04/06/2026
Víz
Nagyon rövid szavunk ez, amely mögött mély, szakrális tartalom sejlik fel. Annak üzenete sűrűsödik össze e három betűben, hogy Isten gondoskodik rólunk. Hiszen amikor Mózes vizet fakaszt a sziklára ütve botjával, akkor az ószövetségi népet megmenti a pusztában. Amikor vízzel megkereszteltetünk, minket ment meg – itt és most, a mindenkori jelenben – valami kimondhatatlan magánytól, gazdátlanságtól, szeretetlenségtől. A víz szinte szinonimájává lesz Isten gondoskodó szeretetének. Talán ezért is simult bele Jézus a vízzel keresztelési hagyományba ott, a Jordánban állva, fejet hajtva Keresztelő János előtt.
Ám a víz sajátos ajándéka az Atyának. Akár a vízfakasztásra, akár Jézus megkeresztelésére, vagy gyermekeink keresztény közösségbe fogadására gondolunk a víz által, Isten mindig számított az ember közreműködésére. Szeretetét, gondoskodását az ószövetségben Mózes, az újszövetség hajnalán Keresztelő János, s a jelenben a felszentelt pap cselekvése hozta, hozza el közénk, számunkra.
A víz olyan ajándék, amelyet szét kell osztanunk, akár a szeretetet. Mert a víz együtt jár a szomjúsággal. Csak így értjük meg fontosságát. Amikor a szamáriai asszony Jákob kútjánál találkozik Jézussal, csakhamar a szomjúságra terelődik a szó. Jézus elválasztja a fizikai vizet és a lelki szomjoltót. S ezzel talán ebben is új fejezetet nyit számunkra. Ám ezzel nem becsüli le a folyékony lételemet! Hisz továbbra is szükség van rá az Úr szőlőjében, a búzamag kikeléséhez, és a fügefához is, ahonnan Máté megláthatja Jézust. Azaz ránk van szüksége az Úrnak ahhoz, hogy a víz betölthesse feladatát.
Észrevesszük-e, ha nincs elég a vízből? Észrevesszük-e, hogy a teremtmények megszenvedik hiányát? Megértjük-e, hogy rajtunk múlik, lesz-e elegendő víz? Leszünk-e munkatársai az Úrnak, hogy szétoszthassuk folyékony szeretetét?
(az írás a nagymarosi egyházközség Tanúság folyóiratának pünkösdi számában jelent meg, Halupka Gábor tollából, a Lélek ösztönzésére)
