07/09/2026
HETI ÜZENET
CÉLTÉVESZTÉS
Pécelre készültem egy előadást meghallgatni. Előrebocsátom, hogy szerencsére nem előadóként készültem az eseményre…, de ne szaladjunk elébe a dolgoknak!
Megszokott útvonalam a Megyeri hídon és az M0-on vezet. Jól ismerem az egész útvonalat, nincs szükségem irányításra, de megszokásból, meg azért is, ha kell, lássam, hogy hol is tartok, be szoktam írni az úticélt az útvonaltervező programba (becenevén a GPS-be).
A program egy km-ben rövidebb útvonalat szokott felajánlani, de az a belvároson vezet keresztül, ezért inkább ezt a hosszabbat szeretem választani. Most is így történt. Javasolta a rövidebbet, én választottam a hosszabbat. Ő azt mondta (írta), hogy a városon keresztül kb. 1 óra 10 perc, az én választásom viszont kb. 3 óra.
’Tévedsz barátom,’ – mondtam, mert, ha ő beszél, én is beszélek hozzá (vagy inkább csak magamban?) – ’én tudom, hogy ez a gyorsabb, hiszen sokszor kipróbáltam már!’
Ment is a forgalom, a Szentendrei úton haladtam, mint kés a vajban. Még ahogy letértem a Megyeri híd felé, akkor sem fogtam gyanút, bár láttam, hogy sok autó van előttem…, de délután van, biztosan sokan mennek haza a munkából. Igen ám, de amikor már sok autó volt mögöttem is, egyszer csak teljesen leállt minden, totális dugó alakult ki! Se előre, se hátra (az utóbbi különben is illetlen dolog lenne autópályán).
’Bocs, barátom, igazad volt’ – mondtam, s számolgattam a perceket, hogy még odaérek-e. Több, mint egy óra telt el, mire megindult a forgalom. Az első letérőnél lementem a pályáról, és bánatosan hazafelé vettem az irányt. Az előadást már úgyis lekéstem.
***
Visszagondolva: Nem ilyen az, ahogy Isten figyelmeztet életesemények által, olvasott igéje által, igehirdetések hallgatása közben, vagy hívő barátok útján, de én (te, ő…) felülbírálom (felülbíráljuk), hogy ’nem jól tudod, én már sokat jártam ezen az úton, ez jobb’.
Nehogy úgy járjunk, hogy közben becsukódik a Menny ajtaja, s lekéssük, mert ’én jobban tudom’!
Így járt a tíz szűz Jézus Krisztus példázata szerint, akik akkor kezdtek kapkodni, amikor már jött a vőlegény, s bizony, közben bezáródott az esküvői vendégség kapuja, s öten közülük kívül maradtak.
„…megjött a vőlegény, akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.
Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!” (Mt 25,10–13)
dr. Viczián Miklós
