Csepeli Evangélikus Egyházközség

29/08/2026

Holnapi istentiszteletünkön a Galata levél 3,15-22 üzenetét járjuk körül.

Gyakran gondoljuk, hogy Isten szeretetét ki kell érdemelnünk. Hogy előbb jobbnak, méltóbbnak vagy rendezettebbnek kellene lennünk. Ez az ige azonban arra mutat rá, hogy egyikünk sem a saját teljesítménye által állhat meg Isten előtt.

Az ígéret ajándék. Jézus Krisztusban, hit által lehet a miénk.

De mit jelent ez a mindennapjainkban? És ha minden ajándék, miért van mégis szükség arra, hogy harcoljunk a bűneink ellen?

Szeretettel várunk mindenkit! 💙

27/08/2026

26/08/2026

Ismerjétek meg gyülekezetünk új lelkészét!

Augusztus 16-án új lelkész érkezett a Csepeli Evangélikus Gyülekezetbe: Dobó Dániel. Szeretettel köszöntjük őt és családját közösségünkben!

„Dobó Dániel vagyok, férj, édesapa és evangélikus lelkész. 1987-ben születtem Budapesten, evangélikus családban. Már gyermekkoromban fontos volt számomra az Istennel való személyes kapcsolat, később pedig egyértelművé vált, hogy Isten a lelkészi szolgálatra hív.

2006-ban kezdtem meg tanulmányaimat az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Egy tanévet ösztöndíjjal az Egyesült Államokban, az Ohio állambeli Columbusban töltöttem, ahol szintén teológiát tanultam. 2013 nyarán lelkésszé szenteltek.

Feleségemmel, Dobóné Somogyi Eszterrel 2013-ban ismerkedtünk meg. Egy évvel később összeházasodtunk, azóta pedig nemcsak az életben és a hitben, hanem a szolgálatban is társai vagyunk egymásnak. Három fiunkkal együtt érkeztünk Csepelre.

Isten már egészen kisgyermekkoromban megszólított. Az imádság hamar az életem elengedhetetlen részévé vált. Megtérésem egyik meghatározó állomása az volt, amikor teológushallgatóként imádságban teljesen átadtam az életemet Jézus Krisztusnak.

Hálás vagyok azért, hogy Isten elhívott az Ő szolgálatra, és azóta is folyamatosan formál benne. Hiszem, hogy Ő hozott családommal együtt a Csepeli Evangélikus Gyülekezetbe is, ahol nagy örömmel, és Benne bízva kezdem a szolgálatomat az alábbi igére támaszkodva: „“Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)”

Az az imádságom, hogy Jézus szeretete és Szentlélektől kapott reménység legyen kézzelfogható valósággá gyülekezetünk közösségében!"

Fogadjátok szeretettel gyülekezetünk új lelkészét és családját!

Isten áldása kísérje csepeli szolgálatukat! 💙

17/08/2026

Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje a szólásnak és ideje a hallgatásnak. (A Prédikátor könyve 3, 1. 7.)
Nos hát vége. Tegnap átadtam utódomnak a hivatalt. 42 évig voltam evangélikus lelkész. Mától semmi sem kötelez vagy kényszerít arra, hogy prédikáljak vagy fejtegetéseket írjak bibliai szakaszokról. Előttem a hallgatás lehetősége. Ezt csak az tudja megbecsülni, akinek évtizedeken át, vasárnapról vasárnapra kötelessége volt Isten nevében megszólalni. Ez persze nézőpont kérdése. Van, aki ebben lelte örömét és exhibicionista módon élvezte a helyzetet. Küldetéstudattal telve nem is tudná abbahagyni a beszédet. Én nem így éltem meg és nem így vagyok ezzel. Minden prédikációmra, szolgálatomra úgy készültem, mintha az lenne az első randi :). Dehát végül is - jó esetben - minden papi megszólalást az Örökkévalóval való személyes találkozás és megbeszélés előz meg. Az pedig ugyebár mindig meglepetés, nóvum. Ő ugyanis elég gazdag ahhoz, hogy ne ismételje önmagát. Persze nekem nem mindig jött össze a dolog. Tétovaságom, értetlenségem, szorongásaim, ügyetlenségem, dekoncentráltságom miatt sokszor eltoltam és nem úgy, vagy nem azt mondtam, amit kellett volna. Ezen nincs mit szépíteni, legfeljebb szégyenkezni lehet miatta. Az ige szolgálata a Szent Szellemnek, Isten Lelkének való teljes kiszolgáltatottság. Aki nem akar a Lélektől tanulni, az tanítani sem fog soha. Az ember azonban zsigeri félelmet érez a kiszolgáltatottságtól. Isten kezének érintésére elbújunk, mint a riadt kis állat a ketrec sarkába, pedig Ő csak játszani akar velünk, vidám viháncolásra, felszabadultságra hív. Nem szertelenségre, hanem az ő szabályai szerinti játékra. A páros játék jellemzője, hogy akkor élvezetes, ha mindkét fél kellő teret ad a másiknak és nem magára koncentrál. Az Élő Isten mellett ezt tanulni izgalmas dolog. Több, mit izgalmas. Veszélyes. Ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lesz. (Jakab levele 3,1) Próbáltam a fentiekben leírni, hogy mi is az egyházi beszéddel az igazi probléma. Isten nevében megszólalni, emberi oldalról nézve mission impossible (lehetetlen küldetés). Aki ezt nem így érzi, az alapjánál téveszti el a dolgot, és soha nem élheti át annak a csodáját, hogy Ő mégis lehetségessé teszi a lehetetlent. Időnként. Kedve szerint. Szabad akaratából. Tulajdonképpen ezért nem kellene vasárnapi munkaköri feladattá degradálni a prédikációt. Ezzel ugyanis csak ártunk. Magunknak és a hallgatóknak egyaránt. Nem jó - ami manapság szinte mindig arcul üt - hogy az igehirdetés önmaga karikatúrájává vált. Végtelenített lemezként forog, ugynazt a dallamot ismételve unalomig. Üres garat, nem őröl magot. Összefoglalva: Szerintem az egyháznak, és az egyház képviselőinek meg kellene engedniük maguknak a hallgatás luxusát. Hátha akkor az Isten is szóhoz jutna.
Ahogy írtam; előttem a hallgatás lehetősége. Ez számomra azért is fontos, mert a lelkészi szolgálatban szakmai ártalom, hogy nagyságrenddel többet beszélünk Istenről, mint Istennel. Pedig ez utóbbi elengedhetetlenül szükséges, hogy míg másoknak prédikálok, valamiképpen értékét vesztetté ne legyek(1Kor 9,27). Az ἀδόκιμος (adokimosz) szót az ókorban a pénzverésnél vagy az anyagok vizsgálatánál használták arra a fémtárgyra vagy érmére, amely nem ment át a tisztasági minőségellenőrzésen, ezért hamisnak vagy értéktelennek találták. Pál apostol ezt a szót alkalmazza itt magára és minden szolgálóra, mint veszélyt. A probléma abból adódik, hogy van valamiféle egyensúly a szellemi (lelki) életben. Minél nagyobb a hit, annál erősebb a kétség, minél nagyobb az elszánás Jézus követésére, annál nagyobb a kísértés a bűnre, minél több az alázatra intő tapasztalat, annál nagyobb a késztetés a mások feletti ítélkezésre, minél nagyobb a tudás, annál nagyobb annak a felismerése, hogy mennyire hiábavaló. Minél több felé osztogatott az önzetlenség és a szeretet, annál több a keserű csalódás. Ebből fakadóan a Szent szolgálatában állók üdvössége forog a leginkább veszélyben. A társadalmi elvárás, a gyülekezetek iránti megfelelési kényszer gyakran nyomorít képmutatásba, saját gyarlóságunk rejtegetésébe, egyfajta bújkáló lelki életbe, amelyben a kognitív disszonancia uralkodik. Szóval ez egy nagyon egészségtelen foglalkozás, amibe legtöbben belebetegszünk. Ezzel a megállapításommal lehet vitatkozni, a leírtak tényét lehet tagadni, de ha őszinték vagyunk Isten előtt, akkor nem tévesztettem és nem is tévelyítettem a mondandómmal. Ezért a beszéd éveit helyes, ha követik a hallgatás évei. Ez lehet gyógyító, célorientált időszak, megérkezés Istenhez. Lehet – mondom – de nem feltétlen az, hiszen felülről való kegyelem, ha a szolgálatban megkérgesedett szív meg tud indulni Jézus hűségén, bűnöket elfedező szeretetén.

09/08/2026

A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint. Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által. Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása. De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja. 1Kor 12,4-11.

Pál apostol részletgazdag képet fest az első gyülekezetek lelki gazdagságáról. Isten Szellemének megnyilvánulásaiban volt részük. Feltűnő a különbség a mai gyülekezetekével összevetve az akkori helyzetet. Akkor a Szent Lélek ajándéka nem korlátozódott egyvalakire, hanem szétoszlott a gyülekezet tagjai között. Kiben-kiben másképp működött, jól megkülönböztethető módon. A sokféle szolgálat sok embert mozgatott. Isteni erővel végezték. Nem választották, ajándékul kapták a készségeket, amelyeket ebből kifolyólag nem is rangsoroltak. Egymás mellé rendeződtek. Nem volt hierarchia, nem is lehetett a dolog természetéből adódóan. Pál ezt az egymás mellé rendelődést erőteljesen hangsúlyozza.
Korunk egyházképe máshogyan fest. Nagyot változott az idők folyamán. Leginkább egy személy, lelki vezető, pap, lelkész rendelkezik azzal a tekintéllyel, amitől a gyülekezet isteni erők megnyilvánulását várja. Intézményesített lett a Szent Szellem megnyilvánulása? Netán hiányzik is? Felváltotta egy egyetemi végzettség, vagy egy hierarchikus papi közösség felhatalmazása? Árulkodó, hogy Luther az Amt német szót használta a lelkészi állásra, ami ugyebár közönségesen hivatalt jelent. Van lelkészi hivtal is. Ez akkor olyan, mint a többi hivatal, ahova ügyes-bajos dolgainkkal fordulunk? Még ha Istentől megszólított ember tölti is be a gyülekezetvezetői szerepet, hol a hívők sokasága, akik a Szent Szellem különféle ajándékaival gazdagok?
Bölcsesség beszéde, tudománynak beszéde, hit, gyógyítás ajándéka, csodatevő erők, prófétélás, lelkek megítélése, mennyei nyelvek és azok magyarázása. Fel kell tennünk a kérdést, hogy miért vonta meg Isten Szellemét tőlünk? Lehet, hogy némelyek megütköznek ezen a kérdésen, de nem jobb-e szembenézni az igazsággal? Csak a helyes diagnózis vezet gyógyuláshoz.
Ma az egyházi hagyomány szerint Jeruzsálem pusztulásának emléknapja van. Egykor Róma csak Isten eszköze volt. Ítéletvégrehajtó. Miért pusztult el Jeruzsálem? Az intézményesített vallás miatt. István vértanú így jellemezte őket: Kemény nyakú és körülmetéletlen (tisztátalan) szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Lélek ellen igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképpen. Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühöngtek és fogaikat csikorgatták ellene. (Csel 7,51. 54)
Talán ha nem sértődtek volna meg végtelen hiúságukban, Jeruzsálem sem pusztult volna el.

01/08/2026

Így szólt hozzám az ÚR igéje: Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. Én most a szádba adom igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj! Jer 1, 4kk.

A kiválasztottság megtiszteltetés. Isten munkatársának lenni jó. A kiválasztottság nem az emberen múlik. Sokan szeretnének kitűnni, de Isten már az anyaméhben választ. Ez megváltoztathatatlan. Nem az ember milyenségén múlik, hiszen Isten tesz olyanná, amilyenné akar.
A kiválasztottság teher is. Elválaszt az emberektől, mert kizáólag Istenhez köt. Nincsenek emberi kapcsolatok. Ha vannak, azok csak az Istentől eredő igék megvalósulásai. A kiválasztott nem dönthet a saját sorsáról. Sorsa Isten akarata.
A kiválasztottság magányos út. A kiválasztott senkitől nem várhat megértést. Még legközelebbi hozzátartozóitól sem. A kiválasztott csak gyanakvó, vagy ellenséges fogadtatásra számíthat. Ha lesznek barátai, akkor azok ellenségeiből lesznek. Márha engednek Isten igéjének.
A kiválasztottság felelősség is. Megbízatás az Örökkévalótól. Üres csatornává kell lenni akadálytalanná. Hanem follyon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak! (Ám 5,24)
A kiválasztottság mindig kritikus. Vallásos vagy vallástalan környezetével szemben egyaránt. A kritika görög szó. A krizisz-ből jön, ami ítéletet jelent. A kiválasztott személye maga az ítélet, és ítéletet hirdet. Olyan igazságot, amit senki sem akar hallani. A vallásosak és nem vallásosak egyaránt zavarba jönnek hallatán. Isten mindig ítéleten keresztül nyilvánul meg. Máskülönben süket fülekre találna. Márpedig ő változást akar elérni az embereknél. Nem nyugszik bele, hogy az ember ignorálja őt. Ebből a közönyből csak az ítélet tudja felrázni az embert. A szép szó nem használ, nem ér célba. Kell a kijózanító pofon. A kiválasztott éppen erre kap mandátumot. Jónás Ninivében, Keresztelő János a Jordánnnál, és igazából Jézus is. Jézusnak minden megnyilvánulása ítélet a hitetlen ember fölött, a világiak és a vallásosak fölött egyaránt. Ez az ítélet pedig a kereszten jut a csúcspontra. Ott lesz teljes mértékben nyilvánvaló az ember romlottsága és Isten jósága.
Vannak-e Istennek ma is választott emberei, prófétái? Igen, mert nem szünt meg megmentésünkért küzdeni, igéjét a világba küldeni. Ne félj a feléd hangzó ítélettől! Nem ártásodra, hanem megmentésedért szól hozzád. Figyelj a prófétai szóra!

01/08/2026

Jézus így szólt: Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? (Mt 7, 15-16)

Jézus óva int attól, hogy bárkire hallgassunk, aki Istenre hivatkozik, vagy az ő nevében lép fel. A történelem során sokan hivatkoztak arra, hogy amit tesznek vagy mondanak az azért helyes, mert isteni tekintély áll mögötte. A különféle keresztény felekezetek képmutató képviselői már sokakat megtévesztettek manipulatív viselkedésükkel. Miközben Jézusra hivatkoztak, narcisztikus önimádat, pénzsóvárság, irgalmatlanság, a lelkiismeret hiánya mutatkozott bennük. Ez a jelenség – ahogy Jézus előre megmondta – végig kísértette és ma is kísérti a keresztyénséget. Veszélye abban rejlik, hogy belülről erodálja a közösséget és hiteltelenné teszi az igazságot. Minél rejtettebben jelentkezik, annál veszélyesebb. Népszerű prédikátorok, jó svádájú püspökök, karizmatikus(nak tűnő) pásztorok külső megnyilvánulásai mögött beteges személyiség húzódhat meg, amit nehéz tetten érni. A gyülekezeti vezető szerep mágnesként vonzza a túl nagy egóval rendelkező embereket, akik gyerekkori mellőzöttségüket, traumáikat túlkompenzálják. Így lesznek önjelölt próféták. Mivel az egyház gyűjtőtégelyévé vált az ilyen embereknek, nagy a zűrzavar. Jézus szerint akár csodákat is tesznek. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket (Mt 7, 22-23) János levelében pedig így olvassuk: Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől vannak-e; mert sok hamis próféta jött ki a világba. (1Jn 4, 1)
Ezért tartunk ott, hogy manapság már senki sem tudja, hogy kinek is higgyen.
Mi volna a megoldás? Amikor Jézus a gyümölcsöket mond, azt leegyszerűsíthetnénk arra, hogy jó erkölcs. De hát nem keresztények is lehetnek jó erkölcsű emberek, ezért talán mást kell gyümölcsökön értenünk. Mit? Az igei tisztánlátást. A megalkuvás nélküli ragaszkodást Isten igazságához, az Evangéliumhoz. Annak idején, a Reformáció indulásakor, Luther is ezt állította középpontba. Ez volt számára próbaköve az egyházi tanítóhivatalnak. Akkoriban is nagy volt a szellemi káosz. A tekintélyelvű egyház és a felbuzgó rajongók is isteni tekintélyt tulajdonítottak maguknak, és emberek sokaságát vezették félre. Luther zsenialitása abban mutatkozott, hogy leválasztotta Isten igazságát az emberi tényezőről. Helyesen ismerte fel, hogy nem az ember birtokolja Isten Szellemét, a Szent Lelket, hanem – az egészséges kereszténység feltételeként – Jézus Lelkének kell birtokolnia az embert. Csak így hivatkozhat bárki Jézus ígéretére: Aki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg. (Lk 10, 16) A lelki vezetést, ami csak az emberek megvezetéséhez vezet, föl kell váltania a Szent Lélek vezetésének. Így ismerhető fel és kerülhető el a hamis-prófétaság.