13/03/2025
Ernst Modersohn
Jézus szenvedéstörténete – 02.
Mt 26,20–22
„Amikor este lett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal. / Evés közben így szólt: „Bizony, mondom néktek, hogy közületek egy el fog árulni engem.” / Erre nagyon elszomorodtak, és egyenként kérdezni kezdték tőle: „Talán csak nem én vagyok az, Uram?”
„Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát,” mondta Jézus a tanítványainak, amikor az utolsó estén asztalhoz ült velük.
Ahogy ő is tudta, utoljára találkozik tanítványaival. Komoly gondolatok járják át a szívét. Felváltva nézi őket, aztán ezeket a tartalmas szavakat mondja: „Bizony, mondom nektek, közületek egy elárul engem.” A férfiak szívébe nézett, ő tudta, mi van az emberben. Már régóta látta, mely irányba halad Júdás. Most ezt ki is mondja.
Néhányszor bebizonyította már, hogy látta az emberek gondolatait is. Mint annak a szélütött embernek is, akit a lába elé helyeztek, mikor azt mondta neki: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.” Alig mondta ki ezt, már látta, hogy az ott lévő írástudók mit gondoltak a szívükben. Nem mondták ki gondolataikat. Mégis látta azokat.
Így Júdás szívébe is belelátott Jézus. Olyanok vagyunk előtte, mint egy nyitott könyv. Semmit sem rejthe-tünk, nem is titkolhatunk el előle. Ő ismer minket. Vigasztaló-e vagy kínos-e nekünk ez a gondolat? Az egész szívünk állapotától függ.
Ha kapcsolatban vagyunk Jézussal, ha az ő világosságában járunk, akkor örülünk annak, hogy ő ismer minket és mindent tud rólunk. De ha inkább szeretjük a sötétséget mint a világosságot, akkor minden okunk megvan arra, hogy szégyenkezzünk előtte és rettegjünk tőle. Így rettegtek a tanítványok is. Szomorúak lettek és egymás után kérdezték: „Uram, csak nem én vagyok az?”
Mindnyájan azt hitték, képesek erre. Meg voltak győződve arról: Ha a Mester ezt mondja, akkor meg van rá az oka. Senki sem gondolta: De hogy mondhat ilyet! Hogy gondolhat ilyet rólunk! Senki sem nézett a többiekre, vajon képesek lennének-e ilyesmire, hanem mindenki saját szívébe tekintett és ezt kérdezte: „Uram, csak nem én vagyok az?”
Úgy gondolkodunk-e mi is, mint a tanítványok? Tudjuk-e magunkról, hogy mindenre képesek vagyunk? Hálás vagyok Istenemnek, hogy feltárta előttem a szívemet és megmutatta teljes romlottságában. Megtanultam, hogy Pállal együtt valljam: „Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó.” Tudom, hogy min-denre képes vagyok, akkor is, ha már régen a helyes úton járok.
Ha nem őriz meg az ő kegyelme, az ellenségnek könnyű engem rávenni, hogy minden bűnt elkövessek. Tudod-e te is ezt? Sokan vannak, akik ezt még nem tanulták meg. És mivel nem tanulták meg, ezért elfelejtették, hogy őrséget állítsanak a szemük, a fülük és a szívük ajtaja elé, és akkor sikerül az ellenségnek meglepetésszerűen lero-hanni és bűnbe ejteni.
