06/03/2026
Olvassuk lelkészünk, Szabolcs Nagy áhítatát!
„Az igaz megérti a nincstelenek ügyét…” (Péld 29,7)
„Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: Még egy fogyatkozásod van: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj, és kövess engem!” (Lk 18,22)
Felér egy pofonnal ez a jézusi mondat. Szinte látom magam előtt, talán kissé kárörvendve, ahogyan a gazdag ifjú sértődötten hazakullog, és duzzogva felteszi magának a kérdést: „Most komolyan adjam el mindenemet, és osszam szét olyanoknak, akik nem érdemlik meg, mert eltékozolták a sajátjukat, és nem küzdöttek meg érte olyan keményen, mint én?”
Aztán elolvasom Salamon bölcsességét, és kinyílik előttem a történet egy mélyebb rétege. Ennek az ifjúnak látszólag mindene megvan, Jézus mégis egy olyan hiányra mutat rá, amelyet ő maga sem lát. Nem a pénz a probléma, hanem az, hogy nem tud túllépni önmagán. Úgy keresi az üdvösséget, mint egy újabb megszerezhető kincset. Nem kérdez másokról, csak azt akarja megszerezni, ami nincs még meg neki.
Nehéz meglátni azokat, akik hiányt szenvednek. Még nehezebb igazán odafigyelni és megérteni a legbelsőbb vágyakozásukat. Pláne, ha egy olyan emberről van szó, akinek látszólag tökéletes az élete. Isten mégis arra irányít minket kijózanító mondataival, hogy felismerjük: életünk elválaszthatatlanul össze van kötve vele és embertársainkkal, az ő országába szóló hívás pedig nem egyéneknek szól, hanem az ő nagy családjának, akik azzal léphetnek a követés útjára, ha bátran és bőkezűen adnak mindabból, ami nekik adatott.
*
Urunk, taníts meg túllépni önmagunkon, hogy észrevegyük a mellettünk nélkülözőt, és megértsük, mi is a hiányuk gyökere. Adj bátorságot ahhoz, hogy ami nekünk adatott, abból örömmel és nyitott szívvel, vég nélkül tudjunk adni másoknak. Köszönjük, hogy hívsz minket örök országodba. Vezess minket olyan életre, ahol ezt a hívást nemcsak önmagunkra, hanem az egész teremtett világra értjük. Ámen.
