26/06/2026
Nyilatkozat a hitvallásos evangélikus megújulásról
„...ráépültetek az apostolok és próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus.” (Ef 2,20)
Korunkban sok szó esik az egyház megújulásáról. Egyesek ennek útját új módszerekben, mások a társadalmi változásokhoz való alkalmazkodásban, megint mások a keresztény tanúságtétel megújuló formáiban látják. Hitvallásos evangélikus keresztényekként azonban meggyőződésünk, hogy az egyház valódi és maradandó megújulása minden korban ugyanonnan fakad: Isten Igéjéhez és az apostoli hithez való visszatérésből.
Hisszük, hogy a Szentírás az egyház életének, tanításának és gyakorlatának legfőbb normája. Hisszük továbbá, hogy az evangélikus hitvallási iratok a Szentírást hűségesen kifejtik és megvallják, egyházi örökségünk irányadó tanúi. Az egyház nem maradhat normák nélkül. A kérdés nem az, hogy lesznek-e normáink, hanem az, hogy azok forrása Isten Igéje lesz-e, vagy pedig a kor változó kulturális és ideológiai áramlatai.
Különös aggodalommal szemléljük az elmúlt hónapok azon evangélikus liturgikus és lelkipásztori kezdeményezéseit, amelyek korunk szexualitással és emberi identitással kapcsolatos vitás kérdéseiben olyan benyomást keltenek, mintha az egyház tanításának alapja már nem a prófétai és apostoli Szentírás volna, hanem a változó kulturális és társadalmi elvárásokhoz való alkalmazkodás.
Nyilatkozatunk közvetlen apropóját a közelmúltban megtartott nyilvános egyházi események adják. 2026. május 17-én a Budapest–Fasori Evangélikus Templomban ökumenikus virrasztást tartottak, a Fasori Evangélikus Egyházközség és a Mozaik Közösség közreműködésével*. Ezt követően 2026. június 9-én, pünkösdhétfőn a Budapest–Ferencvárosi Evangélikus Egyházközség istentiszteletet tartott a gyülekezet és a Mozaik Közösség részvételével**. Azóta sem született olyan nyilvános egyházi állásfoglalás, amely megerősítette volna a történelmi evangélikus tanítást az érintett kérdésekben.
A korábban említett Mozaik Közösség nyilvánosan közzétett célkitűzései között a következő megfogalmazás olvasható:
"Szeretnénk a nyugat-európai egyházi jó gyakorlatokat és teológiai felismeréseket kontextusba helyezni, hogy a hazai keresztény közösségek is belássák: az inkluzivitás nem ideológia, hanem az evangéliumi szeretet parancsa."
E kezdeményezések által megfogalmazott célok nem pusztán lelkipásztori szolgálatra vagy az evangélium minden emberhez való eljuttatására irányulnak, hanem az egyházi gyakorlat és teológiai szemlélet átalakítását is célul tűzik ki. Különösen problematikusnak tartjuk azt a felfogást, amely a történelmi evangélikus tanítástól eltérő álláspontokat az evangéliumi szeretet szükségszerű következményeként mutatja be.
Meggyőződésünk, hogy minden ember Isten képmásaként sérthetetlen méltósággal rendelkezik. Ugyanakkor valljuk, hogy a bűneset következtében az ember elveszítette azt az igazságot és szentséget, amelyben eredetileg teremtetett (Zsolt 51,5; Ef 2,3, stb.), ezért Krisztusban Isten megkezdi ennek helyreállítását az új emberben. Az elesett ember önmagáról alkotott képe is a bűn hatása alatt áll. Krisztus azonban nem a bűnben hagyja az embert, hanem Igéje és Szentlelke által megújítja, hogy új emberként éljen Isten akarata szerint. (Ef 3,19). Éppen ezért az egyház emberképét és etikáját nem a kor uralkodó kulturális vagy ideológiai szemléletei, hanem egyedül Isten kijelentése határozhatja meg. Az emberről szóló hamis tanítás szükségképpen a bűnről, a kegyelemről és az üdvösségről szóló tanítást is torzítja. Meggyőződésünk szerint az egyház megújulása nem új teológiai irányzatok átvételében, hanem a Szentíráshoz és hitvallásos örökségéhez való hűségben áll.
A Szentírás szerint minden sz*****is cselekedet, amely a házasság kötelékén kívül esik, bűn. A házasság férfi és nő között adatik (1Móz 2,24; Mt 19,5, stb.). A tízparancsolat pedig azt írja: ne paráznákodj! (2Móz 20,14). Az egyháznak pedig nem az a küldetése, hogy legitimizálja a bűnt, hanem hogy bűnbánatra hívja a keresztény hívőt (Róm 6,1; 1Jn 1,8, stb.), és Krisztus bűnbocsátó evangéliumának örömhírét hirdesse.
Aggodalommal figyeljük, amikor az egyház istentiszteleti életében és nyilvános tanúságtételében olyan hangsúlyok jelennek meg, amelyek a Szentírás világos tanúságtételével és az evangélikus hitvallások örökségével nyilvánvalóan összeegyeztethetlenek.
Valljuk, hogy a keresztény szeretet és az isteni igazság nem választható el egymástól. Az egyház nem arra rendeltetett, hogy a világ változó elvárásait szentesítse, hanem hogy Krisztus evangéliumát hirdesse, bűnbánatra és hitre hívjon, és minden embernek felkínálja az Isten kegyelméből való új élet örömét.
Meggyőződésünk szerint, amikor az egyház a Szentírás világos tanítását kulturális vagy ideológiai szempontok alapján újraértelmezi vagy relativizálja, akkor nem csupán egyes etikai kérdésekben változtat álláspontján, hanem magának a Szentírásnak a normatív tekintélyét kezdi ki. Mert ha Isten Igéjének világos tanítása bizonyos kérdésekben félretehető, akkor megszűnik az a közös alap, amelyre az egyház hite és élete épül. A próféták és apostolok bizonyságtétele helyére szükségképpen más tekintélyek lépnek.
Hiszünk abban, hogy az egyházat nem saját bölcsessége, alkalmazkodóképessége vagy kulturális elfogadottsága tartja meg, hanem Krisztus, aki Igéje és szentségei által ma is építi népét. Ezért a megújulás útját nem új alapok keresésében, hanem a régi alaphoz való visszatérésben látjuk: a Szentírás tiszta tanításában, az Ige hűséges hirdetésében, a szentségek Krisztus rendelése szerinti kiszolgáltatásában és az evangélikus hitvallásokban megfogalmazott közös tanúságtételben.
Imádkozunk minden evangélikus testvérünkért, különösen azokért, akik tanításukban és vezetői szolgálatukban felelősséget hordoznak. Kérjük Urunkat, hogy adjon nekik bölcsességet a tanítás tisztaságának megőrzéséhez, bátorságot a hitvallásos tanúságtételhez és alázatot az Ő Igéjének való engedelmességhez.
„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus.” (1Kor 3,11)
Krisztus békességében,
A Független Hitvallásos Evangélikus Misszió
*https://fb.me/e/82kfNYWsy
**https://fb.me/e/5Gw9D3Fcb
