13/07/2026
Július 13., hétfő
† Evangélium Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége.
Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt.
Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom – bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma.
Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.
Ezek az evangélium igéi.
Elmélkedés
A nehézségeket, a gondokat melyek életünkben megjelennek, a jó Isten megengedi, de csak azért, hogy mi azokat benne bízó lélekkel megoldjuk, uraljuk! Egészen biztos, hogy erőnket meghaladó feladatok elé nem állít az Isten!
Mindannyian keresztet hordozunk. Keresztjeinket szenvedésből faragták. Tapasztalatból tudjuk, mekkora keresztet jelentünk saját magunknak. Sokszor a legnehezebb magunkat, a magunk gyengeségét, sebeit elviselni. Keresztté válhat alaptermészetünk, ösztöneink, rendezetlen vágyaink-kívánságaink, bűneink, melyekről nem is akarunk leszokni. Csődöt mondunk emberi kapcsolatainkban, nem tudunk elég türelmesek, figyelmesek, alázatosak lenni. Kereszt a betegség, az öregség, s ami azzal együtt jár: fogy az erőnk, kihull a hajunk, gyengül a látásunk, romlik a memóriánk, néha fölösleges tehernek érezzük magunkat. Ugyanakkor keresztet jelentenek néha hozzátartozóink is: férjünk, feleségünk, anyósunk, nyavalygó és elégedetlen gyermekeink, zaklató rokonaink, öregedő szüleink, szomszédunk, munkatársunk, főnökünk, – akiket ki nem állhatunk –; de ugyanígy keresztként kell elviselnünk alkoholista családtagunkat, börtönbe került rokonainkat, vagy éppen zsarolással próbálkozó barátainkat, ismerőseinket… Keresztté válhat a külvilág, embertársaink elviselhetetlen közömbössége, a fogyasztói őrület, a hivatalok packázásai vagy a bürokrácia útvesztői is.
Azonban ne higgyük, hogy csak nekünk lehetnek keresztjeink, és azok a legnagyobbak… Hiszen keresztből mindenkinek kijut. Mi is keresztté válhatunk mások számára. De vigasztaló, hogy mindenkié akkora, amekkorát hordozni tud. Nincs annak értelme, hogy összeszorított ököllel, fogcsikorgatva kérdőre vonjuk Istent: miért büntet? Miért pont engem? Látjuk az utóbbi napok katasztrófájából is (2001. szeptember 11, – szerk. megj.), mekkora borzalmakra képes a gonoszság. És Isten megengedi a szenvedést, a keresztet, mert azt is a jó szolgálatába állítja. Amint a Szűzanya életében látjuk, életünkben is felmagasztalódik a fájdalom, talán éppen úgy, hogy az igazságosság jegyében kiegyenlíti az emberek ellen elkövetett szörnyűségeket. Amikor tehát keresztet hordozunk, Isten nincs távol. Ott a keresztben. Mert szeret. Szeretetből ős is együtt szenved velünk.
Sokan feltették már a kérdést: hol van Isten a szenvedés idején? Az amerikai Bostonban élő, máramarosszigeti zsidó származású Nobel-díjas író, Elie Wiesel botrányosnak tartotta azt, hogy lengyel katolikusok Auschwitz haláltáborának helyére egy óriás keresztet emeltek. De az ugyancsak zsidó származású, világhírű festő, Marc Chagall hívő emberként, a haláltáborok égetőkemencéinek füstölgő kéményei közé Krisztus keresztjét fest***e…
Igen, mert a keresztény ember látva a szenvedést, nem bűnbakot keres, nem magyarázkodik, nem lázad Isten ellen, nem kábítja testét-pszichéjét olcsó zsibbasztókkal, nem akar menekülni, hanem Krisztus keresztjére tekint. nem engedi meg magának, hogy besavanyodott arccal, megkeményedett szívvel, kényszerből vigye ólomsúlyú keresztjét, mert tudja, hogy élete zarándokútján a kereszt útjelző. Jelzi Isten álláspontját. Emlékeztet: eddig ment el érted az Isten.
Források: Böjte Csaba (szentferencalapitvany.org) és Sebestyén Péter (zarandok.ma)