01/01/2026
Van, hogy az utolsóból lesz az első…
Az óév búcsúzó napján, december 31-én hullott hóra még ráérkezett január elsejének fehér ajándéka, így a múlt esztendő utolsó havazása szinte észrevétlenül vált az új év első, tiszta leplévé, hótakarójává.
A Szent János-kúti kápolna - a karácsonyi, szabadtéri, esti mise után - ilyenkor rendre, mély téli álmot alszik.
Az öreg vadgesztenye is csendben és magányosan hallgat és méltósággal várja a természet és a Megváltó feltámadását.
A környék ösvényei megpihennek, az egyre ritkábban fel-felbukkanó hó - ha éppen erre vetődik egy rövid látogatásra - pedig óvatosan betakar mindent, mintha féltené a tájat az idő múlásától.
A világ ilyenkor itt kicsit lassabb, kicsit halkabb, és talán egy kicsit jobb is.
Aztán eljött az év első reggele – és vele együtt az első ritka és kedves “zaj” is, amely megtörte a csendet.
Apró csizmák nyomai rajzolódtak ki a friss hóban, szánkók siklottak, és felcsendült az a rég nem hallott hang, amelynél nincs szebb: a gyermekek önfeledt kacagása.
Hosszú évek óta nem volt példa arra, hogy az év első napja már szánkózó gyerekeket hozzon ide.
A kápolna, amely oly sok telet látott már, most az év első napján mintha mosolyogva figyelte volna az önfeledt kacajt.
Az idei első hó így nem csupán egy fehér pehelypaplant hozott ide, hanem életet, derűt, és nem utolsó sorban egy kis varázslatot is. Megmutatta, hogyan kezdődhet egy új év: tisztán, játékosan, reménnyel teljesen.
Ha ilyen az első nap, talán az egész esztendőnk is ilyen lesz. 🤍❄️
Fotó: Sárosi Attila/Esztergom Anno
rajongók
