Mezőzombori Református Egyházközség

Mezőzombori Református Egyházközség Mezőzombori Református Egyházközség, Vallási szervezet, Kölcsey út 8, Mezozombor elérhetőségei, térképes helyadatai és útbaigazítási információi, kapcsolatfelvételi űrlapja, nyitvatartási ideje, szolgáltatásai, értékelései, fényképei, videói és közleményei.

10/09/2026

Olvasandó: Zsid 12, 12-17
„Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogait/kiváltságait. Hiszen tudjátok, hogy később, amikor később az áldást akarta örökölni, elutasíttatott, mivel nem találta a megtérés helyét, noha könnyek között buzgón kereste (az áldást).” Zsid 12,16-17.
Van egy olyan gondolat, ami nagyon beette magát a keresztyén tanításokba és sajnos kontraproduktívan de el is uralkodott a keresztyén közgondolkodásban. Meg lehet térni a halálos ágyunkon is. Bármikor meg lehet térni, bármikor jó útra lehet térni, amíg tart a kegyelmi idő, addig… De meddig? Erre nincs válasz, ezért sokszor zsonglőrködés kezdődik a Kijelentés azon Igeszakaszaival, hogy a különös kegyelem megnyilvánulásait belekeverjék ebbe a hamis meglátásba és igazolják a megtérni nem akarókat, vagy még nem akarókat. És az ember felszabadítva érzi magát, hogy na ugye, hogy jól csinálom. Azt mondta nekem egy fiatal édesapa vagy 4 hónappal ezelőtt: „Hát hadd élvezzem már egy kicsit a fiatalságomat! Hát bocsánat!” De amikor eltűnik a prófétai hang, a figyelmeztetés, amikor az OK evangéliumot, simogató beszédet hall, akkor elalszik a nép, nem veszi komolyan a megtérést. Ezért mi bibliaórán, ifin, a teológián is folyamatosan hangsúlyozzuk, hogy Isten ideje a mindenkori ma! Ma, ha az Ő szavát halljátok…. Mert igaz a mondás: Késő bánat ebgondolat. Valamennyiszer az Ige megszólal, akkor az nem csak egy kis kávé melletti keksz, hanem valami olyan, amin keresztül meg kell vizsgálnom magam, mert ha ma hallom, ma olvasom, akkor ma és most akar az Úr dolgozni rajtam. És ha most nem törődök vele, ha nem olvasom az Ige mellett párhuzamosan az életem könyvének lapjait is, ha nem javítom az életemben a „megoldókulcs” (az Ige) szerint a hibákat, akkor könnyen előfordulhat, hogy amikor a végére érek majd az életnek, kiderül, hogy az egész úgy rossz, ahogy van. És akkor már nem biztos, hogy lesz még lehetőségem a megtérésre, arra a bizonyos tabula rasa-ra. Ez Isten titka, de nem hazárdírozhatunk. Amikor Ézsaunak ez a története van előttünk, sajnos ugyanez a torz hit van előttünk. Ézsau is hitt Istenben, csak nem Isten szerint élt. A Zsidókhoz írt levél szerzője óvva int, hogy Ézsau példáját kövessük az életmódunkban! Senki se legyen parázna, mint Ézsau, aki apja és anyja szomorúságára nyíltan két hitetlen, hettita, azaz más valláson lévő nővel, nővel: Judittal és Boszmattal élt együtt. Aztán senki se legyen olyan, mint Ézsau, aki Isten szent dolgaival profán módon bánt. Azaz nem értékelte a lassan beteljesedő áldást, neki a pillanatnyi szükségletek betöltése, kielégítése többet ért. Ma ezt a világot éljük: Vedd meg, edd meg, viseld, éld ki, használd, dobd el, és mindez egyre nagyobb nyilvánosság előtt, egyre szégyentelenebbül megy. Egy idős asszony mondta: „Úgy szégyellem a fiam viselkedését. Nem erre neveltük az apjával!” És a görög szöveg azt írja, hogy amikor nyilvánvaló lett előtte, hogy Izsák Jákóbot áldotta meg, aki kicsalta (?), nem megvette (!) tőle az elsőszülöttségi jogokat, akkor sem amiatt sírt, mert megtért volna! A görög szöveg szerint Ézsau nem tért meg! A könnyei mögött nem a bűnbánat, nem a megtérés volt, hanem az akarás. Az áldás elsiratása. Hogy akarom, de nem kaphatom meg. A kesergés könnyei voltak ezek, hogy valaki más kapta meg nem én! Senki se legyen olyan, mint Ézsau, aki még azután sem ért***e, hogy megtérni nem lehet számításból! Ézsau egyszerűen- szó szerint fordítva - nem talált helyet a megtérésre! Lehetősége lett volna? Persze, de nem talált rá a módjára, mert nem Istenhez akart térni, hanem az elsőszülöttségi áldásokhoz, az áldással járó előjogokhoz. Azért nem tudott megtérni, mert a valaki helyett a valami felé próbálkozott. Halatlmas figyelmeztetés ez a reggeli igeszakasz! Gondold végig! Örömét leli-e az Úr az életedben most? Mik azok a nyilvánosan botránkoztató dolgaid, amikre azt mondod: Nehogy már más mondja meg, hogy mit csináljak? Kikérem magamnak! Istennek melyik ajándéka, ígérete az, amire csak úgy megrántod a vállad és azt mondod, hát, ha nem lenne is meglennék? Hogy bánsz a szenttel? Tudod-e, hogy a megtérés helye és módja neked már Jézus Krisztusnál van? Tudod-e, hogy benne és rajta keresztül a tiéd minden áldás és hogy nélküle kisírhatod magadból az összes könnyedet, csak elutasíttatásban lesz részed? Mert egyedül Benne vagyunk kedvesek, elfogadhatóak, szentek, kiválasztottak, szeret***ek, megtartásra valók. Ő a legnagyobb kincsünk. Tehát, amikor ma az Ige mellett olvasod a saját életedet és hibát fedezel fel, hogy ebben és ebben olyan vagyok, mint Ézsau, te már tudd, hogy Jézusnál van a legoldás és a szabadulás ebből a helyzetből. Áldott elcsendesedést kívánok szeret***el: D. A.

09/09/2026

Olvasmány:
Zsidókhoz írt levél 12,4–11
„Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít meg az apja?” Zsid 12,7

Egyszer egy parkolóban egy édesanya hangosan korholta a hat év körüli kisfiát, mert nem viselkedett rendesen. Egy arra járó idegen rászólt az anyukára: – Hogy beszél azzal a gyerekkel?! Nem szégyelli magát? Az édesanya zavartan elhallgatott. A kisfiú azonban csodálkozva ránézett, és csak ennyit kérdezett: – Ez meg mit szól bele?
A gyermek ösztönösen érezte, hogy az édesanyja feladata őt nevelni. Nem értékelte különösebben a kívülről érkező „védelmet”, sőt úgy érezte, hogy valaki akadályozza az anyukáját abban, hogy betöltse a szülői hivatását. Talán több bölcsesség volt ebben a gyermekben, mint az őt védelmezni akaró idegen felnőttben.
Isten fenyítése sem ok és cél nélkül való az életünkben. A 23. zsoltárban azt olvassuk, hogy az Úr, mint pásztorunk, vesszővel és bottal is vigasztal bennünket. Furcsának tűnhet, hogy a vessző és a bot a vigasztalás eszköze lehet. A pásztor azonban nem azért használja ezeket, hogy bántsa a juhot, hanem hogy megvédje, irányítsa, és visszaterelje, ha az rossz útra téved.
Isten is így nevel bennünket. Olykor megenged fájdalmas tapasztalatokat, amelyek által meg akar óvni attól, hogy tovább menjünk egy rossz úton, és végül a vesztünkbe rohanjunk.
Sokan éppen szenvedéssel teli élethelyzetekben kérdezik: Miért ver engem az Isten? Miért büntet? Fontos azonban különbséget tennünk a szenvedés és Isten fenyítése között. Sok szenvedés a bűn következménye. Már a bűneset után ezt mondta Isten Ádámnak:
„…legyen a föld átkozott MIATTAD, fáradtsággal élj belőle egész életedben. Tövist és bogáncsot hajtson neked…” (1Móz 3,17–18) Vagyis sok olyan szenvedés van az életünkben, amely nem azért történik, mert Isten szenvedést akar nekünk okozni, hanem azért, mert Isten megengedte, hogy szembemenjünk az akaratával. A bűnnek pedig következményei vannak.
De Isten olykor a fájdalmas helyzeteket is felhasználja arra, hogy formáljon, tanítson és visszavezessen bennünket a helyes útra. Gondoljunk csak Egyiptom tíz csapására! A fáraó újra és újra szembeszegült Isten akaratával, és nem engedte szabadon Izráel népét. Isten a csapások által megmutatta hatalmát, ítéletet tartott Egyiptom felett, és végül elhozta Izráel szabadulását. A mi életünkben is lehetnek olyan nehézségek, amelyeket Isten felhasznál arra, hogy valamire megtanítson bennünket, megállítson egy rossz úton, hogy akaratát szem előtt tartva jó döntést tudjunk hozni.
A szeretetből fakadó szülői fenyítésnek is ez a célja. Egy édesapa vagy édesanya normális esetben nem azért fenyíti meg gyermekét, hogy hatalmát fitogtassa, és nem is azért, mert örömét leli a gyermek szenvedésében. Azért teszi, mert szereti, és azt szeretné, hogy gyermeke megtanulja megkülönböztetni a jót a rossztól, és megtanuljon helyesen élni, és így jobb emberré váljon.
Ezért mondja Jézus: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.” Ez a képes beszéd arról tanít, hogy Isten metszése és tisztogatása gyakran fájdalmas, mégis szükséges ahhoz, hogy több gyümölcsöt teremhessünk. A szülői intéshez és fenyítéshez hasonlóan Isten sem azért nevel bennünket, hogy szenvedni lásson, hanem azért, hogy jobbá formáljon.
Ennek köszönhetően nem maradunk Isten neveletlen, tékozló gyermekei, hanem elindulunk az Atyai ház felé, hogy az ő szolgálatában értelmes és gyümölcsöző életet éljünk.
Ezért hát: „…ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti…” Zsid 12,5–6 Áldott napot mindenkinek! Tar László Péter

08/09/2026

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére…” (Zsid 12,1–2)
Van ebben az Igében egy nagyon fontos szó: „ezért”. Nem véletlenül kezdődik így a 12. fejezet. Az előző fejezetben végigvonult előttünk a hit embereinek egész sora: Ábel, Nóé, Ábrahám, Sára, Mózes és még sokan mások. Olyan emberek, akiknek nagyon nehéz életük volt, és persze volt, hogy ők maguk is hibákat követtek el. Viszont felálltak, és újra és újra Istenre bízták magukat. Voltak közöttük üldözöttek, megpróbáltak, várakozók, olyanok is, akik életükben nem látták meg mindannak a beteljesedését, amiben hittek. Mégis mentek tovább, mert a Lélek munkálkodott bennük.
Ma pedig az Ige azt mondja nekünk: nézzetek rájuk! Ha ők végig tudták járni a rájuk bízott utat, akkor ti se adjátok fel! Nem vagytok az elsők, akik elfáradtatok. Nem vagytok az elsők, akiknek nehézzé vált a hit útja. Nem vagytok az elsők, akik egy ponton azt kérdezték: Uram, meddig még? De aztán a tekintetünket mégsem rajtuk hagyja a szerző, hanem azt írja: „Nézzünk fel Jézusra!” Mert a hit emberei példát adhatnak, de megtartani csak Krisztus tud bennünket.
A levél írója egy futóverseny képét használja. Aki futni akar, annak vannak dolgok, amelyeket egyszerűen nem vihet magával. Talán nem is rossz dolgok ezek, csak éppen terhek. Megnehezítik a lépteiket, lefoglalják az erejét, és visszahúzzák.
Mennyi mindent cipelünk mi is! Régi sérelmeket. Mások rólunk alkotott véleményét. Félelmeket, aggódást a holnap miatt, a rengeteg csalódást amit életünkben összegyűjtöttünk. Persze közben azt mondjuk: én szeretném Krisztust követni. Szeretnék előrébb jutni a hitben megerősödve. Csakhogy tele kézzel nehéz futni.
Ezért mondja az Ige: „tegyünk le minden ránk nehezedő terhet.” és „a bennünket megkörnyékező bűnt” is. Mert vannak terhek, amelyeket el kell engednünk, és vannak bűnök, amelyeket meg kell vallanunk a mindenató Szent Istennek. A kettőt nem szabad összekeverni. Nem lehet minden bűnünkre azt mondani, hogy „ilyen vagyok”. Nem lehet mindent a körülményeinkre fogni. Van, amit egyszerűen oda kell vinni Krisztus elé: Uram, ez bűn az életemben. Bocsáss meg, és szabadíts meg tőle!
Ezután „Állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.”
Lehet, hogy ma ez a pálya egy betegágy mellett vezet téged, vagy szerettedet. Lehet, hogy egy munkahelyen, ahol nehéz helytállni. Lehet, hogy a családban, ahol már elfáradtál.
Ma reggel ezért legyen egyetlen egyszerű kérdésünk: mi az, amit le kell tennem ahhoz, hogy szabadabban követhessem Krisztust? Ha megtaláltad a választ és terhet, ne vedd fel újra. Tedd le az Ő lábához, emeld fel a fejed, és indulj tovább. Mert az Ige ma sem azt ígéri, hogy könnyű lesz a pálya. De azt igen, hogy van kire néznünk közben: „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére.” Ámen
Áldott napot kívánok: K. G.

06/09/2026

Olvasandó: Zsidókhoz írt levél 11. fejezet, 23–29. versek „Hit által…”
A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét gyakran nevezzük a hit arcképcsarnokának. A mai igeszakaszunk ennek a galériának az egyik legnagyobb alakját, Mózest és az ő családját állítja elénk. Ez az igeszakasz nem csupán a múltról mesél, hanem tükröt tart elénk: mit jelent ma, a mindennapi kihívások között a hit által élni, dönteni és győzni? Mit jelent az, amikor a hit nemcsak egy vasárnapi fogalom, hanem az életünket átformáló valóság?
A történet nem Mózessel, hanem a szüleivel kezdődik (23. vers). Egy olyan korban éltek, amikor a politikai hatalom a legsötétebb parancsot adta ki: minden újszülött héber fiút a Nílusba kellett dobni. A félelem és a halál uralkodott. Mózes szülei mégis hit által cselekedtek. A görög eredeti szöveg egy különleges szót használ itt: azt mondja, látták, hogy a gyermek „szépnek” mondja, de ez a szó ennél sokkal mélyebb: azt jelenti, hogy „különleges”, „Istentől való elrendelés jegyeit magán viselő”. A szülők nem csupán esztétikai szépséget láttak a csecsemőben. A hit megnyitotta a szemüket, hogy meglássák a gyermekben Isten egyedi, szabadító tervét. Ezért nem féltek a király parancsától. A hit képessé t***e őket arra, hogy a világ diktálta halálos narratíva mögött meglássák Isten nagyobb valóságát.
Ma a szülőknek nem a Nílus folyóba dobott gyermekek fizikai halálával kell szembenézniük, hanem a digitális világ szellemi sodrásával. Hit kell ahhoz, amikor egy szülő szembemegy a trendekkel: korlátozza az okos eszközök használatát, nem engedi a gyermeket korán a közösségi médiára, hanem helyette családi együtt tölt időt, beszélget, és értékeket ad át. A világ azt mondja: „lemarad a gyerek, kiközösítik” (ez a fáraó parancsa/félelme). A hit azonban azt mondja: „Isten egyedi tervet készített neki, nem hagyom, hogy elnyelje a sodrás”.
Mi fakad ebből a mi életünkben? A hitből elsősorban félelemmentesség és szellemi látás fakad. A mi világunkban is jelen van a félelem: féltjük a gyermekeinket, a jövőnket, a megélhetésünket. A szülők példája arra hív minket, hogy cseréljük fel a rettegést az Istenbe vetett bizalomra!
A következő lépésben amikor Mózes felnövekedett, válaszút elé került (24–26. versek). A fáraó udvarában élt, hercegként, ahol megvolt mindene: gazdagság, hatalom, hírnév, biztonság. Emberi számítás szerint bolond lett volna erről lemondani. A görög szöveg azt mondja: megtagadta, visszautasította a fáraó lányának fiaként járó kiváltságokat. Ez egy hivatalos, végérvényes jogi lemondás volt. Inkább választotta a az együtt szenvedést Isten népével.
A levél írója egy döbbenetes kijelentést tesz: Mózes nagyobb gazdagságnak tartotta a „Krisztusért való gyalázatot”, mint Egyiptom kincseit. Évszázadokkal Jézus születése előtt Mózes már látta a lényeget: a Felkent (a Messiás) szenvedő népével vállalt sorsközösséget. Tudta, hogy a bűn gyönyörűsége csak ideig-óráig tart, de Isten ígéretei örökkévalók.
Mi fakad ebből a mi életünkben? A hitből identitásváltás és értékrendi forradalom fakad. Mózes azért tudta lemondani a fáraó udvaráról, mert rájött, hogy ő nem egyiptomi herceg, hanem az élő Isten fia. A világ ma is folyamatosan címkéket akar ránk ragasztani: a munkád, a fizetésed, a társadalmi státuszod határoz meg. A hitből az fakad, hogy merjük megtagadni a világ hamis címkéit, és felvállaljuk, hogy Krisztushoz tartozunk!
Az igeszakasz utolsó része (27–29. versek) a hitből fakadó gyakorlati lépésekről beszél. Mózes elhagyta Egyiptomot, elrendelte a páskát, és a nép élén átkelt a Vörös-tengeren.
A kulcsmondat így hangzik: „mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.” (27. vers). Az eredeti nyelvben folyamatos jelen időt fejez ki az ott szereplő ige. Ez azt jelenti, hogy Mózes nem egyszer nézett rá Istenre, hanem folyamatosan a Láthatatlan jelenlétében élt. Ez t***e őt kitartóvá, rendíthetetlenné. Amikor a fáraó serege üldözte őket, mögöttük a fegyverek zaja hallatszott, előttük a hullámzó tenger állt, emberileg nem volt kiút. De a hit nem a körülményeket nézi, hanem azt az Istent, aki a körülmények felett áll. És a tenger ketté nyílt.
Mi fakad ebből a mi életünkben? A hitből bátor kockázatvállalás és természetfeletti kitartás fakad. A hit nem a biztonsági játékosok terepe. Hitből fakad, amikor a látható és logikus emberi érvek ellenére lépünk: megbocsátunk annak, aki megbántott (bár az egónk tiltakozik); elindulunk egy bizonytalan úton, mert Isten hívott. Isten ma is olyan hívő embereket keres, akik mernek szembenézni a félelemmel, mernek nemet mondani a világ csábításaira, és készek elindulni a hit útján, a Láthatatlan Isten vezetésére bízva az életüket. Merjünk egyre inkább ilyen emberek lenni….
Hegedűs Aranka

05/09/2026

"Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára t***e, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett." Zsid. 11,17-19.
A napokban a hit hőseiről olvasunk. Nemrég egy bizonyságot hallottam egy orvos barátjától, most ezt hozom közétek: "Van egy orvos barátom. Évekkel ezelőtt, amint késő éjszaka hazafelé vezetett az autópályán, látott egy balesetet és megállt, hátha tud segíteni. Halálos kimenetelűnek nézett ki.
Egy fiatalember feküdt a hordágyon, és a mentősök már hosszú ideje küzdöttek érte. Próbálták újraéleszteni. Amikor a barátom odaért, éppen készültek letakarni a fiatalembert. Minthogy orvos volt, megengedték neki, hogy megnézze. Ő a fiatalember fölé hajolt és elkezdett imádkozni érte: „Istenem, adj neki még egy esélyt. Add, hogy visszaköltözzön belé az élet. Add, hogy újra elkezdjen verni a szíve, és beinduljon a tüdeje.” Egy pár percig hittel imádkozott. Nem volt lelkipásztor, és nem volt teológiai képzettsége sem. Egyszerűen csak hitte, hogy Istennel minden lehetséges. Elhitte, amit Jézus mondott, hogy nagyobb dolgokat is fogunk cselekedni.
Mialatt imádkozott, a fiatalember köhögni kezdett. A mentősök majdnem elájultak meglepetésükben. Néhány másodperc múlva kinyitotta a szemét, és nem sokra rá, már fel is tudott ülni. Ez a fiatalember ma is él, teljesen meggyógyult és jó egészségnek örvend. De ha a barátom nem hitte volna, hogy Isten hatalmas dolgokra képes, akkor nem biztos, hogy most itt lenne. Isten arra vár, hogy valaki higgyen a nagyobb dolgokban, nagyobb erőben, nagyobb befolyásban, nagyobb győzelemben. Arra vár, hogy jöjjön valaki, aki nem szorítja Őt korlátok közé."
Testvérem!
Lehet, hogy most ezt gondolod: „Mindez nagyon hihetetlenül hangzik a mai világban.” Igen, de a mi Istenünk hihetetlen dolgokra képes! El sem tudod képzelni, mit tervez számodra! Isten valami ámulatos dolgot akar cselekedni, hogy megmutassa a nagyságát, akár rajtad keresztül. Nem azért, hogy miénk legyen a dicsőség, hanem azért, hogy Ő dicsőüljön meg. Ha nem szorítod Őt korlátok közé, és hiszel a nagyobb dolgokban, ámulni fogsz azon, amit cselekedni fog.
"Hit által ajánlotta fel Ábrahám Izsákot, amikor Isten próbára t***e, és egyszülött fiát vitte áldozatul az, aki az ígéreteket kapta, akinek megmondatott: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Azt gondolta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani. Ezért vissza is kapta őt, aki így a feltámadás példájává lett."
Ne csak olvassuk, kövessük is a hit példaképeit!
Áldott napot Mindenkinek! (F.Z.)

02/09/2026

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek. Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid. 11,1–3

A hit sokaknak a tévedéssel párosul. Középiskolás koromban az egyik osztálytársam magyarázkodott így a tanárunknak: „Azt hittem, hogy…” A tanár közbevágott: „Hinni a templomban kell.” Nem bírtam ki, hogy ne mondjam: „Az képmutatás, ha CSAK a templomban hiszünk, azonkívül meg nem.” Megváltozott az óra légköre. A tanár megenyhült diáktársam tévedése felett, és rám sem haragudott meg.

A hit tele van titkokkal. Úgy érzem, hogy a mai igében ez a pár sor a hitről olyan, mint egy titkokkal teli láda.

A hit meggyőződés a nem látható dolgok felől. Egyszer két fiatal Istenről beszélgetett. Az egyik hitt Istenben, a másik nem. Mély, meghitt beszélgetés volt, amit a hívő ifjú imádsággal akart lezárni. El is kezdte, a másik közben értetlenül nézte, és azt mondta: „Te most beszélsz valakihez, aki nincs is itt?” A hívő elmondta, hogy Isten mindenütt jelen van. „De hát nem látom” – mondta a másik. A hívő arra kérte beszélgetőtársát, hogy csukja be a szemét. Az megt***e. Megkérdezte: „Most látsz?” „Nem” – hangzott a felelet. „Akkor miért beszélsz hozzám?” „Hát, mert tudom, hogy itt vagy” – mondta a hitetlen. „Na, így vagyok én Istennel. Tudom, hogy itt van, akkor is, ha nem látom” – hangzott a felelet.

„Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek.” Ilyen volt a régiek közül Noé vagy Ábrahám is. Isten mellettük állt, amikor benne bízva cselekedtek. Nem mindig láthatták előre, mi lesz a döntéseik következménye, mégis rábízták magukat Istenre, aki velük volt.

Az a csodálatos, hogy Isten ezt nem csak a régiekkel t***e meg. Velünk is megteszi. Eszembe jut egy teológus társam, aki focibajnokságot szervezett gimis és teológus csapatok között. Igen ám, de a mérkőzés napján esett az eső. Az aszfaltpálya egy idő után tele volt nagy pocsolyákkal. A teológus azonban a meccs előtt egy órával, a szemerkélő esőben elkezdte lesöpörni a vizet a pályáról. Többen kinevették. Egy órával később azonban napsütésben fociztunk a pályán, ahol nem kellett kerülgetnünk a pocsolyákat. Teológus társunk azon a napon jó bizonyságot kapott arról, hogy nem volt hiábavaló a reménysége. Mert a hit a remélt dolgokban való bizalom. Vagy még inkább: bizalom abban az Istenben, aki remélt dolgainkat valóra tudja váltani.

A hit azt is jelenti, hogy bízom abban az Istenben, aki azt is látja, amit én még nem látok. Ezért a hívő embernek van jövőképe. Nem látom Isten eljövendő országát, mégis elkezdhetem építeni már itt, a földi világban. Tudom, hogy Isten akaratát már most is cselekedhetem, jó tetszését kereshetem, és így elkezdhetem Isten országának építését ott is, ahol egyébként minden veszni látszik. Mert közben bízhatok benne, hogy jó tanúbizonyságot nyerhetek Istentől már itt a földi világban is.

A mai igében talán ez a legnagyobb titok: „Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Miként lesz a láthatatlanból látható? Nos, a szó, a beszéd az nem látszik, csak hallható. A szónak mégis teremtő ereje van. Olyan sokszor megtapasztaltam a gyülekezetben, hogy beszéltünk valami nagy, lehetetlennek tűnő feladatról, sokszor éveken keresztül csak tervezgettünk, aztán visszatekintve már tudom, hogy a sok láthatatlan emberi szó csodálatos látható eredményeket hozott. Mert a szavakból t***ek, a t***ekből Isten áldásával csodás dolgok születtek.

Mennyivel több Isten szava, az Ige. Az Úr szava képes világot teremteni, benne millió és millió élettel. Isten szavát sem látjuk, mégis formál és alakít bennünket, sőt cselekszik ma is, általunk is. Láthatatlanul is, a gondolatainkban, a szívünkben.

A legnagyobb tettét azonban kétezer évvel ezelőtt sokan látták, és a legtöbben mégsem hittek neki. Isten legcsodálatosabb t***e a megváltás, amikor Jézus Krisztusban testet öltve meghalt miattam, értem és helyettem a kereszten. A megváltást ugyan nem láttam, de a Megváltó Jézus megérintett, Igéje és Lelke által megszólított, ezért hiszem, hogy ha most láthatatlanul is, de velünk van, él, és bízhatunk, remélhetünk benne már itt a látható világban is, és majd a most még láthatatlan örökkévalóságban. Áldott napot mindenkinek! Tar László Péter

29/08/2026

Olvasandó:1 Krónikák 29:10-14
„Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet. 14Mert ki vagyok én, és mi az én népem, honnan volt erőnk ennyit adakozni? Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk!”
Vannak az életünkben olyan pillanatok, amikor jó egy kicsit megállni és visszanézni. Nem azért, hogy a múltban éljünk, hanem azért, hogy felismerjük: honnan jöttünk, ki hordozott bennünket, és kinek köszönhetjük mindazt, amink van. Talán vannak mögöttünk nehézségek. Voltak fárasztó időszakok, könnyek, csalódások, meg nem értett helyzetek. De ha őszintén visszanézünk, bizonyára meglátjuk az áldásokat is: Egy-egy embert, akit Isten mellénk adott. Egy megoldást, amikor már nem láttuk a kiutat. Erőt egy olyan napon, amikor azt gondoltuk: már nem bírjuk tovább.
Egy ajtót, amely kinyílt. Egy imádságot, amelyre Isten valamilyen módon válaszolt. És talán olyan ajándékokat is, amelyeket akkor még észre sem vettünk.
A hálaadás egyik legfontosabb feltétele, hogy megtanuljunk visszanézni. Izráel népe nagy adományokat gyűjtött a templom építésére. Dávid király pedig nem azt mondja: „Nézzétek, milyen sokat adtunk!” Hanem azt mondja: „Hiszen tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a kezedből kaptunk.” Dávid imádsága nem önmagával kezdődik. Nem azzal, hogy mennyit gyűjtöttek össze. Nem azzal, hogy milyen nagy dolgokat vittek véghez. Hanem Istennel. „Tied, Uram, a nagyság, a hatalom és a fenség…” Ez a hálaadás első lépése. Mielőtt számba vennénk azt, amink van, fel kell néznünk Arra, Aki mindezt adta.
Dávid valójában egy nagyon fontos dolgot tanít nekünk: Aki tudja, hogy honnan kapta, az tud igazán hálát adni. Érdemes időnként megállni és végiggondolni:
Mi minden történt velünk az elmúlt időszakban? Miért mondhatom ma azt, hogy: „Köszönöm, Uram”? Lehet, hogy nem minden úgy alakult, ahogy szerettük volna.
Lehetnek közöttünk olyanok, akik veszteséget hordoznak. Lehetnek, akiknek vannak megválaszolatlan kérdéseik. Lehetnek, akik fáradtak. De még a nehézségeink között is feltehetjük a kérdést: Hol volt Isten ebben az időszakban? Amikor visszanézünk, talán felismerjük: Ott volt… Ott volt, amikor nem értettük, akkor is ott volt, amikor nem láttuk a következő lépést, akkor is vezetett, amikor elfogyott az erőnk, akkor is hordozott. A hálaadás azt jelenti: A nehéz dolgokon keresztül is meglátom a hűséges Istent. Ezért tud Dávid dicsőíteni. Nem azért, mert minden tökéletes. Hanem azért, mert Isten hűséges.
Ezután Dávid kimond valami nagyon fontosat: „Tőled ered a gazdagság és a dicsőség, te uralkodsz mindenen.” Ez különösen fontos akkor, amikor az adakozásról beszélünk. Mert az adakozás könnyen félreérthető. Úgy gondolhatjuk, hogy amikor adunk Istennek, akkor valamiből lemondunk. De Dávid egészen más szemléletet tanít: Nem abból adunk Istennek, ami kizárólag a miénk. Abból adunk vissza, amit előzőleg Ő adott nekünk. Ezért mondja: „Hiszen tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a kezedből kaptunk.” Micsoda különbség! Nem én vagyok a tulajdonos, aki kegyesen ad valamit Istennek. Én sáfár vagyok. Isten rám bízott valamit. És amikor adakozom, tulajdonképpen azt mondom: „Uram, köszönöm, hogy rám bíztad. És most abból, amit kaptam, szeretnék visszaadni Neked.”
Talán az egész szakasz egyik legszebb mondata: „De ki vagyok én, és mi az én népem…?” Dávid király. Hatalmas ember. Sok mindennel rendelkezik. Nagy dolgokat vitt véghez. És mégis azt mondja: „Ki vagyok én?” Miért? Mert aki igazán meglátja Isten nagyságát, az nem önmagát kezdi el nagyítani. Hanem Istent kezdi el dicsőíteni.
Talán jó lenne, ha ma mindannyian elcsendesednénk egy pillanatra. És nem azt kérdeznénk először: „Mennyit adtam?” Hanem ezt: „Mit kaptam Istentől?” Mennyi mindent! Hány megőrzött napot - Hány meghallgatott imádságot - Hány embert - Hány lehetőséget - Hány újrakezdést.
Hányszor adott erőt reggelente az elinduláshoz. - Hány olyan alkalmat, amikor azt mondhattuk: „Ezt csak az Úr tudta megtenni.” Adjunk hálát mindenkor, mindenért, amit Urunk kezéből eddig elvehettünk! Legyen Övé a dicsőség mindenért! Ámen.
Hegedűs Aranka

28/08/2026

8 Előbb azt mondta: „Áldozatokat és ajándékokat, égő- és bűnért való áldozatokat nem kívánsz, nem is kedvelsz” (ezeket a törvény szerint mutatják be), 9 de azután így szólt: „Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat.” Megszünteti az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat: 10 Isten akarata szentelt meg minket Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra. (Zsidókhoz 10. rész)

A sátán egyszer egy barátjával sétált az utcán. Észrevették, hogy előttük egy ember lehajol, felvesz valamit a földről, megnézi, majd gondosan a zsebébe süllyeszti.
– Mit talált az az ember? – kérdezte a barát. – Egy darabkát az Igazságból – válaszolta a sátán. – És ez nem zavar téged? – kérdezte meglepődve a barát. – Cseppet sem – mosolygott a sátán. – Mindjárt segítek neki, hogy rendszert és vallást csináljon belőle!
Az ószövetségi áldozati rendszer nem volt rossz vagy érvénytelen, hanem egy Istentől adott pedagógiai modell volt. Az állatáldozatok arra szolgáltak, hogy vizuálisan és spirituálisan megtanítsák Izraelnek: a bűn szentségtelen, és a bűn életet követel, de Isten biztosít helyettes áldozatot. Jó példatörténet erre Ábrahám, aki nem áldozta fel Izsákot, mert Isten maga gondoskodott az áldozatról.
A 10. vers kiemeli Jézus áldozatának egyszeri és végleges jellegét. Az itteni értelmezés szerint ez nem a Tóra elvetését jelenti, hanem annak beteljesítését. Ahogyan az Engesztelés napján (Jóm Kippur) a főpap évente egyszer ment be a Szentek Szentjébe a bakok vérével, úgy Jézus, mint a mi Főpapunk a mennyei Szentélybe lépett be a saját vérével, így megszerezve az örök megváltást. A magyarázat szerint a Zsidókhoz írt levél 10. fejezete nem a zsidóság vagy a Tóra ellen szól, hanem bemutatja, hogy a Tóra áldozati rendszere kezdettől fogva Jézus tökéletes áldozatára mutatott előre. Jézus által a hívő nemcsak ritmikus évenkénti emlékeztetőt kap a bűnről, hanem teljes, belső szívbéli megtisztulást és közvetlen hozzáférést az Örökkévalóhoz.
Ez a levél részlet az idők folyamán a keresztyén é zsidó értelmezés terén elég kemény vitákat váltott ki. Az áhítat kezdetén lévő példatörténet arra mutat rá, hogy Isten a szív emberét keresi, aki nem engedi meg azt, hogy mindez, amit Ő és az Ő fia Jézus Krisztus elvégzett értük, ez valami forma gyakorlattá váljon. A régi áldozati rendszerben is Isten várta a belső odaadást, azt hogy az áldozat ne csak egy formalitás legyen, hanem legyen benne igazi bűnbánat, a bűnökből való megtérés. Ugyanez vonatkozik ránk is, akik nemrégiben ott álltunk az Úr asztalánál, magunkhoz vettük a szent jegyeket. Vajon csupán egy külső formális dologban vettünk részt, vagy ott volt a szívünkben a hála és megtérés. Jézus Krisztus utat nyitott nekünk a megváltás által, értjük, hisszük és szívünk érte dobog, vagy csak ott voltunk, mert így szokás? Adjon Isten nekünk igazi mélységeket a hitünkben! Ámen T. T:

Cím

Kölcsey út 8
Mezozombor
3931

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Mezőzombori Református Egyházközség új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Mezőzombori Református Egyházközség számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória