29/03/2026
Üzenet ma reggelre:
Mivel a teljes Írás Istentől ihletett, és a megjobbításunkat tudja szolgálni, így az Ószövetségben található leírások is a hasznunkra válnak az újszövetségi szemszög tükrében. A Bírák könyve, Sámuel első és második könyve, a Királyok első és második könyve, valamint a Krónikák első és második könyve jól bemutatja a nép vezetőit (bíráit vagy királyait) a honfoglalástól kezdve az asszír és babiloni fogságba vitelig: ki hogyan követte Istent, hogyan vezette népét. Három király volt, aki teljes Izráel felett uralkodott: Saul, Dávid, Sámuel. Innentől kezdve szétszakadt a királyság egy északi és egy déli királyságra. Összességében elmondható, hogy az északi királyságban nem igazán követték Istent. Vagy teljesen a bálványokhoz fordultak, vagy Isten és a bálványok együttes imádata volt. A déli országrészben - az ígéret szerint - Dávid leszármazottjai uralkodtak. Itt hullámzó volt az Istenhez való hozzáállásuk, de többször volt olyan király, aki valamilyen mértékben szerette volna Istent követni - valaki az élete elején, valaki az élete második felében.
Most arról az időről szeretnék egy rövid betekintést adni, amikor az északi országrész a végét járta (azaz az asszírok általi leigázás és a fogságba vitel ekkortájt történt) , a déli országrészben pedig egyre istentelenebbé vált a király. Júda (a déli királyság) ekkortájt egyre több területet vesztett. Az északi országrész királya, Pekah megtámadta Júdát, és győzött. Annyira nagy volt az istelentelenség , hogy a déli zsidó társaiktól 200 ezer asszonyt és gyermeket vittek el fogolyként. Ekkor az egyik próféta szólt, hogy ne tegyék ezt. Volt néhány istenfélő vezető, akik megértették az üzenetet, és kiálltak amellett, hogy vigyék vissza ezeket a foglyokat. Felöltöztették a ruhátlanokat, ételt és italt adtak nekik, a betegeket pedig ápolták, majd így kerültek vissza Júdába. A déli király, Áház, nem alázkodott meg, hanem egyre inkább a bálványokhoz fordult, feldúlta Isten templomát, szétvágatta a szent edényeket, majd bezárta a Templom kapuitt. Ez egy nagyon sötét időszak volt. Ezután került trónra a 25 éves fia, Ezékiás király. Ő viszont amellett döntött, hogy Istent követi, és kinyittatta a Templom kapuit, a lévitákat és papokat pedig szolgálatra rendelte. Miután megtisztították és megszentelték a templomot, összehívta a király a vezetőket és együtt imádták az Örökkévalót. Miközben az égőáldozatot bemutatták a léviták énekeltek, és hangszereken játszottak, a papok a trombitákat fújták, így dicsőítették Istent. Amikor az áldozatot bemutatták, a király és mindenki más leborult a földre, a léviták még folytatták a dicsőítést, majd ők is leborultak a földre. Így dicsőítették Istent. Ezután már bevihette a nép az Istennek szentelt véres és hálaáldozatokat. Mindenki nagyon örült!
A király felbuzdult, mert látta, hogy amit tesznek az jó, és Istennek tetsző, így elrendelte, hogy a Páskaünnepet is tartsák meg. Csúszásban voltak az eredetileg elrendelt időponthoz képest, és ma lennének olyanok, akik ítélkeznének, hogy mennyire szentségtelen 1 hónappal később megtartani azt. Ebben az időben már az északi részben alig maradt zsidó, mert az asszírok fogságba vitték a legtöbbjüket. A király mindenesetre futárokat küldött hozzájuk is, hogy jöjjenek Jeruzsálembe és forduljanak vissza Istenhez, mert Ő könyörületes. Voltak, akik kinevették a futárokat, de voltak, akik elmentek az ünnepre. A Júdában lévő népen viszont annyira megerősödött az istenfélelem, hogy ők maguk lerombolták Jeruzsálemben a bálványokat. A papok és a léviták elszégyellték magukat, és felkészültek a szolgálatra. Azok, akik az északi országrészből jöttek, nem szentelték meg magukat. Emiatt a léviták vágták le és készítették elő a páskabárányt. Ezek az emberek a törvény szerint nem is ehettek volna a páskabárányból, de mégis megtették. A király látta ezt, és imádkozott Istenhez, hogy ne büntesse meg őket ezért. Isten pedig meghallgatta, mert ezek az emberek keresték Istent, és örömmel voltak együtt a testvéreikkel a Páska ünnepen, örömmel emlékeztek meg a Kivonulás eseményeiről. Tudatlanságból vagy időhiány miatt nem készültek fel erre az ünnepre, de a szívüket biztosan megérintette, hiszen ez az ünnep arról szólt, ahogyan az egyiptomi fogságból elindultak az Ígéret Földje felé, ahol most élnek. Ugyanakkor az északi országrésznek ebben az időben lett vége, mert az istentelenségük miatt az asszírok fogságba vitték a nép nagy részét a birodalom különböző pontjaira. Ezek az emberek nem azok voltak, akik kigúnyolták a hírvivőket, hanem azok, akik elmentek Jeruzsálembe, mert keresték Istent. Az 1 napos Páskaúnnep után megtartották az 1 hetes Kovásztalan Kenyerek ünnepét, és ahogy örvendeztek, lakomáztak, arra jutottak, hogy még 7 nappal meghosszabbítják az ünnepet. Áthágták az előírásokat: nem akkor tartották ezt a két ünnepet, amikor kellett volna, olyan emberek is ettek a páskabárányból, akik nem szentelték meg magukat, és most még 7 nappal meghosszabbítják csak úgy a Kovásztalan Kenyerek Ünnepét! Ezen biztosan többen kiakadnának ma...de ők meglátták a lényeget! Megalázkodva, ugyanakkor örvendezve keresték Istent! Isten pedig nagyon örült mindennek! Amikor a népet megáldották, a krónikaíró fontosnak tartotta leírni, hogy szavuk meghallgatásra talált Istennél! "Igen nagy öröm volt Jeruzsálemben, mert Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának ideje óta nem volt hasonló nagy ünnep. Végül a papok és a léviták felálltak, és megáldották a népet - és a szavuk meghallgatásra talált Istennél, imádságuk feljutott a Mennybe, Isten szent lakóhelyére." 2Krón 30,26-27
Mi következett ezután? Felbátorodva már nem csak Jeruzsálemet, hanem Júdát is megtisztították a bálványoktól, majd továbbmentek az északi országrész három törzsénél is megtették mindezt. A nép pedig adakozóvá vált.
Mi az üzenet számunkra? Hatással vagyunk a környezetünkre! Válasszuk a jó utat, mert azon van áldás! Ne vesszünk el a formaságokban, mert azok csak a keretet adják, de lényeg a tartalom, azaz Isten keresése, az ő imádata, és az ebből fakadó helyes életvitel!
