Nem diadalittas társadalmi helyzetben jött létre a verbita missziósok közössége. Ellenkezőleg, nehéz szükséghelyzetben alapította Janssen Szent Arnold (1837 - 1909) német pap. Bár akkoriban Bismarck német kancellár egyházüldözése sok bajt okozott a német katolikusoknak, mégsem zárkóztak be. Éppen ellenkezőleg, azt vették észre, hogy az állam által rájuk kényszerített gettó-helyzetből éppen a széles látókörű gondolkodás, a nagylelkű segítőkészség szabadíthatja ki őket. Arnold Janssen pap és matematikatanár volt egy német kisvárosban, de amikor megérezte az időknek ezt a jelét, akkor lemondott jó megélhetést biztosító állásáról és vállalta, hogy szervez egy olyan Missziósházat, ahol német katolikusok is felkészülhetnek missziós szerzetesi hivatásukra. Az egyházüldözés miatt a szomszédos Hollandiának a német határ közelében lévő részén, Steyl-ben alapította meg az első Missziósházat. Ezért nevezik a verbitákat német nyelven steyl-i misszionáriusoknak ("Steyler Missionare"). A taglétszám gyors növekedése lehetővé t***e, hogy már az alapítás után négy évvel, vagyis 1879-ben kiküldhetett két hithirdetőt Kínába. Az alapítót és az első hithirdetőt, P. Josef Freinademetz-et 2003. október 5-én avatta szentté II. János Pál pápa. Szent Josef osztrák-magyar állampolgár volt, de egyébként a dél-tiroli völgyek egyik kis, de büszke nemzetéhez tartozott: ladin volt! 1875-ben szentelték a brixen-i egyházmegye papjává, melynek püspöke megadta neki az engedélyt arra, hogy beléphessen Arnold atya újonnan alapított Missziósházába. Az új hithirdetőre eleinte nagy csalódások vártak, hiszen nehéz volt neki megtanulni a nyelvet, minden alkalmazkodóképessége ellenére idegen maradt a helybeliek számára. Lassan, sok-sok imádság és elmélkedés után egyre jobban meg tudta érteni a kínaiakat. Sikeres misszionárius lett! Amikor azután német katonák szállták meg Kína egy részét, az őslakosságot védelmezte az európaiakkal szemben. Közben Arnold atya kitartása és a politikai viszonyok enyhülése lehetővé t***e, hogy a Társaság elterjedhessen Németország más vidékein, a ma Lengyelországhoz tartozó Sziléziában, sőt Ausztriában is. Ekkor már a német gyarmati hatóságok kifejezetten támogatták, sőt igényelték a missziósok munkáját. Így kerültek verbiták az akkori német gyarmatokra, Togóba, Pápua Új-Guineába. Igyekeztek gondoskodni a tengerentúli német szórványokról, például Észak- és Dél-Amerikában. Ezekből a kezdeményezésekből indultak ki azután azok a nagy missziós vállalkozások, melyek a többi nemzetiséggel és az őslakókkal kerestek kapcsolatot. Arnold atya azt is észrevette, hogy kizárólag férfi misszionáriusok nemigen juthatnak el mindenkihez, akinek szüksége van Krisztus örömhírére. Bizonyos területeken a nők érzékenysége sokkal jobban megnyeri az emberi szíveket. Ezért hamarosan női missziós rendet is alapított. Őket a "Szentlélek Szolgálói" névre keresztelte el. Ma a jellegzetes rendi ruhájukról "kék missziós nővéreknek" nevezett szerzetesnők a világ minden táján eredményesen dolgoznak. Legközelebbi házuk a Bécs melletti Stockerau-ban van. Emellett Arnold atya arra is rájött, hogy a misszió eredménytelen imádságos támogatás nélkül. Ezért megalapította a "Szentlélek Szolgáló Örökimádó Nővérek" társaságát, akik állandóan ott virrasztanak az Oltáriszentség mellett, odaadó imádságban. Hazánkhoz legközelebb a szlovákiai Nyitrán, vagy Berlin nyugati részén találkozhatunk velük.
