Nyírbátori Római Katolikus Minorita Plébánia

Nyírbátori Római Katolikus Minorita Plébánia Üdvözöljük a Nyírbátori Római Katolikus Minorita Templom Facebook oldalán ! A templomot 2011.

Babály András
Templomunkat a "Hit és Egészség" uniós projekt keretében 2010-2011-ben felújították. május 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor szentmise keretében újraszentelte Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke, az MKPK elnöke Bosák Nándor, a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye főpásztora és más magas rangú egyházi és közéleti személyiségek jelenlétében.

11/09/2026

2026.Szeptember 11. Péntek!
„Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság.” (Jn. 17,17)
Jézus nem azt kéri az Atyától, hogy tanítványait vegye ki a világból, hanem azt, hogy szentelje meg őket az igazságban. Ez nagyon fontos számunkra is. A világban sokféle „igazság” vesz körül bennünket. Emberek véleménye változik. Amit ma helyesnek tartanak, arról holnap talán egészen mást mondanak. Sokszor még a saját érzéseink is megtéveszthetnek bennünket. De Isten Igéje nem változik. Amikor Isten szavához fordulunk, olyan alapot kapunk, amelyre ráállhatunk akkor is, amikor körülöttünk minden bizonytalanná válik. Az igazság nem csupán egy tanítás, amelyet meg kell ismernünk. Az igazság Krisztusban személyessé válik. Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn.14,6) Ezért amikor Isten Igéjét olvassuk, nem pusztán betűket olvasunk. Isten hív bennünket egy mélyebb életre. Mit jelent: „tégy szentté minket igazságod által”? A megszentelődés azt jelenti, hogy Isten lassan átformálja az életünket. Ahol eddig harag volt, oda békességet akar adni. Ahol keserűség volt, oda megbocsátást. Ahol félelem volt, oda hitet. Ahol önzés volt, oda szeretetet. Ahol reménytelenség volt, oda reménységet. Isten Igéje megmutatja, kik vagyunk, de azt is, kivé akar formálni bennünket Isten kegyelme által. Nem nekünk kell saját erőnkből „szentté válni” Krisztus munkálkodik bennünk. Nekünk pedig engednünk kell, hogy az Ő szava elérje a szívünket. Lehet, hogy ma sok kérdés van benned. „Uram, merre menjek?” „Helyesen döntöttem?” „Miért engeded ezt az életemben?” „Hogyan tovább?”
„Miért nem változik még semmi?” Jézus ma is ezt mondja: Maradj az én Igémben. Ne csak akkor keresd Isten szavát, amikor bajban vagy. Engedd, hogy az Ige napról napra alakítsa a gondolataidat, a döntéseidet és a szívedet. Lehet, hogy egyetlen igevers ma nem old meg minden problémát. De megváltoztathatja azt, ahogyan a problémádra nézel. És néha ez az első lépés a változás felé. Egy ember hosszú útra indult éjszaka. Sötét volt, és csak egy kis lámpás volt nála. Bosszankodott: – Ez a lámpa nem világítja meg az egész utat. Hogyan fogok így célba érni? Egy idős ember ezt válaszolta neki: – Nem az a dolga, hogy az egész utat megvilágítsa. Csak a következő lépést kell látnod. Az ember tovább indult. A lámpás valóban nem mutatta meg neki, mi lesz tíz kilométerrel később. De mindig megmutatta a következő lépést. És a következő után a következőt. Így érkezett el végül a célhoz. Ilyen Isten Igéje is az életünkben. Nem mindig mondja meg előre az egész jövőt. Nem minden kérdésünkre kapunk azonnal választ. De megmutatja a következő helyes lépést. „Uram, mit tegyek ma?” És Isten Igéje sokszor egyszerűen válaszol: Bocsáss meg. Szeress. Ne félj. Bízz bennem. Imádkozz. Maradj hűséges. Tégy jót. Ne add fel. Nem kell ma az egész utat látnod. Elég, ha Krisztus kezét fogod, és megteszed azt az egy lépést, amelyet az Ő Igéje megmutat neked.
Babály András plébános

10/09/2026

2026. Szeptember 10. Csütörtök!
„Ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk.” (1Jn.4,12)
Szent János apostol egy nagyon egyszerű, mégis mély igazságra hívja fel a figyelmünket: Isten szeretete nem csupán egy tanítás, amit el kell hinnünk, hanem olyan valóság, amelynek láthatóvá kell válnia az életünkben. Sokszor azt gondoljuk, hogy Istent az imádságban, a templomban, az énekekben vagy a Biblia olvasásában keressük. Ezek mind fontosak. De János azt mondja: amikor egymást szeretjük, Isten jelenléte válik láthatóvá közöttünk. Nem azt mondja, hogy csak akkor kell szeretnünk egymást, amikor a másik kedves, megértő és könnyű vele együtt élni. Az igazi szeretet éppen akkor mutatkozik meg, amikor nehéz. Szeretni azt jelenti: megbocsátani akkor is, amikor fáj; meghallgatni azt, aki talán már sokszor elmondta ugyanazt; segíteni annak, aki nem tudja viszonozni; nem visszaadni a bántást; észrevenni azt, aki egyedül maradt; türelmesnek lenni a másik gyengeségével. Isten szeretete akkor kezd igazán láthatóvá válni rajtunk, amikor nemcsak beszélünk róla, hanem továbbadjuk.
Egy idős asszony minden vasárnap ugyanazon a padon ült a templomban. Egy fiatalember gyakran látta őt, de soha nem beszéltek egymással. Egyik vasárnap az asszony nem jött el. A következő héten sem. A fiatalemberben felmerült a gondolat: „Talán valami baja történt.” Megkereste a címét, és elment hozzá. Kiderült, hogy az asszony beteg lett, és nehezen tudott bevásárolni. A fiatalember attól kezdve hetente egyszer elment hozzá. Bevásárolt, néha kitakarította a lakást, máskor pedig csak leült mellé beszélgetni. Néhány hét múlva az asszony megkérdezte tőle: – Miért teszed ezt értem? Hiszen alig ismersz. A fiatalember csak ennyit mondott: – Azért, mert Isten szeret engem, és szeretném, ha ebből Ön is kapna egy kicsit. Mit jelent ez számunkra? Néha nagy dolgokat szeretnénk tenni Istenért, miközben Ő egészen egyszerű helyzetekben ad lehetőséget a szeretetre. Lehet, hogy ma éppen a családunkban van valaki, akinek szüksége van ránk. Lehet, hogy van valaki a gyülekezetben, akivel régen beszéltünk. Lehet, hogy egy munkatársunk nehéz időszakon megy keresztül, de senki nem kérdezi meg tőle: „Hogy vagy valójában?” És lehet, hogy nekünk kell megtennünk az első lépést. A szeretet nem mindig érzés. A szeretet sokszor döntés. Döntés, hogy ma nem sértek vissza. Döntés, hogy megbocsátok. Döntés, hogy meghallgatom.
Döntés, hogy segítek. Döntés, hogy nem magamat helyezem az első helyre.
Rövid ima: „ Urunk, köszönjük, hogy Te előbb szerettél minket. Taníts bennünket úgy szeretni egymást, ahogyan Te szeretsz bennünket. Adj türelmet, amikor nehéz szeretni, adj alázatot a megbocsátáshoz, és nyisd meg a szemünket, hogy észrevegyük azokat, akiknek szükségük van ránk. Legyen az életünkben látható a Te szereteted. Ámen.
Babály András plébános

09/09/2026

2026. Szeptember 09. Szerda!
„Boldogok, ti szegények, mert tietek az Isten országa.”(Lk.6,20-26)
Jézus szavai első hallásra szinte ellentmondásosak. Hogyan lehet boldog az, aki szegény, sír, éhezik, elutasítást vagy üldözést szenved? Jézus nem azt mondja, hogy a szegénység, a fájdalom vagy a szenvedés önmagában jó. Hanem arra mutat rá, hogy boldog az az ember, aki mindezek között sem önmagára épít, hanem Istenre hagyatkozik. A világ gyakran azt mondja: akkor vagy boldog, ha sok mindened van, ha sikeres vagy, ha elismernek, ha biztonságban érzed magad, ha mások elfogadnak. Jézus azonban mélyebbre tekint. Azt kérdezi: Mire építed az életedet? Kiben bízol akkor, amikor már nem tudsz mindent kézben tartani? A „szegények” azok, akik tudják: szükségem van Istenre. Nem vagyok mindenható. Nem tudok minden problémát megoldani, nem tudom a jövőt irányítani, és nem tudom magamat minden veszélytől megóvni. De van Valaki, akire rábízhatom magamat. Ez a lelki szegénység nem gyengeség, hanem szabadság. Amikor kimondom: „Uram, nem értek mindent, de bízom Benned. Nem látom az utat, de Veled akarok menni.”
– akkor lassan megszületik bennem egy olyan béke, amelyet a körülmények nem tudnak teljesen elvenni. Jézus ugyanakkor négy „jaj”-t is mond. Ezek figyelmeztetések azoknak, akiknek van mindenük, akik jóllakottak, nevetnek, és akiket mindenki dicsér. Nem azért, mert a gazdagság, az öröm vagy az emberi elismerés önmagában rossz, hanem azért, mert könnyű ezekben úgy berendezkedni, mintha már nem lenne szükségünk Istenre. Ez a mai evangélium egyik legfontosabb kérdése hozzánk: Mi az, amire igazán ráhagyatkozom? Istenre – vagy arra, amit birtoklok, amit elértem, amit mások gondolnak rólam? Talán éppen akkor vagyunk a legközelebb Istenhez, amikor ráébredünk saját elégtelenségünkre. Amikor nem tudunk tovább „erősek” lenni, amikor elfogy a saját erőnk, és csak ennyit tudunk mondani: „Istenem, szükségem van Rád.” És talán éppen ez a boldogság kezdete. Mit üzen nekünk ma Jézus? Ne félj attól, ha szükséged van Istenre. Ez nem szégyen, hanem a hit kezdete. Ne a birtokolt dolgokból vezesd le az értékedet. Az értéked nem attól függ, mid van, hanem attól, hogy Isten szeretett gyermeke vagy. A nehézségeid között se gondold, hogy Isten elhagyott. A keresztény boldogság nem azt jelenti, hogy nincs szenvedés, hanem hogy a szenvedésben sem vagyunk egyedül. Vizsgáld meg, mi foglalja el Isten helyét az életedben. Lehet pénz, biztonság, siker, emberi elismerés, vagy akár saját elképzeléseink. Tanulj ráhagyatkozni. Nem kell mindent előre látnod. Elég lehet a következő lépést megtenni Istennel. Ima: „ Uram, taníts meg úgy élni, hogy ne a körülményeimtől várjam a boldogságomat, hanem Benned találjam meg az életem biztonságát. Amikor van, adj hálás szívet; amikor nincs, adj bizalmat. Amikor öröm ér, ne feledjelek el; amikor szenvedek, ne engedd, hogy elforduljak Tőled. Taníts meg kimondani minden helyzetben: „Uram, rád bízom magamat.” Ámen.
Babály András plébános

08/09/2026

2026. Szeptember 08. Kedd!
Szűz Mária Születésének Ünnepe (Kisboldogasszony)
Szeptember 8-án az Egyház Szűz Mária születését ünnepli. Ez az ünnep első látásra egy gyermek születésének örömhíre. Mégis sokkal többről van szó: Isten csendben készíti azt az embert, akinek életén keresztül elérkezik hozzánk a Megváltó, Jézus Krisztus. Mária születése olyan, mint a hajnal első fénye. Még nem maga a Nap ragyog, de már biztosan tudjuk: közeledik a világosság.
Mária születéséről a Szentírás nem mond el részleteket. Nem tudjuk, milyen volt az a nap, milyen körülmények között érkezett a világra. És talán éppen ez a fontos. Isten nagy művei gyakran észrevétlenül kezdődnek. Egy gyermek megszületik. Egy anya örömmel magához öleli. Egy család életében elkezdődik valami új. A világ számára talán semmi különös nem történik. Az ég mégis tudja: Isten terve egy újabb lépéssel közelebb került a beteljesedéshez. Mária akkor még nem tudhatta, milyen útra hívja majd őt Isten. Nem tudhatta, milyen örömök és milyen fájdalmak várnak rá. Nem tudhatta, hogy egyszer Betlehemben gyermekét kell világra hoznia, majd évekkel később a kereszt alatt állnia. De Isten már ismerte őt. Ez nekünk is nagy vigasztalás. Mielőtt mi tudtuk volna, merre tart az életünk, Isten már ismert bennünket. Mielőtt megértettük volna saját történetünket, ő már látta annak minden fejezetét. Mit tanít nekünk Kisboldogasszony? Mária születése arra tanít, hogy ne becsüljük le életünk csendes kezdetét és apró eseményeit. Lehet, hogy valaki úgy érzi: „Az én életem nem nagy dolog.” „Nem vagyok fontos.” „Nem történik velem semmi különös.” „Az én imáim sem változtatnak semmin.” Kisboldogasszony ünnepe azonban azt üzeni: Isten szemében nincs jelentéktelen élet. A názáreti Mária egyszerű leányként kezdte földi életét. Nem a világ színpadán élt, nem volt hatalma, vagyona, társadalmi rangja. Mégis az ő igenjén keresztül Isten történelmet formált. Ezért nekünk sem kell mindig nagy dolgokat tennünk. Lehet, hogy a mai szeretettel kimondott szó, egy beteg ember meglátogatása, egy megbocsátás, egy türelmes hallgatás, egy őszinte ima. Isten kezében sokkal nagyobb jelentőségű, mint gondolnánk. Mária „igenje” előtt volt egy egész élet. Amikor az angyal megjelent Máriának, és ő kimondta: „Íme, az Úr szolgálóleánya”, az nem egyetlen pillanatban született döntés volt. A nagy igeneket megelőzik a sok kicsi igenek. Igen Istennek, amikor nem értjük őt. Igen a szeretetre, amikor könnyebb lenne haragudni.

Igen a megbocsátásra, amikor fájdalmat hordozunk. Igen a hitre, amikor nem látjuk még a kiutat. Igen a hűségre, amikor elfáradunk. Mária egész élete lassan erre az igenre készült. Talán a mi életünkben is vannak olyan időszakok, amikor úgy érezzük, hogy „semmi sem történik”. Lehet, hogy éppen akkor Isten készít bennünket valamire. A csend nem mindig Isten távolléte. Néha a csendben növekszik bennünk valami, amit majd később fogunk megérteni. Kisboldogasszony ünnepén Isten talán ezt mondja nekünk: „Ne félj attól, hogy kicsi vagy. Én a kicsiben is nagyot tudok tenni.” Ne félj attól, ha most még nem látod életed értelmét. Ne keseredj el, ha imáidra még nincs válasz. Ne gondold, hogy a szereteted hiábavaló. Ne hidd, hogy az a néhány jó szó, amit ma valakinek adsz, jelentéktelen. Isten a rejtett dolgokat is látja. Mária élete is rejtetten kezdődött. A világ nem ünnepelte meg a születését úgy, ahogy később az egész Egyház ünnepelte őt. De Isten már ott volt az ő történetében. És Isten a mi történetünkben is ott van. Talán vannak közöttünk, akik most valamilyen új kezdet előtt állnak. Egy új élethelyzet, egy döntés, egy betegség, egy veszteség, egy családi nehézség, egy új feladat vagy egyszerűen csak egy olyan időszak előtt, amelynek még nem látjuk a végét.
Kisboldogasszony azt mondja: Engedd, hogy Isten vezessen. Nem kell mindent előre látnod. Elég a következő lépés. Mária sem ismerte előre egész életének útját. Csak azt tudta: Istenre rábízhatja magát. Kérjük ma a Szűzanyát, hogy tanítson bennünket az ő egyszerű, alázatos és bátor hitére. Tanítson bennünket úgy élni, hogy akkor is bízzunk Istenben, amikor még csak a hajnal első fényét látjuk. Mert lehet, hogy most még sötétnek tűnik valami az életünkben. De Isten már készíti a világosságot. Mária születése a megtestesülés hajnalának egyik első fénye. És számunkra is reményt hirdet: Isten nem feledkezett meg rólunk. Isten dolgozik a csendben. Istennek terve van velünk. És amit ő elkezd, azt szeretettel akarja beteljesíteni.
Kisboldogasszony, könyörögj érettünk, hogy életünk minden napján ki tudjuk mondani Máriával: „Íme, az Úr szolgálója vagyok; legyen nekem a te igéd szerint.” Ámen.
Babály András plébános

07/09/2026

2026. Szeptember 07. Hétfő!
„Ne féljetek azoktól…”(Mt. 10,28-33)
Jézus szavai nagyon közel jönnek hozzánk: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni.” Nem azt mondja, hogy ne legyen bennünk félelem, hanem azt, hogy ne a félelem legyen az úr az életünkben. Mindannyian ismerjük az emberektől való félelmet. Félünk attól, mit gondolnak rólunk, elfogadnak-e, megszólnak-e, kinevetnek-e, elutasítanak-e. Néha inkább hallgatunk, amikor ki kellene mondanunk az igazat. Inkább alkalmazkodunk, amikor hűségesnek kellene maradnunk. Félünk attól is, hogy ha komolyan vesszük Jézust, akkor valamiről le kell mondanunk. Jézus azonban emlékeztet: az ember véleménye nem lehet fontosabb Isten szereteténél. „Ne féljetek!” – mert van Valaki, akinek sokkal többet érünk, mint ahogyan azt mi magunk gondoljuk. Jézus azt mondja: „Nektek minden szál haj a fejeteken számon van.” Vagyis Isten számára nem vagyunk névtelenek, nem vagyunk elfelejtve. Ismeri a félelmeinket, a sebeinket, a kimondatlan imáinkat, és azt is, amikor egyedül érezzük magunkat. Különösen fontos Jézus másik mondata: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt.” Ez nem feltétlenül nagy dolgokat jelent. Néha Jézust megvallani annyi, hogy türelmesek maradunk, amikor más már elvesztette a türelmét. Hogy megbocsátunk. Hogy nem veszünk részt más megszégyenítésében. Hogy merünk imádkozni. Hogy egy nehéz helyzetben is azt mondjuk: „Én Krisztushoz akarok tartozni.” Mit üzen ez nekünk ma? Ne az emberek véleménye határozza meg az értékedet. Isten szemében értékes vagy. Ne engedd, hogy a félelem elnémítsa a hitedet. Nem kell hangosnak lenned, de légy őszinte Krisztushoz való tartozásodban. Amikor félsz, ne egyedül próbálj erős lenni. Fordulj Istenhez: „Uram, félek, de rád bízom magam.” Isten nem feledkezik meg rólad. Ha ő a verebekről is gondoskodik, mennyivel inkább rólad. A keresztény bátorság nem a félelem hiánya. Hanem az, hogy a félelem ellenére is Isten kezébe kapaszkodunk.
Ima: ”Uram Jézus, sok mindentől félek: emberektől, a jövőtől, a betegségtől, a kudarctól, az elutasítástól. Taníts meg arra, hogy ne ezek a félelmek irányítsák az életemet. Adj bátorságot, hogy amikor választanom kell, Téged válasszalak.
Amikor gyenge vagyok, emlékeztess arra, hogy ismersz és szeretsz engem. Őrizz meg attól, hogy szégyelljelek Téged, és segíts, hogy az életemmel is megvalljalak. Uram, a félelmeimet most a kezedbe teszem.
Ne a félelem legyen erősebb bennem, hanem a beléd vetett bizalom. Ámen.”
Babály András plébános

06/09/2026

2026. Szeptember 06. Évközi 23. Vasárnap!
„Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem számítva be az embereknek vétkeiket, és ránk bízta a kiengesztelés igéjét.” (2Kor 5,19)
Szent Pál apostol egy egészen különleges örömhírt mond ki: Isten nem ellenségként tekint az emberre. Nem azt várja, hogy előbb tegyük rendbe az életünket, és csak utána jöhetünk hozzá. Ő Krisztusban már megtette felénk az első lépést. A kereszt azt üzeni: Isten nem lemondott rólunk, hanem utánunk jött. A „kiengesztelődés” azt jelenti, hogy ami elszakadt, azt Isten újra össze akarja kapcsolni. És milyen sok minden szakadt szét a mai ember életében! Elszakadtunk Istentől. Elszakadtunk egymástól. Néha önmagunktól is. Lehet valaki sikeres, gazdag, képzett, sok emberrel kapcsolatban álló – és közben belül mégis egyedül. A modern ember egyik nagy problémája talán éppen ez: rengeteg kapcsolatunk van, mégis kevés valódi közösségünk. Isten pedig azt mondja: „Nem az a végső szó rólad, amit elrontottál. Nem az a végső szó rólad, amit mások mondanak rólad. Az én szeretetem az utolsó szó.” Isten nem számítja be a vétkeinket. Ez nem azt jelenti, hogy Isten szerint mindegy, hogyan élünk. A bűnnek van következménye. A kimondott kemény szónak, az árulásnak, a hazugságnak, a mulasztásnak, a szeretetlenségnek nyoma marad az emberben. De Isten nem úgy néz ránk, mint egy könyvelő, aki csak azt keresi, mennyi tartozásunk van. Ő nem a hibánkat akarja nézni, hanem azt az embert, akivé még válhatunk. Ez óriási különbség. Mi emberek gyakran címkézünk: „Ő ilyen.” „Ő soha nem fog megváltozni.” „Ezt nem lehet neki megbocsátani.”
„Én már ismerem őt.” Isten azonban nem mondja azt: „Te már csak az vagy, amit elrontottál.” Hanem azt mondja: „Kezdheted újra.” Gyakorlati példa a mindennapokból! Képzeljünk el egy családot. Az apa és a felnőtt fia évek óta nem beszélnek igazán egymással. Egy régi vita miatt mindketten megsértődtek. Mindkettőnek megvan a maga igazsága. Az apa azt mondja: „Majd ha ő felhív, beszélek vele.” A fiú pedig: „Miért mindig nekem kellene kezdenem?” Telnek az évek. Karácsony. Együtt ülnek az asztalnál, de a csend szinte hangosabb minden szónál. Aztán az apa egyszer csak azt mondja: „Fiam, nem akarom tovább számolni, kinek volt igaza. Hiányzol. Szeretlek. Kezdjük újra.” Nem oldott meg mindent egyetlen mondattal. Nem törölte ki a múltat. De megtette az első lépést. Ez a kiengesztelődés. És talán pontosan ezt teszi velünk Isten. „Ne azt számold, ki kezdte. Ne azt számold, ki hibázott többet . Gyere haza. Egy történet korunk emberének! Egy idős ember egyszer azt mondta a fiának: „Tudod, miért nehéz nekünk megbocsátani? ”A fiú azt felelte: „Mert amit a másik tett, az fájt.” Az apa bólintott. „Igen. De van még valami. Amikor haragszunk, azt hisszük, hogy a másikat büntetjük. Pedig sokszor saját magunkat tartjuk fogva.” A fiú megkérdezte: „Akkor a megbocsátás azt jelenti, hogy úgy teszek, mintha semmi sem történt volna?” „Nem – válaszolta az apa. – A megbocsátás azt jelenti, hogy kimondom: megtörtént, fájt, de nem engedem, hogy ez határozza meg az egész életemet.” Ez nagyon fontos a mai ember számára. A közösségi média, a hírek, a közélet, a családi konfliktusok mind arra ösztönözhetnek bennünket, hogy folyamatosan számon tartsuk a másik hibáit. Isten viszont más utat mutat: ne a sérelmek legyenek az életed történetének főszereplői. „Ránk bízta a kiengesztelés igéjét” Szent Pál itt még tovább megy. Isten nemcsak kiengesztelt bennünket, hanem ránk bízza a kiengesztelés szolgálatát. Vagyis amit Istentől kaptunk, azt tovább kell adnunk. Lehet, hogy valakinek éppen te vagy az az ember, akin keresztül Isten ma ki akarja mondani: „Van új kezdet.” Lehet, hogy a családodban. Lehet, hogy a munkahelyeden.
Lehet, hogy egy régi barátságban. Lehet, hogy a házastársaddal.
Lehet, hogy valakivel, akire már régóta haragszol. És talán nem kell nagy dolgot tenni. Néha a kiengesztelődés egyetlen mondattal kezdődik: „Beszéljük meg.” Vagy: „Sajnálom.” Vagy: „Megbocsátok.” Vagy akár: „Nem akarok többé haragban élni veled.” De mi van akkor, ha a másik nem akar békülni? Ez is fontos. A kiengesztelődés nem azt jelenti, hogy mindent el kell viselnünk, és nem jelenti azt sem, hogy veszélyes vagy bántalmazó helyzetekbe vissza kell mennünk. Néha a béke azt jelenti, hogy meghúzzuk a szükséges határokat, de közben nem gyűlöljük a másikat. Megbocsátani nem mindig azt jelenti, hogy újra ugyanazt a kapcsolatot építjük fel. Azt jelentheti: „Nem akarok bosszút. Nem akarom, hogy a gyűlölet megmérgezze a szívemet. A többit Istenre bízom.” Mit üzen ez a mai embernek? Talán ezt: Ne várd mindig, hogy a másik tegye meg az első lépést. Isten sem várta meg, hogy mi legyünk tökéletesek. Krisztusban Ő lépett először felénk. Ezért ma lehet, hogy neked kell megtenned az első lépést. Nem azért, mert neked nincs igazad. Hanem azért, mert a kapcsolat fontosabb lehet, mint az, hogy ki nyeri meg a vitát. Lehet, hogy ma este van valaki, akinek a nevét már régóta hordozod a szívedben. Valaki, akivel rendezetlen maradt valami. Nem biztos, hogy azonnal fel kell hívnod. Talán először csak ennyit kell mondanod Istennek: „Uram, én még nem tudok megbocsátani. De akarok akarni megbocsátani. Kezdd el bennem a kiengesztelődést.” Ez is lehet az első lépés. A kereszt egyik legmélyebb üzenete nem csupán az, hogy Isten megbocsát nekünk, hanem az is, hogy Isten nem akarja, hogy a bűn, a múlt, a sértettség és a harag véglegesen elválasszon bennünket egymástól. Krisztusban Isten azt mondja: „Gyermekem, gyere vissza hozzám. És amit tőlem kaptál, add tovább másoknak is.” A világunknak ma nem még több gyűlöletre, ítélkezésre és egymás hibáinak számon tartására van szüksége. Hanem kiengesztelődött emberekre, akik képesek kiengesztelődést vinni magukkal. Talán ezért vagyunk itt. Nem azért, hogy bizonyítsuk, nekünk van igazunk. Hanem azért, hogy Krisztus szeretetéből egy kicsit békésebb legyen körülöttünk a világ. Rövid ima: „Urunk Jézus Krisztus!
Köszönjük, hogy nem vétkeink szerint nézel ránk, hanem szeretett gyermekeidként. Gyógyítsd meg bennünk mindazt, ami elszakadt Tőled és egymástól. Adj nekünk bátorságot az első lépéshez, alázatot a bocsánatkéréshez és erőt a megbocsátáshoz. Tedd szívünket a kiengesztelődés eszközévé családunkban, közösségünkben és a világban. Ámen.”
Babály András plébános

05/09/2026

2026. Szeptember 05. Szombat!
„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Jézus ezt a mondatot akkor mondja tanítványainak, amikor azok bizonytalanok és félnek attól, ami előttük áll. Tamás őszintén megfogalmazza kérdését: „Uram, nem tudjuk, hová mégy; hogyan ismerhetnénk az utat?” Jézus pedig nem egy térképet ad a kezükbe, hanem önmagát. „Én vagyok az út…” Jézus nem egyszerűen azt mondja: „Megmutatom nektek az utat.” Azt mondja: „Én vagyok az út.” Ez nekünk is nagyon fontos üzenet. Sokszor szeretnénk pontosan tudni, mi lesz holnap. Merre induljunk? Jó döntést hozunk-e? Miért történik velünk ez vagy az? Isten azonban nem mindig ad előre minden választ. De ad valami nagyobbat: önmagát. A keresztény élet nem elsősorban szabályok és teljesítmények sorozata, hanem Jézussal való járás. Amikor nem látjuk az egész utat, elég lehet a következő lépés. Ő előttünk jár, és azt mondja: „Gyere velem.” „Én vagyok az igazság…” A világban sokféle igazságot hallunk. Vélemények, félelmek, elvárások, sikerek és kudarcok próbálják megmondani, kik vagyunk és mennyit érünk. Jézus azt mondja: az igazság nem pusztán egy elmélet, hanem Ő maga. Ő megmutatja, hogy Isten nem távoli és közömbös, hanem szerető Atya. És megmutatja nekünk saját valódi értékünket is: nem azért vagyunk értékesek, mert sikeresek vagyunk, mert mindent jól csinálunk, vagy mert mások elismernek bennünket, hanem azért, mert Isten szeret minket. Jézus előtt nem kell szerepet játszanunk. Elé vihetjük gyengeségeinket, bűneinket, kérdéseinket és sebeinket is. „Én vagyok az élet…” Jézus nem csupán egy szebb életet ígér. Ő maga az élet forrása. Lehet valakinek sok mindene, és mégis üres lehet belül. Lehetnek terveink, eredményeink, kapcsolataink, és közben ott lehet a szívünkben egy kimondhatatlan hiány. Jézus arra hív, hogy ne csak valamit várjunk Tőle, hanem Őt engedjük közel magunkhoz. Aki Krisztusban marad, annak a nehézségek között is lehet reménye. Nem azt ígéri, hogy nem lesznek könnyek, betegségek, veszteségek vagy keresztjeink. Azt ígéri, hogy nem kell egyedül hordoznunk őket. Mit üzen ez ma nekünk? Talán éppen azt, hogy nem kell mindent tudnunk előre. Ha nem látod, merre tovább – Jézus az út.
Ha összezavarodtál, és nem tudod, mi az igaz – Jézus az igazság. Ha elfáradtál, kiüresedtél, vagy elvesztetted a reményt – Jézus az élet. Ezért ma nem feltétlenül azt kell kérdeznünk: „Uram, mutasd meg az egész utat!” Hanem inkább ezt: „Uram, mutasd meg a következő lépést, és adj nekem bizalmat, hogy Veled megtegyem.”
Rövid ima: „Uram, Jézusom! Köszönöm, hogy nem hagysz magamra az élet útján.
Amikor nem tudom, merre menjek, Te légy az utam. Amikor bizonytalan vagyok, Te légy az igazságom. Amikor elfáradok és elfogy a reményem, Te légy az életem.
Taníts úgy követni Téged, hogy akkor is bízzak Benned, amikor még nem látom, hová vezet az út. Fogd a kezem, és vezess egyre közelebb az Atyához. Ámen.”
Babály András plébános

04/09/2026

2026. Szeptember 04. Péntek!
„Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn.8,12)
Jézusnak ez a mondata ma is éppen olyan erővel szól hozzánk, mint kétezer évvel ezelőtt. Talán még különösebben is, mert korunk emberének rengeteg fénye van, mégis sokszor belül sötétségben él. Képernyők, reklámok, információk, lehetőségek világítják meg életünket, de közben egyre több a bizonytalanság, a félelem, a magány és a lelki útvesztő. Jézus nem egyszerűen azt mondja: „Mutatok neked egy világosabb utat.” Azt mondja: „Én vagyok a világosság.” És itt kezdődik a nehéz kérdés: Miért félünk ettől a világosságtól?
Mert a világosság megmutatja azt is, amit rejtegetünk. A sötétségnek van egy kényelmes tulajdonsága: el lehet benne bújni. Amit nem akarunk meglátni önmagunkban, azt el lehet takarni. A világosság azonban leleplez. Jézus fénye megmutatja: hol hazudok önmagamnak, hol hordozok haragot, hol lettem közömbös mások iránt, hol él bennem irigység vagy önzés, hol cseréltem fel Istent valami mással, hol nem akarok megbocsátani, és hol él bennem olyan seb, amelyet még nem mertem Isten elé vinni. Ezért néha nem is a sötétséget szeretjük, hanem azt a biztonságot, amit a sötétség látszólag ad. A világosság viszont azt mondja: „Ne félj attól, amit megmutatok! Nem azért világítok rád, hogy elítéljelek, hanem hogy meggyógyítsalak.” A világosságtól azért is félünk, mert szabadságot kér Jézus követése nem csupán vigasztaló érzés. Döntést is jelent. Ha Krisztus világossága belép az életembe, akkor nem maradhatok ugyanaz az ember. A világosság választás elé állít: mit kezdek az igazsággal, amit megláttam? Könnyebb azt mondani: „Ilyen vagyok.” „Nem tudok megváltozni.” „Mindenki ezt csinálja.” „Mások még rosszabbak.” „Isten biztosan megért engem.” De Krisztus világossága nem engedi, hogy örökké kifogásokat keressünk. És mégis: Jézus nem azért világít ránk, hogy megszégyenítsen. Az ő világossága nem a reflektor kegyetlen fénye, amely pellengérre állít. Inkább olyan, mint a hajnal fénye: lassan oszlatja el az éjszakát. Korunk emberének különös kísértése: sok fény, kevés világosság. Ma soha nem látott mennyiségű információ vesz körül bennünket. Mindent tudni akarunk, mindenről van véleményünk, állandóan kapcsolatban vagyunk egymással. Mégis lehet, hogy egyre kevésbé tudjuk, merre van az életünk iránya. A telefonunk megvilágítja az arcunkat, de ki világítja meg a szívünket? A képernyő megmutatja a világot, de ki mutatja meg, hogyan kellene élnünk ebben a világban? A közösségi média megmutatja mások életének kirakatát, de ki segít elfogadni a saját életünket? Jézus nem újabb információt akar adni nekünk.
Ő önmagát adja .Ezért mondja: „Én vagyok a világ világossága.”
Nem azt mondja: „Nálam van a világosság.” Hanem: „Én vagyok.” Miért félünk tehát Jézus világosságától? Talán azért, mert félünk attól, hogy ha igazán közel engedjük őt magunkhoz, akkor valamit meg kell változtatnunk. Félünk, hogy el kell engednünk valakit, akit nem tudunk megbocsátani. Félünk, hogy bocsánatot kell kérnünk. Félünk, hogy ki kell lépnünk egy régi szokásból. Félünk, hogy Isten többet kér tőlünk, mint amennyit adni akarunk. Félünk attól is, hogy ha teljesen rábízzuk magunkat, elveszítjük az irányítást. Pedig éppen itt van a paradoxon: Amikor végre átadjuk Krisztusnak az irányítást, akkor kezdünk igazán szabadok lenni. A világosság nem elveszi az életünket, hanem megtisztítja azt attól, ami megakadályozza, hogy valóban éljünk. Jézus ma is azt mondja: „Ne félj a világosságtól!” Lehet, hogy ma valakinek nem nagy csodára van szüksége, hanem csak arra, hogy egy kis fényt engedjen be a lelkébe. Egy őszinte imát. Egy kimondott bocsánatkérést. Egy régi harag elengedését. Egy beteg kapcsolat újrakezdését. Egy csendes döntést:
„Uram, mostantól nem akarok tovább sötétben járni.” Nem kell egyszerre mindent megoldanunk. Elég, ha megtesszük a következő lépést a fény felé. Mert Jézus nem azt mondja: „Aki már tökéletes, az követhet engem.” Hanem azt: „Aki engem követ, nem jár sötétségben.” Vagyis nem azt ígéri, hogy követőjének soha nem lesz éjszakája. Azt ígéri, hogy az éjszakában sem lesz egyedül. Egy kérdés ma estére. Talán érdemes csendben megkérdeznünk magunktól: Mi az bennem, amit még mindig elrejtek Jézus világossága elől?
És még egy: Mitől félek jobban: attól, hogy Krisztus megmutatja az igazságot rólam, vagy attól, hogy továbbra is sötétben maradok? Jézus világossága nem ellenünk van. Azért jön, hogy megtaláljon bennünket. Azért világít, hogy lássunk. Azért mutatja meg sebeinket, hogy begyógyíthassa őket.
Azért mondja ki az igazságot, hogy felszabadítson. És talán ez lehet a mai embernek szóló legfontosabb üzenet: Nem kell félned a világosságtól.
A világosság, amely Krisztusban elérkezik hozzád, nem elpusztítani akarja azt, aki vagy, hanem előhívni belőled azt az embert, akivé Isten szeretete által válhatsz. „Én vagyok a világ világossága.”
Ima: „Uram Jézus, amikor félek a világosságodtól, adj bátorságot, hogy ne meneküljek el előled. Világíts rá mind arra bennem, ami gyógyulásra vár. Vedd el a szívem sötétségét, félelmeimet, önzésemet és bezárkózásomat. Taníts úgy járni a világosságodban, hogy én is világosság lehessek azok számára, akik körülöttem sötétségben járnak. Ámen.”
Babály András plébános

Cím

Kelemen Didák Köz 1
Nyírbátor
4300

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 19:30
Kedd 09:00 - 19:30
Szerda 09:00 - 19:30
Csütörtök 09:00 - 19:30
Péntek 09:00 - 19:30
Szombat 09:00 - 19:30
Vasárnap 09:00 - 17:00

Telefonszám

+3642281770

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Nyírbátori Római Katolikus Minorita Plébánia új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Nyírbátori Római Katolikus Minorita Plébánia számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória