30/08/2026
Emánuel atya gondolatai a mai misére🙏😇🙏
Veni Sancte-Tanévnyitó szentmisék
Elmélkedés
Kedves Testvérek!
Van valami különös a tanév első napjaiban.
Mintha a nyár utolsó, meleg lehelete még ott maradna az utcákon, a kertek fölött, a délutáni fényben, miközben az ember már érzi, hogy valami véget ért. A hosszú reggelek, a késő esti lefekvések, a ráérős napok lassan visszahúzódnak, mint az alkonyat és egyszer csak megszólal a csengő.
Újra rend lesz. Új rend lesz életünkben.
Újra órák következnek egymás után, újra időre kell odaérni, újra könyvek kerülnek az asztalokra, füzetek nyílnak ki, tollak gördülnek végig a papíron. Két és fél hónap után az embernek szinte újra meg kell tanulnia, hogyan kezdődik egy hétfői reggel.
De talán éppen ezért olyan szép a tanévkezdés. Minden kezdetben van valami abból a reményből, hogy lehet másképpen is.
A tavalyi év fáradtsága, kudarcai, rossz jegyei, elrontott feleletei, félbemaradt tervei most még egy pillanatra mögöttünk maradnak. Az új füzet első lapja tiszta. Nem kérdezi, mi volt tegnap.
Nem szemrehányó, csak várja, hogy mit írunk bele.
Ilyen az Isten előtt álló ember élete is.
Az Úr nem úgy néz ránk, mint egy szigorú tanár, aki előveszi a tavalyi ellenőrzőt, és azt mondja: Lássuk csak, mit rontottál el.
Isten inkább azt mondja: Kezdjük újra.
Ezért kérjük ma a Szentlelket. Nem csupán azért, hogy könnybben menjen a tanulás, hogy jobb legyen az emlékezet, hogy könnyebb legyen megtalálni a helyes választ egy nehéz kérdésre, hanem azért, hogy legyen bennünk értelem és belátás, türelem és kíváncsiság, bátorság és alázat.
Mert tanulni nem csupán annyit jelent, hogy az ember megtanul valamit, amit tegnap még nem tudott.
Tanulni azt is jelenti, hogy lassan megtanuljuk, kik vagyunk.
Megtanuljuk, mihez van tehetségünk, mi az, ami nehezen megy, miben vagyunk erősek, és miben szorulunk mások segítségére.
Megtanuljuk, hogy nem szégyen valamit nem tudni. A szégyen inkább az volna, ha többé nem akarnánk tudni. Közben azt is megtanuljuk, hogy az életben nem minden mérhető jegyekkel.
Vab tudás, amelyhez tankönyv kell. Van tudás, amelyhez sok év kell és van tudás, amelyhez egy egész emberélet.
Megtanulni örülni. Megtanulni veszíteni. Megtanulni bocsánatot kérni. Megtanulni nemet mondani arra, ami rossz. Észrevenni a másik ember szomorúságát és örülni annak, ha a másiknak sikerül valami.
Ezekből lesz az igazán művelt ember.
Sokan visszagondolunk egy régi iskolaudvarra, őszi délutánra, a kopott kabátra, egy tintaillatú füzetre, vagy a távoli harangszóra, mert ezek többet tudtak sokszor, mint egy egész könyvtár.
Az életünk nem csak gondolatokból áll, hanem illatból, emlékből, hangulatból és érzésekből is. Az iskola ezért is fontos. Nem pusztán adatokra, évszámokra tanít meg, hanem emlékek őrzésére is. Egy osztálytárs gondolatára, egy tanár, akinek mondata valamiért velünk maradt.
Az ember sok mindent elfelejt abból, amit megtanult, de ritkán felejti el a megaláztatást és azt, ha valaki hitt benne.
A Szentlelket ezért kérjük most ehhez az új esztendőhöz. Adjon erőt, egészséget, nyitott lelket bennünk, készséget az újra.
Mert lesznek nehéz napok is. Fáradtság, papírok, határidők, szétszórt figyelem, visszaszoktatás az iskolai rendhez. Lesz, hogy felsóhajtunk: Hol vagy már te nyár...
Ismét érdemes felfedeznünk, hogy nem csak az ünnepekben, de a hétköznapokban is ott van Isten.
Ott van a rutinszerűségben is amikor inkább kérjük, legyen velünk, adjon világosságot, türelmet, bátorságot és még egy nagyon fontos dolgot: a rácsodálkozást. Kapjunk felfedezés örömét, növekedést, öröm és remény bizonyosságát egy versben, történelmi eseményben, egy emberi sorsban.
És amikor majd jövő év végén visszaemlékezünk arra, hogy ismét megszólalt az első tanítási napon csengő, akkor arra is tudjunk emlékezni, hogy valami új kezdődött el. Egy újabb fejezet abban a könyvben, melynek lapjait végül nem mi írjuk egyedül.
Veni, Sancte Spiritus. Jöjj, Szentlélek, és taníts bennünket nemcsak arra, amit tudnunk kell, hanem arra is, amivé válnunk érdemes.
Amen
