08/09/2026
„…fussuk meg…”
Zsid 12,1–3
“Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.
Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki a bűnösöktől ilyen szidalmazást szenvedett el, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.”
AZ IGE MELLETT – BOGÁRDI SZABÓ ISTVÁN IGEMAGYARÁZATA:
Ha korábban csodálkoztunk, miképpen tarthatta Mózes értékesebbnek Krisztus gyalázatát e világ minden gazdagságánál, és hogy volt bátorsága népe sorsában osztozni, mert látta azt, aki láthatatlan (11,26–27), most megértjük, hogy a hívők kezdettől mindvégig Krisztusra tekint***ek. Egykor olyan előképekben látták őt, amelyek a jövendő dicsőségének visszavetülő árnyékai voltak. Mi pedig teljességében látjuk Krisztust, aki a jövő felé mutat. Ő az alfa és az ómega (Jel 22,13), a hitünk küzdelmének a kezdete és boldog célba érkezésünk zárópontja.
A hit példaképei úgy vesznek körbe minket, mint bátorító sereglet, mint valami szurkolótábor a stadionban, ők már megízlelték a küzdés fájdalmát és az isteni oltalom jó ízét. Egész életük Krisztusról tanúskodott, immár Krisztus tanúskodik mellettük (11,39).
Lám, a mi küzdelmünk sem magányos igyekezet. Az állhatatosság mintája (analógiája) azonban nem ők, hanem Krisztus, aki elszenvedte (kiállta) a bűnösök ellenszegülését. Isten „igenjére és ámenjére” (2Kor 1,20) a keresztre feszítéssel mondott nemet a lázadó ember.
Mi azonban mondjunk igent Isten igenjére. Amikor „kifakulna” a bátorságunk (Luther fordítása szerint) és csüggedten már-már elfordulnánk hitünk végcéljától, tekintsünk a mindhalálig engedelmes Krisztusra (Fil 2,8). Ő maga a cél. És örökkön él.
(Kép: Google)
