11/06/2012
Azt hiszem, az első olyan élményemre, amikor elég bátor voltam kiállni a meggyőződésemért, abban az időben került sor, amikor az Egyesült Államok haditengerészetében szolgáltam a második világháború vége felé.
A kiképzőtábor nem bizonyult egyszerű tapasztalatnak számomra, sőt, senki számára sem, aki végigcsinálta. Az első három héten meg voltam győződve arról, hogy életem veszélyben van. A haditengerészet nem kiképezni akar, hanem megölni.
Mindig emlékezni fogok arra, amikor az első hét végén elérkezett a vasárnap. A fő tengerészaltiszt örömteli hírt hozott. Vigyázban állva a gyakorlótéren a lágy kaliforniai szellőben ezt a parancsot hallottuk: „Ma mindenki misére vagy istentiszteletre megy – mindenki, kivéve én, mert én pihenni fogok.” Aztán így folytatta: „Az összes katolikus a Decatur táborhelyre megy – és vissza ne jöjjenek 3 óra előtt! Lépés indulj!” Egy elég népes alakulat vonult ki. Aztán felhangzott a következő parancsszó: „Az összes zsidó a Henry táborhelyre meg – és vissza ne jöjjenek 3 óra előtt! Lépés indulj!” Egy némileg kisebb alakulat vonult ki. Aztán ezt kiáltotta: „A többi protestáns a Farragut táborhelyen lévő színházterembe megy – és vissza ne jöjjenek 3 óra előtt! Lépés indulj!”
Abban a pillanatban belém hasított a gondolat: „Monson, te nem vagy katolikus, nem vagy zsidó, és nem vagy protestáns sem. Mormon vagy, úgyhogy nem mész sehova.” Biztosíthatlak titeket, hogy teljességgel egyedül éreztem magam. Bátornak és elszántnak, igen – de mégiscsak egyedül.
És akkor meghallottam a legdrágább szavakat, melyeket valaha is hallottam e tiszt szájából. Felém nézett és azt kérdezte: „És maguk, uraim, ugyan minek nevezik magukat?” Egészen addig észre sem vettem, hogy bárki is állna mellettem vagy mögöttem a téren, de mindannyian szinte egyszerre kiáltottunk fel: „Mormonnak, uram!” Nehéz szavakba önteni, mily nagy öröm járta át a szívemet, amikor megfordultam, és egy maroknyi tengerészt láttam.
A tiszt a fejét vakargatta tanácstalansága jeleként, de aztán végül így szólt: „Na hát akkor, maguk is keressenek egy helyet, ahol összegyűlhetnek. És vissza ne jöjjenek 3 óra előtt! Lépés indulj!”
Ahogy elmeneteltünk, egy versike járt az eszemben, amelyet évekkel azelőtt az Elemiben tanultam:
Legyél bátran mormon;
Bátran állj magad!
Bátran legyen biztos célod;
És azt hirdesd bátran!
Noha a végkifejlet másképp alakult, mint ahogy számítottam, mégis kész voltam egymagam állani, ha úgy szükséges.
Azóta már voltak olyan alkalmak, amikor senki nem állt mögöttem, tehát volt már, hogy egyedül álltam. Mily hálás vagyok azért, hogy oly sok idővel ezelőtt meghoztam a döntést, hogy erős és igaz maradok, mindig felkészült leszek, és készen állok megvédeni a vallásomat, ha arra kerülne sor.
Legyünk mindig bátrak és készek kiállni azért, amiben hiszünk.
