17/12/2024
Adventre
Bánk atya, Isten báránya cmű könyvének egy adventi részlete
"Ne félj magadhoz venni Máriát"
József, Dávid fia, – mondta neki álmában az Úr angyala –, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg a népet bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” (Iz 7,14; Mt 1,20-22)
Mária és József, nem kaptak mindenre utasítást. Soha nem hallották, hogy a Megváltónak Betlehemben kell születnie. Nem készültek oda menni. Isten a római császárral összeírást rendeltetett épp erre az időre. Mária örökös volt, szülei vagyonát örökölte, személyesen kellett összeírásra, vagyona bevallásra. Ezért kellett törvény szerint
férjhez mennie, hogy a családi vagyon ne kerüljön idegen kézbe. Betlehemben tolongtak az elszármazottak, a szállás tele volt, ezért a városvégi üres barlangistállóba kellett menniük. A kis Jézus így jelezte, hogy nem kér, nem fogad el az emberektől semmit. Ő viszont egész mennyországot hagyott el, és akar megnyitni az emberiség előtt.
„Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és já-szolba fektette”. (Lk 2,6-7) Nem hiszem, hogy kis mécsesnél egyebük lett volna világítani. Jézus a fényt is a mennyben hagyta. Az emberek békében aludtak otthonaikban. Csak a pusztában nyájukra vigyázó pásztorok voltak talpon. „Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az
Isten fényessége körülragyogta őket. Félni kezdtek nagy félelemmel. Az angyal ezt mondta nekik: Ne féljetek! Íme, nagy öröme hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvöztő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve. Ekkor azonnal mennyei sereg
sokasága vette körül az angyalt és dicsérte Istent:
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek.
És történt, hogy amikor az angyalok visszatértek tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk át Betlehembe, és lássuk azt a dolgot, ami történt, s amelyet az Úr hírül adott nekünk. Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvőn kisdedet. Amikor meglátták őket, elbeszélték nekik, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amit a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.
A pásztorok pedig visszatértek, magasztalták és dicsérték Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak, úgy, ahogy megmondták nekik”.
Amint most és minden karácsonykor elmondták őseinknek is, lélekben a legkisebb részletig átélte népünk. Tegyük ezt mi is mindenütt: a családi karácsonyfa alatt, a templomban, dúdolgassuk jártunkban-keltünkben azokat a gyönyörű énekeket, amelyekben az örök és
mindig új karácsonyt népünk évezreden át újraélte:
"Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, hogy Betlehembe sietve, menvén, lássátok, lássátok. Istennek Fia, aki született jászolban, jászolban, Ő leszen néktek Üdvözítőtök valóban, valóban."
"Dicsőség mennyben az Istennek! Dicsőség mennyben az Istennek! Az angyali seregek vígan így énekelnek: Dicsőség, dicsőség Istennek! Békesség földön az embernek! Békesség földön az embernek! Kit az igaz szeretet a kis Jézushoz vezet, Békesség, békesség embernek.”
"Pásztorok, pásztorok örvendezve, sietnek Jézushoz Betlehembe. Köszöntést mondanak a kisdednek, ki váltságot hozott az embernek. "
