02/07/2022
Előbb vagy utóbb elveszítjük a háborút az idő ellen...
A fiatalságunk kicsúszik a testünkből, és az erős és pimasz gravitáció elviszi mindazt, amit gondosan próbáltunk a helyükön tartani.
Nincs több krém vagy kenőcs, ami eltünteti arcunkról a sok nevetés, bánat, éjszakai késés és harag nyomát.
Szedünk vitaminokat, kollagént, citromot, gyömbért, almaecetet, mézet és omega 3-at, és minden más boszorkányos formulát, ami az utunkba kerül...
Ám egy nap rájövünk, hogy szemüveg nélkül nem látunk, és hogy az ősz hajszálaink könyörtelenül szaporodnak...
Hogy a derekunk egyre fájósabb és a térdünk egyre kerekebb...
Egy nap meguntuk, hogy a tükörben utánozzuk azt a fiatal nőt, aki valaha voltunk.
Szemtől szembe nézünk magunkkal, meleg fény és filterek nélkül, és végre elfogadjuk, hogy kevesebb van hátra, mint amennyi már eltelt.
"És milyen gyönyörű volt...
Hogy átéltem és éreztem...
Annyi szeretetet adni, mint amennyit kaptam...
A tapasztalatszerzés és a türelemből való tanulás..."
Mit számít, ha a gravitáció nyert,
ha elvesztettük a ráncok elleni háborút? Mit számít, ha a szépség már a lélekből fakad? Ez a szépség végtelen és tele van szeretettel és megbocsátással...
Mit számít, hogy öregek leszünk?
Hogy vannak fiatalabbak és szebbek.
Nem számít, ha van életünk, és minden tapasztalat bölcsességgel gazdagít bennünket...
Micsoda megtiszteltetés, hogy anyák, feleségek, barátnők, szeretők, nővérek, nagymamák és barátok lehettünk és lehetünk!
Hogy még rengeteg szeretet vár ránk, és ez követelés és kérés nélkül jön...
Milyen csodálatos ez a szakasz, amikor úgy vagyunk, ahogy vagyunk, amikor úgy szeretjük magunkat, ahogy vagyunk!
Milyen gyönyörű, hogy mindazzal, amit megéltünk és megtanultunk, továbbléphetünk!
Gondolkodj és cselekedj pozitívan, szeretetből
