tudsz-e úgy élni, mint aki az Úré?
Mert Jézus nemcsak Megváltó, hanem Úr is. „Mert azért halt meg és kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.” Krisztus megváltott, megszabadított, megőriz és örök életre vezet. Ez a Káté szerinti vigasztalásunk. Ezért a hívő ember nincs kiszolgáltatva sem a halálnak, sem az emberek megítélésének. Nem kell úgy élnie, mint aki állandóan meg akar felelni másoknak. Kiben keresed a biztonságot? Elhiszed-e, hogy Krisztus életen és halálon, mások véleményén és ítélkezésén is Úr?
Pál még hozzáteszi, hogy mindannyian meg fogunk állni az Isten ítélőszéke előtt. Mert mindannyian Krisztushoz tartozunk, így a végső ítéletet nem egymás felett kell kimondanunk. Az ember nagyon hajlamos a másikat megítélni. Krisztus azonban az Úr, mi pedig testvérek vagyunk. A testvérek között pedig nem ütheti fel a fejét a pártoskodás és az ítélkezés. Aki tudja, hogy kegyelemből Krisztushoz tartozik, annak alázatosabbnak kell lennie a másikkal szemben is. A Római levél ezen szakasza és a Heidelbergi Káté első kérdés-felelete ugyanarra a vigasztalásra mutat: Krisztuséi vagyunk. Ez ad biztonságot, ez tanít alázatra, ez tesz igazán szabaddá, és ez hív új életre is. Valóban Krisztus tulajdonának tartod magad? Miben keresed a vigasztalásodat? És hogyan változtatja meg az életedet, kapcsolataidat az a tudat, hogy az Úré vagy?
Tanuljunk meg úgy élni, hogy nem önmagunknak, hanem Istennek élünk: alázatosan és megerősödve abban a vigasztalásban, hogy semmi sem választhat el minket az Ő hatalmas, kegyelmes, megváltó szeretetétől.
H.E.E.

30/05/2026

„A hitben erőtlent pedig fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok. Az egyik azt hiszi, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen Isten befogadta őt. Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll vagy bukik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa” Róm. 14,1-4.
Kedves Testvérem! Isten ma egyetlen dologban akar megerősíteni, tanítani! Abban, hogy mindnyájan hasznos tagjai vagyunk, lehetünk gyülekezetünknek, családunknak, közösségeinknek! Te is és az a másik is, akit lehet a leggyengébb láncszemnek tartasz a környezetedben!
Az ige mellett, olvasd el a következő tanulságos történetet:
„A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:
- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés…
A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar egy kicsit.
- Megőrültél, kis csavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!
A vasgerendák nem hittek a fülüknek:
- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!
Szélvészként terjedt el a hír az egész hajón:
- A kis csavar forgat valamit a fejében!
Mindenki megijedt. A hatalmas hajótest még a gondolattól is remegni kezdett: a kis csavar kieshet a lyukból…
A vékony és vastag vaslemezek, a hajóbordák, a vasgerendák üzenetet küldtek a kis csavarnak:
- Nagyon kérünk, légy szíves és maradj nyugodtan! Ha te lazítasz, veszélybe kerül az egész hajó, egyikünk sem fogja elérni a kikötőt! Ne tedd ezt velünk!
Ez hízelgett a kis csavar büszkeségének. Eddig eszébe sem jutott, hogy ő mennyire fontos a többiek számára. Visszaüzente:
- Maradok, ahol vagyok!…”
Kis csavarnak látod magad a családodban, a munkahelyeden, településed közösségében? Maradj a helyeden, és tedd azt, amit rád bízott az Úr! Attól se többet, se kevesebbet!
„De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa.”
Áldott napot Mindenkinek! (F.Z.)

29/05/2026

11 Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. 12 Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. (Róma 13. rész)
„Tanuljátok meg a fügefa példázatát: Amikor ága már gyenge, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van az ajtó előtt.” (Máté 24:32-33)
A teológusok az egyik legnagyobb jelnek mondják, az utolsó idők szempontjából Izrael megalakulását, ami 1948-ban megtörtént, egy nép, amely szűken számítva 1878 éve élt teljes diaszpórában, nem szívódik fel, nem tűnik el, él, ez óriási csoda, mint ahogy beteljesedik a prófécia.
Zakariás próféta megjövendölte, hogy az utolsó időkben Jeruzsálem városa olyan lesz a világ népei számára, mint egy „nehéz kő” vagy egy „mámorító pohár” – vagyis a globális politika és a nemzetközi konfliktusok középpontjába kerül, és aki megpróbálja rendezni vagy kisajátítani a sorsát, az belebukik.
2Íme, én részegítő pohárrá teszem Jeruzsálemet a körülötte levő népek számára. Júdára is rákerül a sor, amikor ostromolják Jeruzsálemet. Azon a napon súlyos kővé teszem majd Jeruzsálemet minden nép számára: aki csak megemeli, mind beleszakad, még ha össze is fogna ellene a föld valamennyi népe. (Zakariás 12, 2-3)
1Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. 2Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, 4árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. (2 Timóteus 3,1-4)
"Hallani fogtok háborúkról és háborús hírekről (.) Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, és lesznek éhségek, döghalálok és földindulások mindenfelé." (Máté 24:6-7)
Az időt nem tudjuk, de vannak jelek, amelyek elgondolkodtatnak bennünket, sok minden van, ami talán segít megérteni, nem olyan messze vagyunk.
Nos, kedves keresztyén világ, az ige arra szólít fel bennünket, hogy ideje felébredni, felébredni abból, hogy belesimulunk ennek a világnak a bűneibe, hogy kényelmesen el vagyunk a többi között.
Krisztus minden tanítványának szóló parancsolat: Virrasszatok! „Ébredjetek – törődjetek lelketekkel és örök érdekeitekkel; óvakodjatok a bűntől, legyetek készen arra, és komolyan vegyétek a jót, és éljetek állandó várakozásban Urunk eljövetelére. Figyelembe véve az időt, amelybe vettetek vagyunk, ismerve az időt. Gondoljátok át, hogy a nap melyik szakában vagyunk, és látni fogjátok, hogy itt az ideje az ébredésnek. Ez az evangélium ideje, ez az elfogadott idő, ez a munka ideje; ez egy olyan idő, amikor többet várnak el, mint a tudatlanság idején, amikor az emberek sötétségben ültek. Itt az ideje az ébredésnek; mert a nap már régen felkelt, és az arcunkba süt. Van-e nekünk ez a világosság, hogy ne aludjunk?
A kertünkben van egy borostyán bokor, utolsóként virágzik ősszel, a méhecskék rémisztő mennyiségben szállják meg, szinte félsz elmenni a bokor mellett. Miért? Mert érzik, hogy a tél előtt ez az utolsó lehetőségük virágport gyűjteni, ezért lázasan megragadják a lehetőséget. Tanuljunk tőlük, és amíg lehet, erősödjünk a hitünkben, olvassuk az igét, gyakoroljuk a kegyességet, hogy Jézus Krisztus felébredt készen álló népet találjon! Az éjszaka már rég elmúlt, a nap elközelgett; itt az ideje tehát felöltözni. Ámen, így legyen! Tóth Tamás

28/05/2026

Olvasókör mai alkalma. 🙏
Szeretettel köszönjük meg Szécsi Lilla előadását! A soron következő olvasókörre, várunk minden érdeklődőt.

28/05/2026

„Nem ember az Isten, hogy hazudjon, sem embernek fia, hogy meggondolja magát. Mond-e olyat, amit ne tenne meg? Ígér-e olyat, amit nem teljesít? Áldásra kaptam parancsot, s ha Ő áld, én azt meg nem másíthatom.” 4Móz 32,19 – 20.

„A szeretet nem tesz rosszat a felebaráttal szemben.” Róm 13,10.


A mára kijelölt ó- és újszövetségi Ige végső soron ugyanarról beszél: Van egy parancsunk, amit nem másíthatunk meg. Isten azt mondta Bálámnak, hogy áldjon és ne átkozzon. Bálám érti, hogy Istennek kell inkább engedni, sem hogy az embereknek. Pedig Bálák mindent megtesz, hogy segítse a prófétát az átkozásban. Hét oltárt épít, többször is, áldozatok tömkelegét mutatja be, ide viszi – oda viszi, azaz igyekszik új nézőpontból beállítani Izraelt, hátha az új látószögből már tényleg átkozni való lesz, de nem jár sikerrel. Bálám nem mondhat mást, csak amit Isten a szájába adott. (12. vers) A római keresztyéneknek is meg kellett érteniük, hogy lesznek nézeteltérések a gyülekezetben. Ahol már két ember van, nem csak áldott közösségben tudnak lenni a jézusi 2-3, hanem áldatlan állapotok is eluralkodhatnak a gyülekezetben, ha figyelmen kívül hagyjuk az Úr Jézusnak, a világ Urának a parancsát, aki világosan azt kérte, hogy „Szeressétek egymást!” (vö. Jn 13,34 – 35.) „Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!” Lk 6,28. Bálám az Ábrahámnak adott isteni áldást nem másíthatta meg. A római keresztyének a Krisztus testéből adódó kapcsolataikat nem rúghatták fel. Bálámon keresztül áldani akart az Isten, a római keresztyéneken keresztül pedig szeretni akart az Úr. Ez ma sincs másként. Rajtunk keresztül akarja Isten az áldását és a szeretetét eljuttatni az Övéihez.
Bár az embernek mindig megvannak a nyomós érvei, az okai arra, hogy átkozódjon, hogy rosszat kívánjon a testvérnek, mindig megtalálja az okát annak is, hogy ha megharagszik valakire, akkor alátegyen, szúrjon, rúgjon egyet rajta, sőt mást is ide visz-oda visz, hogy más nézőpontból lássa a dolgokat, ahonnét már tényleg átkozni való az a testvér, de az egész üdvtörténet arról beszél, hogy Isten nem ilyen! Isten áldani akar és szeretni akar. Erről szól az a sok messiási prófécia, amikből nekünk, újszövetségi embereknek fel kell ismernünk, hogy Isten akkor is a Krisztusban kapható legnagyobb áldás felé terelte a történelmi eseményeket, amikor az Övéi reménytelenül elfelejtették, hogy nem ellenségei, hanem testvérei egymásnak. Akkor is gondja volt az Úrnak az Ő Igéjére, amikor az Övéi elfelejtették, hogy testestől – lelkestől, életükben és halálukban is az Úr népe és legelőjének nyája. Akkor is a mennyei áldás és a menny szeretete felé munkált Isten mindent, amikor az Övéi átkozódók és szeretetlenek lettek. Olyan jó, hogy Isten nagyobb a mi nézőpontjainknál, nagyobb a mi sérelmeinknél, nagyobb a szeretetlenségnél és az átkoknál is! És ezt a nagyságát, ezt a nagy szeretetét, áldását Krisztus születésében, közöttünk lakozásában, csodáin: szerető áldásain keresztül való bemutatásában, az értünk, miattunk és helyettünk történt szenvedésében és kereszthalálában, a dicsőséges feltámadásában, a mennybemenetelében, a Pártfogó elküldésében mutatta meg legteljesebben. És ha mi ezt már átéltük, hogy Isten bennünket is magához ölelt és megáldott a Krisztusban, akkor mi vagyunk ennek az áldásnak és ennek a szeretetnek a továbbadói. Ha téged megszabadított egy rossz kapcsolatból, akkor emlékezz vissza milyen szörnyű volt benne lenni, és tudatosítsd, hogy te nem tehetsz rosszat a másiknak, hanem éreztetned kell vele, milyen az, amikor szeretet vesz körül. Ha téged meggyógyított az Úr Jézus, akkor te nem lehetsz a megbetegítő elem annak a másiknak az életében, hanem arra kell törekedned, hogy áldássá légy mások számára és gyógyulást hozzanak a szavaid, a tetteid, a jelenléted. Ha neked már örök életed van Krisztusban, akkor te nem üldözheted el az embereket Krisztustól a szeretetlen megnyilvánulásaiddal, hiszen áldásra kaptál parancsot és arra, hogy szeresd azt is, akivel talán most még nagyon nem értesz egyet. Ha te már bűnbocsánatot kaptál, ha megbocsáttattak a te vétkeid és ezt az úrvacsorával is megpecsételted, akkor neked is meg kell bocsátanod, nem hordozhatod a sérelmeidet tovább! Nagy tanítása Jézusnak: Ha ajándékodat (szívedet égő áldozatul) az oltárra viszed, de út közben eszedbe jut, hogy a te testvérednek panasza van ellened (vagy neked van panaszod a testvéred ellen), akkor tedd le a te ajándékodat, menj és békülj ki a te felebarátoddal, és csak azután gyere felhozni ajándékodat az Úrnak! (vö. Mt 5, 23 – 24.) Miről szól ez a ma reggeli két ige? Arról, hogy első renden nekünk magunknak kell helyreállnunk, nekünk magunknak kell Isten uralma alá kerülnünk, nekünk kell megtérnünk, hogy az áldás és a szeretet közvetítői lehessünk. Hát segítsen meg bennünket a Szentlélek, hogy ne teljen el úgy nap, hogy nem emlékeztettük magunkat arra, hogy áldanunk és szeretnünk kell a körülöttünk élőket mennyei Atyánk dicsőségére! Ámen.
Áldott napot kívánok mindenkinek. Szeretettel: D. A.

27/05/2026

27/05/2026

Olvasmány: Róma 13,1–7 (Minden hatalom Istentől van)

„Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt.” (Róm 13,3)

Pál apostol szavai első hallásra világosak: engedelmeskedni kell a felsőbbségnek, mert minden hatalom Istentől van. Az állam rendet tart, védi a jót, bünteti a rosszat. Ezért fizessük meg az adót, adjuk meg a tiszteletet, és éljünk békességben. Azonban, amikor erről olvassunk, talán ott motoszkál bennünk a kérdés: Mi van akkor, amikor nem így működik a hatalom? Mert volt, amikor a történelem egészen mást mutatott. Volt, amikor az ember éppen az Istennek tetsző jó miatt kapott büntetést. Pl. a második világháború idején Németországban az üldözöttek bújtatása bűnnek számított. Aki zsidó embereket mentett, azt a hatalom gonosztevőként kezelte. A kommunizmus idején Magyarországon sokan megtapasztalták, hogy a hitvalló keresztyén életnek ára van. Különösen tanárok kerültek választás elé: tanítasz vagy templomba jársz? Megtartod az állásodat vagy megtartod a hitből fakadó engedelmességet? Mit kezdjünk ezek fényében Pál szavaival?
Talán fontos észrevenni, hogy az apostol nem azt mondja: minden hatalom igazságos. Hanem azt, hogy nincs hatalom Istenen kívül. Ez nem ugyanaz. A földi hatalom lehet igazságos vagy igazságtalan. Lehet áldás vagy ítélet. Lehet a rend őrzője, de lehet próbatétel is Isten népe számára. Az Ószövetségben is látunk erre példát: Isten néha hűséges vezetőket adott, máskor kemény uralkodókat engedett népe fölé. De a legnehezebb időkben sem csúszott ki semmi az Ő kezéből. A mai Ige tehát nem a hatalom bálványozására tanít, hanem arra, hogy a hívő ember végső bizalma nem emberekben, hanem Istenben van.
Pál apostol azt írja: „Nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól…” De mi van akkor, amikor mégis? Az apostoloknak is megtiltották, hogy Jézusról beszéljenek, de ők azt felelték: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.” A hívő ember tehát egészen addig engedelmeskedik a hatalomnak, amíg az nem akarja őt Isten elleni engedetlenségre kényszeríteni.
Jézus maga is alávetette magát a földi hatalomnak. Nem ellenkezett, nem hívta segítségül az angyalok seregeit, amikor igazságtalanul elítélték. Pedig egyetlen ember sem volt nála igazabb. Ő csak jót tett. Betegeket gyógyított, bűnösöket mentett, az Atya akaratát cselekedte. És mégis: a hatalom szemében veszélyessé vált. Ami normális esetben nem történik meg, hogy valaki a jóért szenvedjen, az Jézus életében valósággá lett. A hatalom elítélte az egyetlen igaz embert. Pilátus tudta, hogy ártatlan. Mégis kiszolgáltatta. A vallási vezetők hamis vádakat emeltek. A katonák kigúnyolták. A tömeg keresztre küldte.
És Jézus mindezt vállalta. Nem azért, mert a vezetők hatalma nagyobb volt Jézus hatalmánál. (Neki adatott minden hatalom…) Jézus azért vállalta a kereszt ítéletét, mert az Atya üdvterve így teljesedett be. A Golgotán látszólag emberek döntöttek, valójában Isten mentette a bűnös embert. Úgy mentett meg engem, és téged, ahogy akkor megmenekülhetett Jézus helyett Barabbás. Ez adjon vigaszt, amikor a földi igazság megbicsaklik, amikor a jóért kell szenvedni, amikor a hatalom visszaél az erejével. Akkor sem a gonoszságé az utolsó szó. Jézus keresztje azt hirdeti: Isten a legigazságtalanabb ítéletből is üdvösséget tud formálni. Ezért a keresztyén ember nem lázadó lelkületű ember. Nem a rendetlenséget keresi. Tiszteli a rendet, imádkozik vezetőiért, becsületesen él, megfizeti, amivel tartozik. De közben tudja: a legfőbb Úr nem a császár, nem az állam, nem egy rendszer, hanem Krisztus.
És ha egyszer választani kell emberek parancsa és Isten akarata között, akkor a hívő ember szelíden, de hűségesen vállalja az engedelmességet Isten felé. Testvérem! A mai Ige nem csak politikáról szól. Hanem a bizalomról is. Arról, hogy hisszük-e: Isten akkor is Úr, amikor a világban sok-sok igazságtalanságot látunk. Mert egy igazságtalan világban is Jézus az igazság. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hűségesen ragaszkodni Őhozzá. Áldott napot mindenkinek! Tar László Péter

26/05/2026

26/05/2026

„Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok.” (Róm 12,14) „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat.” (Róm 12,21)
Ha őszinték vagyunk magunkkal, akkor érezzük, hogy ez az ige szinte lehetetlent kér most tőlünk. Mert igazán könnyű szeretni azt, aki szeret minket. Könnyű jót mondani arról, aki tisztel bennünket. Könnyű békességesnek lenni addig, amíg senki nem tapos a szívünkön. De mit kezdjünk azokkal, akik bántanak? S azokkal akik hátba döfnek? Vagy azokkal akik kihasználnak és hazudoznak rólunk? Akik megaláznak és csendben rombolják az életünket pedig csak úgy hagyjuk?
Az ember szívéből nem áldás fakad ilyenkor, hanem keserűség. Mert már nem tud imádkozni, hiszen a sok indulat felemészti. Mert hogyan tudna imádkozni az ember, amikor a sok indulat felemészti, és a szívében a bosszúvágy kavarog az őt ért igazságtalanság miatt?
Pál apostol itt nem valami szép vallásos idézetet ír egy faliképre, hanem egy harcot. Ez a legmélyebb emberi ösztöneinkkel való szembefordulás. Mert amikor fájdalmat kapunk, természetesen vissza akarjuk adni, sebet sebért, megalázást megalázásért.
Az ige mégis azt mondja: „Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért.” Miért? Mert a rossz attól még nem szűnik meg, hogy továbbadjuk. Attól csak több lesz belőle. A gyűlölet gyűlöletet szül, a bosszú újabb bosszút. A sérült ember pedig sokszor maga is sebezni kezd. És egyszer csak ott állunk, hogy már mi sem vagyunk különbek annál, aki megbántott minket.
Ezért mondja az Ige: „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat.” Micsoda mondat! Nem az a győzelem, amikor vissza tudsz ütni. Nem az az erő, amikor el tudsz taposni valakit. Hanem amikor a benned tomboló sötétség fölött Krisztus győz. Amikor nem engeded, hogy azzá válj, amitől szenvedsz.
De ezt egyedül nem tudjuk megtenni. Krisztus nélkül ez tényleg lehetetlen. Mert a Golgota nélkül nincs ilyen szeretet ezen a világon. Jézus igazán sok üldöztetést és bántást szenvedett el, s mégis megfeszítve könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik.” Amikor Krisztus beköltözik az ember szívébe, akkor történik a csoda: lassan nem a sértettség beszél belőlünk, hanem a kegyelem. Nem a bosszú vezet, hanem az irgalom. Nem azért, mert gyengék lettünk, hanem mert Krisztus erősebb bennünk a gyűlöletnél.
Lehet, hogy ma is hordozol egy arcot a szívedben, akire haraggal gondolsz. Lehet, hogy valaki igazságtalan volt veled. Lehet, hogy mély sebet kaptál. Az Ige ma nem azt mondja, hogy nem fájhat. Hanem azt, hogy ne add oda a szívedet a sötétségnek. Mert a rossz akkor győz igazán, amikor olyanná formál téged is.
Krisztus viszont nemcsak parancsot ad, hanem új szívet is. Ővele a szívünkben megtörténhet, hogy a lehetetlen egyszer csak lehetségessé válik, és képesek leszünk nem továbbadni azt a sötétséget, amit mi magunk kaptunk életünk folyamán. Ámen
Áldott napot kívánok: K.G.