A Dunavarsányi Református Egyház tárgyi emlékei: úrasztali edényei, terítői azt jelzik, hogy aktív missziói, közösségi élet folyt már a XIX-XX. A lelkipásztori munkát hosszabb-rövidebb ideig a majosházi, áporkai, szigetszentmiklósi lelkészek végezték mindaddig, amíg az akkor önállósodó Dunaharaszti Református Egyházközség fíliája (leányegyháza) lett. 1928-tól végez anyakönyvezést. Ebben a formába
n töltötte be küldetését 1960-ig, amikor is Délegyházával közösen vált először önálló missziói, majd anyaegyházközséggé. Az istentiszteleteket eleinte házaknál tartották, majd az iskolában. A templomépítési vágyat és adakozást harangvásárlás előzte meg. Világháború megpróbálta, de elvenni nem tudta s így az a romokon is úrrá lett. A kis gyülekezet a 40-es évek végén, erős politikai szembeszélben újrakezdte templomépítési tervének megvalósítását immáron fizikai értelemben is. A templom 1958-ban készült el, amelyhez később gyülekezeti terem és kis iroda épült. Ezt követte a 70-es években felépített lelkészlakás, a 80-as években megvalósult toronyépítés, a 90-es években komoly hozzájárulás a cserkészház építéséhez, majd parókiabővítés, 2002-ben pedig a valamikori kis iroda gyülekezeti házzá bővítése, szép teremmel, praktikus irodával, önálló hitoktatói irodával történő gazdagítása jelentette a gyülekezet gyarapodását. Mindezeket a gyülekezet áldozatvállalásán túl hollandiai, amerikai, nagy-britanniai, németországi testvéri/egyházi adományok tették lehetővé. A beruházások sorából kiemelkedik a délegyházi templomunk építése, amely 1990-93 között valósult meg. Az elmúlt három évtized ezen beruházásai több tízmilliós értékben gazdagították e két települést. Ehhez járult hozzá a Soli Deo Gloria Közösségi Ház felépítése Dunavarsányban, amely bár nem az egyházközség tulajdona, az egyházközség telkén épült, s az építtető Soli Deo Gloria Szolgáltató Közhasznú Kft-nek viszont az egyházközség az egyszemélyes tulajdonosa. (http://www.sdgdunavarsany.hu)
