Bár története csak mintegy három évszázadra tehető vissza, mégis Komárom-Esztergom megye egyik leglátogatottabb kegyhelye, ősi zarándokhely, mely a 633 méter magas Gerecse nyúlványa és a 374 m magas Öregkő hegy lábánál fekszik. Zarándokhelyi jellegéről a Visitatio Canonica azt írja, hogy 1730. május 30-án egy sántán született gyermek itt csodálatosan meggyógyult. Péliföldszentkereszt Bajót községtől 4 km-re fekszik. Megközelítése: a 10-es úton haladva Dorog-Tokod-Péliföldszentkereszt, vagy Nyergesújfalu-Bajót-Péliföldszentkereszt. Először Pél - Pély néven 1265-ben említik egy oklevélben, mint népes települést. 1291-ben a Szentes-Magócs nemzetség birtoika. 1371-ig az Osli nemzetségből származott Kanizsaiaké volt, utána királyi birtok lesz, majd 1388-ban Zsigmond király az akkori esztergomi érseknek, Kanizsai Jánosnak adományozza. Attól kezdve Péliföld egyházi birtok. Hajdanán a templomos lovagrend háza álllt itt, amely valószínűleg még a török idők előtt pusztulásnak indult, de középkori templomának romjai 1700 elején még álltak a mai templom helyén. A romok közé több jámbor remete vonult vissza a világ elől. A leromlott állapotú templom helyér 1735-ben épült fel a ma is látható, barokk jegyeket viselő templom. Az építtető Eszterházy Imre hercegprímás két búcsúnapot engedélyezett: május 3-án a Szent Kereszt megtalálásának ünnepén és szeptember 14-én a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén. 1735-től hivatalosan is búcsújáróhely.
1763-ban a szegényes remetelak megüresedett. Helyére Barkóczy Ferenc hercegprímás kolostort építtet a nazarénusoknak. Nem sokkal később megépült a "kocsmaház" az idesereglő búcsús nép számára. A nazarénusok 1763 - 70 között működnek itt. Emléküket a vörös márvány főoltár előlapjába belefaragott az "INNR" betűk őrzik. A nazarénusok után a pálos rend letelepedését kísérelte meg Simor János hercegprímás, először 1866-67, majd 1903-1906 között, de ezek sem tudtak itt meghonosodni, és csakhamar elköltöztek.
1913 novemberétől a kegyhelyet Don Bosco Szalézi Társasága veszi át, ami a kegyhely életébe állandóságot és felvirágzást hozott. Az Olaszországban 1901-1913 között működő a Szent Istvánról nevezett Magyar Szalézi Intézet mintegy 40 alsógimnazista növendéke szalézi tanáraikkal, nevelőikkel együtt a felsőolaszországi Cavaglia városából 1913 novemberében átköltözött Szentkereszt földszintes kolostorépületébe. Négy gimnáziumi osztálynak megfelelő fiúnevelő intézet működtetését is vállalták. A szalézi papok, szerzetes testvérek, és később a szerzetes-növendékek gondozták a kegyhelyet és a mogyorósbányai fíliát.
1925-ben a kolostor nyugati frontján emeletet húztak. A belső udvar (quadrum) egy részéből étkező és színjátszó termet alakítottak ki. 1925-től a szalézi rend körülbelül 40 teológusának anyaháza lesz. A kolostortól északra 1932 körül manzárdos főiskolát építettek (Don Bosco Ház).
1943-ban elkészült az egyemeletes, tágas zarándokház is a kolostortól nyugatra (Ifjúsági Ház).
1950-ben a szalézi rendet is feloszlatták, az épületeket államosították. Vájárképző iskola és internátus működött itt 1950-1981 között, majd az emeletes zarándokház fogház lett, gondozottjai a szénbányában dolgoztak. A manzárdos teológiaépület a helyi TSZ vadászháza lett.
1992-ben a szalézi rend visszakapta az elkobzott rendházat és a hozzá tartozó létesítményeket. (rendi dokumentumok és Padányi Lajos adatai alapján
