26/05/2025
Bevezetés a Megosztott királyság korához
Mike Schmitz atya és Jeff Cavins beszélgetésének összefoglalása
Bibliai utazásunk egyik kulcspontjához érkeztünk: Izrael királysága két részre szakad. Az eddigi Egységes Királyságot, amit Dávid és Salamon uralma fémjelzett, felváltja a Megosztott királyság, Izrael és Júda elválásának sötét korszaka. Itt most nagyon ébernek kell lenni! Aki ezt a részt nem érti, az valószínűleg a Biblia fennmaradó részét sem fogja!
Erre az állapotra épül ugyanis az Ószövetség mintegy kétharmada, legfőképpen a nagy- és kispróféták tevékenysége esik erre az időszakra. Ha viszont sikerrel vesszük az akadályt, minden nagyon szépen a helyére kerül. Olyan ez, mint a turistaút elágazása az erdőben: ha nem figyeljük meg pontosan a jelzéseket és a környezetet, könnyen eltévedünk és akkor borzasztó nehéz visszatalálni.
A Biblián végigfutó történet során, a Teremtéstől egészen a Jelenések könyvéig vannak pillanatok, amikor hirtelen változik meg minden. Így volt ez például a Sínai-hegynél is. Aki nem érti, mi történt abban az egy évben a Sínai környékén, könnyen megzavarodik. Na, hát ez most hasonló helyzet! Ha viszont megértjük, hogy ezt a nagy változást mi okozza, már könnyen tájékozódunk a megváltozott viszonyok között is.
Menjünk kicsit vissza az előző időszakba, az Egységes Királyság korába. Minden ott kezdődik, hogy a nép királyt kér magának az Úrtól. És kap: Sault, aki negyven évig uralkodik. Őt váltja Dávid, akinek az Úr megígéri, hogy háza örökké fennmarad és onnan fog mindig valaki a trónon ülni. Jézus pedig Dávid fia. Így teljesedik be az ígéret.
Amikor Dávid meghal, Salamon követi, de nem alakulnak jól a dolgok. A királyok törvénye szerint (Másodtörv 17,14-19) Izrael mindenkori királynak nem lehet sem sok lova, sem sok felesége, és nem birtokolhat túlságosan sok aranyat sem. Az 1 Királyok 10-11-ben viszont azt látjuk, hogy Salamonnak 12 000 lovasa, 700 felesége és 666 (!) aranytalentuma van. Ezek után nem meglepő, ha a korszak vége Salamon hanyatlásáról szól.
Mindezek arról árulkodnak, Salamon olyan szövetségeket kötött a többi néppel, amik nem kedveztek Izraelnek. Ezt tetézi a belső, polgárháborús helyzet, amit a tíz északi törzs elégedetlensége gerjeszt. Ők nehezményezik, ahogy Salamon és fia, Rechabeám bánik velük. Így alakul ki a két párt: a Jerobeám által vezetett törzsek északon, szemben Júda és Benjámin törzsével délen, akik élén Rechabeám áll. Ne feledjük, hogy Lévi törzsének tagjai nincsenek helyhez kötve, ők mindenhol jelen vannak.
Mielőtt Rechabeám felülne a trónra, Jerobeám megkérdezi tőle, hogyan uralkodik majd. Vajon enyhíteni fog-e apja szigorán? (ld. 1Kir 12). Rechabeám időt kér és elmegy tanácskozni. Megkérdezi apjának, Salamonnak vén tanácsadóit, akik arra intik, legyen kedves a pártütő törzsekhez, akkor béke lesz és mindig a szolgálni fogják. Viszont a kortársai, az ifjak, akikkel együtt nőtt fel, mást mondanak: ’mutassa meg, ki ő, inkább rakjon rájuk még több terhet! Ha apja ostorral fenyített, ő fenyítsen skorpiókkal!’
Rechabeám végül a fiatalokra hallgat, és itt romlik el minden. Jön ugyanis a válasz:
„Amikor tehát egész Izrael látta, hogy a király nem hallgat rá, a nép ezt a feleletet adta a királynak: ’Mi részünk van Dávidban? Nincs örökrészünk Izáj fiában! Fel, Izrael, vissza sátraidba! Aztán törődj a házaddal, Dávid!’ S Izrael visszavonult sátraiba” (1Kir 12, 16).
Itt kezdődik a megosztottság Kánaán földjén. Az addig ismert Izrael két nemzetre bomlik Krisztus előtt 930-ban. Innentől kezdve szoktak az olvasók elveszni, mert egyébként nincs határozottan jelezve e mondat döntő fontossága.
Tisztában kell lenni pár dologgal. Mostantól Júda nem egy törzs Izrael népén belül, hanem a déli királyság. Izrael önmagában már nem a választott nép, hanem néhány lázadó törzs északon. Az Úr Dávidnak tett ígérete Júdában marad. Emlékszünk? Jézus „Júda Oroszlánja”.
Van még egy probléma. A két királyság határát épp egy kevéssel Jeruzsálemtől északra húzzák meg. Ez azt jelenti, hogy Izrael nem fér többet hozzá a Templomhoz. Áldozatot az Úrnak márpedig egyedül itt lehet bemutatni. Dávid idehozta a szövetség ládáját, az Úr itt van jelen.
Zsinagógák vannak ugyan, ahol kiválóan lehet együtt imádkozni és sok tanítást meghallgatni, de nem tud úgy az imádság háza lenni, mint a Templom. A Templom az, ahol az Úr lakik. Ezért volt mindig a zsidóság központi helye a Templom. Az összes nagyobb ünnepen mindenki felkerekedett egész Izraelben, hogy a Templomba zarándokoljon és itt mutassa be az áldozatait. Az északiak számára viszont ez a hely egy idegen országé lett, amitől önként szakadtak el. Mit lehet ilyenkor tenni?
Jerobeám saját szent helyeket hoz létre, mindjárt kettőt is, ahol aranyborjúkat (!) emel. Az egyiket Bételben, az északi királyság déli részén, a másik Dánban, a legészakibb végen. És kijelenti: ’Ezek az istenek hoztak ki minket Egyiptomból!’ Ezt követi a saját liturgia megalkotása önálló ünnepkörrel és a különálló papság is, aminek tagjai nem a leviták közül kerülnek ki. Vagyis egy új vallást hoznak létre.
Aki pedig saját vallást készít magának, annak együtt kell élnie a következményekkel, ami káosz és kiábrándultság. Ez vár az északiakra. Értenünk kell, mit jelent ebben a korban északon élni, a Templomtól elzárva, és mit délen, a Templomhoz közel. Északon Izrael királyságát találjuk, ahol Jerobeám uralkodik, tíz törzs van, és Szamária a főváros. Délen van Júda országa, Rechabeám a király, csak két törzs van, és Jeruzsálem a központ.
Ennek az időszaknak a teljes történetét a Bibliának az 1 Királyok 12-től a 2 Királyok 16-ig terjedő része beszéli el. Az olvasáshoz viszont segítségre van szükségünk. Érteni kell, kiről ír a szerző. Izraelről északon? Júdáról délen? Szamáriáról Izraelben? Jeruzsálemről Júdában? Nagyon sokat ugrál fentről le és lentről fel. Legyünk éberek! Ebbe a szerkezetbe illeszkedik az Ótestamentum mintegy kétharmada: a próféták művei.
A felületes olvasó azt gondolhatja, igen, van némi probléma „Izrael”-ben, amit Isten emberei valamiképpen szóvá tesznek, de nem! A próféták kifejezetten az északiakhoz vagy a déliekhez beszélnek. Sőt, például Jónás esetében az is előfordul, hogy egy harmadik népet szólítanak meg.
Néha a két ország királyát is ugyanúgy hívják. Erre pedig mi ebben a programban még ráhúzzuk a Krónikák második könyvét is, ami azt jelenti, hogy pár történet kétszer fog elhangzani. Minden rész elején először azt állapítsuk meg, északon vagy délen járunk-e! Minden más utána jön.
Ami még a királyokat illeti: annak ellenére, hogy Júdáé volt a templom, az isteni jelenlét és a szent vérvonal, a királyok általában ott sem voltak jók, csak olykor-olykor. Északon viszont sohasem. Jerobeám repülőrajtot vesz egy hamis vallás létrehozásával, amit utódai is megtartanak. Rettenetes mindegyik. Kilenc dinasztia váltja egymást, mindig erőszakos úton ragadva el a hatalmat a másoktól. Mindeközben délen végig ugyanaz a család uralkodik, ők Jézus ősei. Sok jó királyt azért itt sem látunk, de néhányat legalább igen.
A ma élő egyszerű hívők java része nem is tud erről az egész megosztottságról. Még magáról a tényről sem, nemhogy annak részleteiről. Ezért a mostani tanítás az egész programnak egy olyan központi eleme, amit bizony érdemes lesz akár többször is elolvasni!
Főleg azért, mert a Megosztott királyság kora után a Száműzetésé következik, amelynek kezdetén Izrael királysága megsemmisül és a tíz törzs szétszéled.
Másképp járnak a déliek, akiknek van egy komoly reményük: a királyi vérvonal. Ez rendkívüli megtartó erővel bír! Azt mutatja, hogy Isten hűséges. Amit Dávidnak ígért, hogy egyik utódja mindig a trónon ül majd, azt betartja, tehát nem hagyja el a királyságot. Jöhet száműzetés, vagy bármi nehézség, Isten mindig ott lesz és szól hozzájuk a próféták által.
A Megosztott királyság első időszakából négy próféta beszámolóját olvashatjuk, Ozeásét, Ámoszét, Jónásét és Mikeásét. Jónás Ninivébe megy, de a többiek a környéken maradnak. Egyikük sem kér a hamis istenekből. Az Úrhoz akarnak hűek lenni.
A tény, hogy Izrael hátat fordított az Úrnak, a vele való kapcsolat végét jelenti? Nem! Isten továbbra is szól hozzájuk a próféták által. Ozeás és Ámosz a két fő alak, aki az északiakhoz beszél. Ozeás története igazán rendhagyó, mert az Úr arra kéri, vegye feleségül Gómert, a parázna asszonyt. Utána az persze csalja őt, de így Ozeás átérezheti annak a hűtlenségnek minden fájdalmát, amit az Úr is, és ezzel a tapasztalattal szólítja meg az északi törzseket.
Így alakul ki az elbeszélés Ozeásnál. Egy: ’Észak, Isten a férjed!’ Kettő: ’Hűtlen vagy!’ Három: ’Száműzni foglak!’ De jön a jó hír: ’Sosem felejtelek el! Eljövök hozzád és élő vizet adok neked!’ Most nem mondunk el mindent, de emlékeztetünk arra, hogy János evangéliumának negyedik fejezetében Jézus találkozott a szamáriai asszonnyal. Majd összekötjük a kettőt, ha odaérünk.
Ámosznak hasonló az üzenete, és ahogy olvassuk, megtudjuk: sosem fognak visszatérni Istenhez. De sokat tanulhatunk, főleg abból, amit nem tesznek meg. Találkozunk még Izebellel és Achábbal. Ismerősek? Ők mind északon vannak. Jön még Illés próféta is. Ő is ott működik. Neki aztán igazán nehéz feladat jutott: elmondani az igazságot északon! Meg is ijed és elszalad. Így jutunk el Illés és Elizeus történeteihez.
Délen viszont azt kísérhetjük figyelemmel, ahogy Dávid vérvonala a hűség megtartásával küzd. Végül mindkettejük sorsa a száműzetés lesz, amiből az északiak nem is térnek vissza. Némelyek szerint elvesztek, de később látjuk majd az Újszövetségben, hogy Pál mindig gondol rájuk. Isten mindig hűséges, akkor is, ha népe hűtlen. Mindig, újra meg újra, ez a próféták üzenete.
Ozeás arról beszél, hogy Izrael is úgy fordul másokhoz, mint Gómer, akik sok mindennel elhalmozzák, de elfelejti, hogy végső soron minden jó az Úrtól jön. Így megjelenik saját szívünk is, amely még bőség idején is hajlamos rá, hogy tévesen azonosítsa annak forrását, nem véve tudomást a minden áldást osztó Istenről.
Zárásképp két megjegyzés, az egyik a Krónikákról, a másik a liturgiáról.
A Krónikák könyvei Izrael és Júda királyairól szólnak. Hangsúlyosabban szerepelnek viszont a déli királyok, így ezek azért inkább Júda krónikái. Azon belül is a szép dolgoké. A Királyok könyvei viszont mindent megírnak, a csúf történeteket is, másik nézőpontot adva a korszakhoz.
A liturgiával kapcsolatban pedig azt érdemes tudni, hogy ezen keresztül Isten nem irányít minket, hanem megosztja velünk az életét. Ebben a korban a liturgia leginkább az áldozatbemutatást, a papi tevékenységet és annak megélését jelenti, hogy Isten népe vagyunk. A következő szakaszban pedig megtanulhatjuk, hogy a déliek azért kerültek száműzetésbe, mert nem tudták a mindennapokban megélni azt, amiről a liturgia szólt, nem tudták kivinni a világba. Így lett romlottá a vezetés és jött a többi gond.
Mi pedig azért a liturgiáért lehetünk hálásak, ami ma van nekünk. Ez pedig nem más, mint a szentmise, aminek középpontja az Oltáriszentség. Ez Isten terve a tökéletes jóságra. Minél jobban eltérünk tőle, annál kevésbé fogjuk ismerni az Urat, mert a liturgiában maga Isten találkozik velünk. Megvált minket. Táplál minket. Bátorít minket, hogy ki tudjunk menni a világba hirdetni az ő királyságát, kívánságait és tanítását. A liturgia összeköt mindannyiunkat a mennyben és a földön egyaránt.
Semmi más nem tudja ezt megadni, csak a liturgia, amit maga Isten hagyott ránk. Ahogy Jézus mondta, ’ez az új és örök szövetség vére’. Mindnyájunkban megvan a Gómer-hajlam, ami arra késztet, hogy eltévelyedjünk. És mit tesz a liturgia? Visszahoz minket. Segít visszatalálni.
(Mike Schmitz és Jeff Cavins beszélgetését fordította és összefoglalta Kósa Gergő, szerkesztette Kunszabó Zoltán.)
