24/05/2026
https://www.facebook.com/photo?fbid=1633635318770546&set=a.449676670499756&locale=hu_HU
A MINDENT - MINDIG
Egyszer szép gondolatokkal készültem egy gyülekezeti taghoz, aki mély gyászban kereste a vigasztalást, de nehéz kérdéseivel folyton elzárta maga elől az utat. Erős szavakat és szép érveket gondoltam ki, szinte fel voltam villanyozva, sőt, Gyökössy Endre hasonlatával szólva: „bemosakodva” indultam hozzá, azaz imádságban Isten elé vittem mindent. Aztán útközben csörrent a telefonom, és máris megzavart valaki valami fránya üggyel, és nyomban odalett a jól elgondolt és megimádkozott terv. Hirtelen közbejött valami és ez visszahozhatatlanul kiverte a fejemből is, meg a szívemből is azt a jót, amit elgondoltam. Azt hiszem, mindannyian ismerjük ezt a mindennapos tapasztalatot.
De élünk-e ilyenkor Jézus ígéretével?
Jézus, amikor halálára és feltámadására készült, és készítette a tanítványit, a Szent Lélekről beszélt nekik, és ezt mondta Róla: „ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam nektek.” (János 14,26) Sokan ezt úgy magyarázzák, hogy Jézus ezzel az ígérettel és annak pünkösdi teljesítésével utat nyitott a tanítványai és követői számára, utat a rettenetes kereszthalál drámájából az emlékezés és a reménykedés egybefüggő valóságába.
Az életünk úgy van megszerkesztve, hogy amikor távolodunk Istentől, egyre nagyobb istenfeledésbe süllyedünk. Ezt akkor is megtapasztaljuk, amikor a bajaink sűrűsödvén, végső soron Őt akarjuk számadásra vonni, vagy amikor türelmetlenül sürgetjük amúgy megfontolatlan kéréseink teljesítésére, vagy amikor roppant testi-lelki súlyokat hordozva fokozzuk a rosszat azzal, hogy magunkra rántjuk az istenhiány mérhetetlen terhét is. A Szentlélek tanít meg a bajok közepette is Isten kegyelmére támaszkodni, ahogy Pál apostol mondja Ábrahámról: reménység ellenére reménykedni (Róma 4,18). A Szentlélek vigasztal meg, mert erőt és józanságot ad a próbatételekben. És a Szentlékek a mi szószólónk, aki kimondhatatlan fohászkodásokkal esedezik érettünk, és bátorságot ad a lélek-roppantó pillanatokban, leginkább amikor Isten elé kell állnunk alázattal. És a Szentlélek tesz hálássá minden áldásért, mert csak sokféle kegyelmének bőséges kiáradásában élhetjük át, hogy a hit, amellyel elfogadjuk az áldásokat, igen, maga a hit is kegyelemből van – ahogy János apostol mondja mély értelemmel: a kegyelmet is kegyelemért kapjuk (János 1,16).
A Szentlélek bizalmas közelséggel ajándékoz meg. A régiek közül Eckhart Mester fogalmazta ezt meg a legszebben: Isten közelebb van hozzád, mint te önmagadhoz. Még inkább, tegyük hozzá, a Lélek reánk áradása, az isteni áldások gazdagsága, a csodák tanúsító ereje, a krisztusi erők sodrása és a gyülekezet ember-közössége, egész isten-gyermekségünk nem is egyéb, mint buzdítás arra, hogy közeledjünk a mindig-közel-lévőhöz. Ez a „mindig” a Lélek mindent átható isteni munkája. Igen, a régi mondást így kell kiegészíteni: Isten mindig közelebb van hozzád, mint te önmagadhoz. Ahogy Krisztus mondja: én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek, hogy veletek maradjon mindörökké (János 14,16).
Ha távolodunk Istentől, magunk vagy mások miatt, az ürügyeink félresöprik az üdvösség-ügyet. Akkor a gond nemhogy kiűzi fejünkből és szívünkből a legjobbat is, hanem feledésre is ítéli. Ám ha közeledünk Istenhez, egyre jobban tapasztaljuk a hit megújuló erejében, a józan reménykedésben, és a készséges szeretetben, hogy Isten nem valami többet, sokat ajándékoz nekünk Szentlelkével, hanem Önmagát. A Mindent - mindig.
JÖVEL, SZENTLÉLEK ÚRISTEN!
