24/09/2019
Mitől vagyunk evangélikusok?
2016. október 12. - KötőSzó
Vajon mi tesz bennünket evangélikussá? Az, hogy megkeresztelt valamelyik evangélikus templomban egy evangélikus lelkész? Netán az, hogy konfirmáltunk? Esetleg az, ha nagy ünnepekkor megfordulunk egy evangélikus templomban? Csak az számít igazán evangélikusnak, aki minden vasárnap evangélikus gyülekezetbe jár és fizeti az egyházfenntartói járulékot? Vagy az, aki az evangélikus teológiai hagyomány mellett kötelezte el magát és ez formálja életszemléletét?
13.§ A Magyarországi Evangélikus Egyház tagja az a magyar állampolgár és az a Magyarországon élő személy, aki keresztségben részesült, az evangélikus egyháznak a Szentíráson alapuló hitvallásos tanítását elfogadja, vallja és képességei szerint megtartja. 14.§ Az egyháztagság rendesen egyházközségi tagságban valósul meg. Az egyházközség tagja az az egyháztag, aki annak gyülekezeti életében és fenntartásában lelki, szellemi és anyagi erejéhez képest részt vesz és általában az egyházközség területén lakik. Az egyházközség tagjairól nyilvántartást vezet. 15.§ Az egyháztagság elhalálozással, illetve az egyházból való kilépéssel szűnik meg. (1997. évi I. törvény a Magyarországi Evangélikus Egyházról)
A törvény tehát kimondja, hogy a keresztség, a hitvallás elfogadása, annak elveinek megtartása, valamint valamely evangélikus gyülekezethez tartozás és annak támogatása az egyháztagság feltétele. De önmagában egy törvényi leírástól még nem leszünk evangélikusok.
Az Evangélikus Egyszeregy egy gyakorlati kézikönyv, amelyben egyházi definíciókat tisztáznak közérthető nyelven. Az Egyszeregy.hu oldalon azokat a keresztényeket nevezik evangélikusnak, akik a reformáció lutheri irányzatához tartoznak, majd hozzáteszik: az evangélikus szóban a görög „evangélium” szót lehet felismerni, ami azt jelenti: jó hír, örömhír.
A lutheri irányzat híveit valószínűleg azért nevezték el már igen korán evangélikusnak, mert a középkori, hitújítás előtti egyház még inkább a törvényre, annak szigorú megtartására t***e a hangsúlyt, következésképpen a vallásosságot sok külső kényszer is terhelte, a reformáció követői viszont azt a felismerést hangsúlyozták, hogy az ember nem a törvény cselekedete, hanem hit által igazul meg, és ezt a hitet az evangélium ébreszti az emberben.
Ennek nyomán az „evangélikus” gyakorlatilag azt jelenti, hogy „az örömhír embere”.
Az evangélikusokat gyakran nevezik lutheránusnak is. Ez a szemlélet a reformátor Luther Mártont tekinti e felekezet névadójának. Történelmileg ebben van igazság, hiszen kétségtelen tény, hogy Luther nevéhez fűződik az egyháztörténelem legnagyobb hitújítása, ugyanakkor az evangélikusok egyértelműen Jézus Krisztust tekintik egyházuk megalapítójának, önmagukat pedig a 2000 éves egyház szerves részének. A „lutheránus” elnevezés ezért legfeljebb amolyan segédletnek tekinthető, annak megértésére, hogy olyan keresztényekről van szó, akik az evangéliumot a lutheri értelmezés nyomán követik.
Miről szokták megismerni az evangélikusokat?
• nyitottak, közösségi emberek, akik nem szeretik a szélsőségeket, vidámak,
• határozottak, de kompromisszum készek,
• szeretik az éneket, a zenét és a kultúrát,
• összetartanak.
Mit is jelent evangélikusnak lenni?
Azt, hogy Luther egyházújító munkája nyomán olyan keresztény úton járunk,
• amelyen a feltámadt és élő Jézus Krisztus erőterébe kerülhetünk, amelyen a Biblia jelenti az iránytűt és a kereszt a tájékozódási pontot, ahol életünk minden helyzetében Isten gondviselésének bizonyossága a meghatározó,
• ahol nem a magunk eszében és erejében, hanem Istenben bízunk,
• ahol nem csak a saját felekezetünkben élőkkel szeretnénk testvéri közösségben élni,
• ahol a munka és a hivatás istentiszteletté válhat,
• ahol a családot Isten különleges ajándékának tartjuk.
Törvényileg, történetileg, köznapi értelemben és modern megközelítésben tehát mindezek együtt formálják és formálhatják az evangélikus emberek vagy az evangélikus egyház arculatát.
